BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Én annak idején két percben nem reagáltam Révész Máriusznak, mert azt hittem, hogy a rendes hozzászólásomra is még ma sor fog kerülni, de ez nem biztos, hogy így van. Tehát két percben:
Ha Fidesz valóban azt akarta volna, hogy ebben a ciklusban ez a törvény, az önkormányzati összeférhetetlenségi törvény működjön, akkor megtehette volna azt, hogy a választások előtt lépjen hatályba ez a törvény. Azt nagyon jól tudjuk - legalább is a múlt héten megtanultuk -, hogy ha a Fidesz azt akarja, hogy egy törvény megszülessék az Országgyűlésben, akkor az egy hét alatt megszületik. A tb-önkormányzatok megszüntetéséről szóló törvény néhány nap alatt, a nyári szünet előtt '98-ban megszűnt. Mi '98. szeptember 3-án, jóval az önkormányzati választások előtt benyújtottuk az önkormányzati összeférhetetlenségi törvényt, melyet a Fidesz az önkormányzati bizottságban leszavazott, és ezért nem lett belőle törvény. Tehát ha akarta volna a Fidesz, akkor már másfél éve lenne önkormányzati összeférhetetlenségi törvény, feltehetően a Fidesz nem akarta, hogy ebben a ciklusban legyen önkormányzati összeférhetetlenségi törvény. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés