DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony, köszönöm a képviselő úrnak az interpellációját. Mindenekelőtt legyen szabad megjegyeznem, hogy amikor a képviselő úr azt állítja, titkoltunk valamiféle adatot a 10 milliárd forintos tényállási résszel kapcsolatban, akkor legyen szabad önt emlékeztetnem, egyben sajnálkoznom is afölött, hogy ön erre már nem tud visszaemlékezni, hogy heteken át folyt az egyeztetés a mezőgazdasági állandó bizottságban, ahol a képviselő úr is tett fel kérdéseket Tamás Károly közigazgatási államtitkár úrnak. Tehát ezt az interpellációs részt heteken keresztül egyszer már sikerült tisztázni, de úgy látszik, ez kiment a képviselő úr fejéből, és törvény adta joga, hogy ezt újból előterjessze.
Először is: hogy egy tervezett bevétel teljesül-e vagy sem, azt nem lehet előre megmondani, amint azt a képviselő úr mondja, de ha ilyen kitűnő adottságai vannak, én nagyon szívesen felhasználnám azt a prognosztíció elkészítésekor. Én tehát azt tudom önnek igen határozottan állítani: utólag lehet megállapítani, hogy egy tervezett összeg ténylegesen be tud-e folyni vagy sem. De rögtön hozzá kell tennem, nehogy igazságtalan legyek az ön felvetését illetően: miután a pénzügyi kormányzat arra számított, hogy a 6,7 millió tonnás kukoricatermésre nézve a garanciális felvásárlások kapcsán kötelezettségünk volt 14 ezer forintos tonnánkénti áron 2 millió tonnát felvásárolni, abból az árkülönbözetből, ami most a ténylegesen kialakul a 18-19, sőt néha 20 ezer forintos kukoricaárból és a felvásárlási árból, a mezőgazdasági kormányzatnak bevétele lesz. Azon, hogy majd a végén ténylegesen lesz-e vagy sem, miután még messze nem jutottunk túl a kukorica tömeges értékesítésén, úgy gondolom, ráérünk még polemizálni.
De ha már igen tisztelt képviselőtársam felvetette ezt az egész témakört, legyen szabad rámutatnom arra, hogy egy kicsit furcsán hangzik az ön szájából, amikor ön a mai kormánykoalícióval szemben már előre felvet egy olyan kérdést, hogy vajon majd az év végén igaz lesz-e mindaz, amit mi prognosztizáltunk egy szűk kérdéskört illetően. A képviselő úr megfeledkezik az 1994-98 közötti kormánypárti időszakról, amikor az MSZP és az SZDSZ 72 százalékos kormánytöbbséggel rendelkezett, nos akkor rendre elmaradt a gazdasági növekedés ütemétől és az inflációs rátától az a költségvetési támogatás, amelyet az önök időszakában az Országgyűlés kormányzati oldala megszavazott; sőt az akkori kormánykoalíció, tehát a Horn-féle kormánykoalíció nem gondoskodott az agrártermékek reálértékének növekedéséről sem, holott erről gondoskodnia kellett volna.
Egyébként emlékeztetem arra, hogy 1997-ben például önök amellett, hogy egy rekord gyenge teljesítményt értek el a korábbi időszakhoz viszonyítva, 3,6 milliárd forintnyi exporttámogatást benn felejtettek a költségvetési támogatásban. Önök tehát rosszul kalkuláltak, mi pedig majd megmondjuk az év végén, hogy miként.
Köszönöm a türelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés