BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tóth Imre képviselő úr megismételt valamit, amit Szentgyörgyvölgyi képviselő úr és többen mások már elmondtak a különböző frakciókból, s ez alkalmat ad nekem arra, hogy a különvéleményemet elmondjam.

Mindenki lelkesen üdvözli azt a bizonyos e) pontot, hogy megszűnik a mandátum, ha egy éven át nem vesz részt a képviselő-testület ülésén. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt elvi és gyakorlati okokból javasolni fogom elhagyni. Az elvi okom kettős: egyrészt azt gondolom, hogy bármilyen nevetséges is, ez ellentétes a szabad mandátum elvével. A másik elvi okom - és ezt nagyon fontosnak tartom -, hogy előbb csináltunk saját magunkra vonatkozóan összeférhetetlenségi törvényt és csak utána az önkormányzati képviselőkre. Ha magunkra vonatkozóan nem mondunk ki ilyen pontot, akkor ne mondjunk ki rájuk se! Majd akkor, ha az országgyűlési képviselőkre ezt kimondjuk, de én ezt elvileg nem helyeselném.

A harmadik pedig, hogy úgy sem működik. Aki így jár el, az nyugodtan megteszi, hogy egy évben egyszer megy be. Ezt csak a nyilvánosság kontrolljával lehet megoldani és azzal, hogy legközelebb megbukik az illető. Ilyen gyermeteg módon ez nem fog működni!

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu