DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete keretében létrehozott Nemzetközi Növényvédelmi Egyezményhez hazánk 1960. május 17-én csatlakozott. Az egyezményt 1997 novemberében, a FAO-konferencia 29. ülésszakán módosították, és a részes államok új szöveget fogadtak el.
A kormány megbízásából a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakértői az egyezmény módosításának előkészítésében folyamatosan részt vettek.
Az egyezmény a módosítások eredményeként teljesen összhangba került a GATT-WTO állat- és növény-egészségügyi intézkedések alkalmazásáról szóló megállapodással. Ennek eredményeként az egyes nemzetek növény-egészségügyi szolgálatainak intézkedései, munkája még szervezettebbé, összehangoltabbá válik.
E cél teljesítése érdekében jött létre a koordinálási feladatokat ellátó, növény-egészségügyi intézkedésekkel foglalkozó bizottság. Ez a testület dolgozza ki és hagyja jóvá a nemzetközi növényvédelmi szabályokat. A bizottság évente ülésezik, és annak valamennyi szerződő fél tagja lehet. A módosítások egy másik lényeges elemeként az aláíró felek pontosították a nemzeti, illetve a regionális növényvédelmi szervezetek feladatait, ezen belül a jelentési kötelezettség körét, valamint egyes szakmai szempontokból fontos kérdéseket. A módosított szöveg így több fogalmat egyértelműbbé tesz, és új növény-egészségügyi bizonyítványmintákat is tartalmaz. A megújult egyezmény emellett lehetőséget ad arra, hogy az egyes szerződő államok egymásnak aktívan szakmai segítséget nyújtsanak.
Fontosnak tartom kiemelni, hogy a nemzetközi szerződés módosítása következtében új feladat nem keletkezett, így költségvetési tehervállalásra nincs szükség.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az eredeti egyezményt törvényerejű rendelet hirdette ki, ezért a nemzetközi szerződés új, módosított szövegét az Országgyűlésnek meg kell erősítenie. Az egyezményt a hatálybalépése után egységes szerkezetben, törvénnyel kell majd kihirdetni, a korábbi kihirdető jogszabály egyidejű hatályon kívül helyezésével.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem az Országgyűlést, hogy az egyezmény módosított szövegét az országgyűlési határozattal fogadja el. Köszönöm a türelmüket. (Szórványos taps.)
(17.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés