VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Egyetértünk azzal, hogy a kármegelőzési feladatokra a jelenlegit meghaladó mértékben kell figyelmet fordítani. Azonban le kell szögezni, hogy a megelőzésre és az üzemeltetésre jelenleg is több forrás áll az önkormányzatok rendelkezésére. Hadd mondjak néhány ilyet: egyrészt az általános és az igazgatási, kommunális és sportfeladatokhoz nyújtott normatív központi állami hozzájárulások, amelyek fölhasználhatók, másodsorban a közcélú foglalkoztatás keretein belül szervezett közcélú munkavégzésben foglalkoztatottak utáni támogatás, valamint az önkormányzatok saját bevételei.

A fenti források közé sorolhatók a beruházásokhoz nyújtott központi támogatások is, hiszen minden jelentősebb víz-, csatornaberuházás megvalósulása jelentősen befolyásolja a meglévő hálózatok terhelését, így azok üzemeltetési költségei mérhető módon csökkennek.

Az anyagi eszközök mellett óriási a településeken végzett köz- és társadalmi munka jelentősége. Az eddigi eredmények bebizonyították, hogy a lakosság tevékeny közreműködésére a későbbiekben is lehet számítani.

Tudjuk, hogy nagyon sok függ a helyi önkormányzatok aktivizáló erejétől is. Sok példa bizonyítja, hogy a központi források várása helyett, illetve mellett a helyi önszerveződés, a jó gazda szemlélete megoldáshoz vezet az ilyen és hasonló problémákban. Természetesen a kormány - tapasztalva az idei belvízhelyzetet is - megvizsgálja a pótlólagos források bevonásának jövőbeni lehetőségét. Az ár- és belvíz-mentesítési program előkészítésével az érintett tárcák már foglalkoznak.

A képviselő urak érthetetlennek és egyúttal törvénysértőnek tartják, hogy a 2000. évi költségvetési törvény nem biztosít normatív támogatást az önkormányzatok tulajdonába került utak, csatornák, árkok, töltések és műtárgyaik kezelésével kapcsolatban felmerülő költségek fedezésére, mint ahogyan azt a '99. évi törvény 14. § (5) bekezdése előírja.

Bizonyára elkerülte a képviselő urak figyelmét, hogy a 2000. évi költségvetésről szóló, 1999. évi CXXV. törvény 94. § (1) bekezdés c) pontja törölte ennek az előbb idézett törvénynek a 14. § (5) bekezdését. Erre azért volt szükség, mert a kormány áttekintette a korábbi törvényekből fakadó kötelezettségeket, és azok közül néhánynak a törlésére központi források hiányában kénytelen volt az Országgyűlésnek javaslatot tenni, mely azokat, így az említettet is, elfogadta. Tehát képviselő úr hivatkozása ebből a szempontból nem volt helyes.

Kérem tehát a tisztelt Házat és a képviselő urakat, hogy válaszomat fogadják el. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu