DR. FENYVESSY ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló, 1994. évi LXIV. törvény módosítására előterjesztett és most tárgyalt javaslat, valljuk be, nem a gyökeres, átfogó változtatás igényével javasolja újrafogalmazni a jelenlegi szabályozást. Ráadásul a javaslatnak jelentős költségvetési kihatása sincs, tehát reméljük, hogy ilyen oldalról sem érik majd támadások. S akkor menjünk bele a részleteibe!
A polgármesteri tisztség megszűnésének időpontját a javaslat csekély mértékben újraszabályozni javasolja. A javaslat ebben a kérdésben három esetben az időpontokat törekszik pontosítani.
(14.50)
Az első esetben az időpont továbbra is zavaros marad, a másik két esetben az időpont korrektebb módon tisztázódik, egy további esetben pedig mellőzi a javaslat a jelenlegi szabályozást. A javaslat szerint a polgármester tisztsége megszűnik az új polgármester megválasztásával, az új polgármester foglalkoztatási jogviszonya azonban akkor kezdődik, amikor az eskü letételét követően tisztségének egyéb körülményei - például tiszteletdíj, költségtérítés, szabadság s a többi - meghatározásra kerülnek, és azokat az új polgármester elfogadja. Ez alatt a néhány nap alatt keletkezik egy olyan köztes állapot az új és a régi polgármester jogviszonya szabályozásában, amit a javaslat 2. § (1) bekezdésének a) pontja a jó szándék ellenére sem old fel. Van egy új polgármester, akinek a választások eredményeként polgármesteri tisztsége keletkezett, de még nem tette le az esküt, és nem létesített polgármesteri foglalkoztatási jogviszonyt, és van egy régi polgármester, akinek a polgármesteri tisztsége és foglalkoztatási jogviszonya a választásokra tekintettel megszűnt. Ez az átmeneti helyzet Magyarországon eddig még nem hozott létre súlyos közéleti fennakadásokat, de még hozhat.
A MIÉP-frakció érzékeli azt az igényt, hogy a jogalkotó precízebben behatárolható időpont kialakítására törekszik a polgármesterek világában. Erre a témakörre egyébként Wiener György is rámutatott már, hogy ez pontatlanul van a javaslatban szabályozva. A javaslat elfogadása azt eredményezné, hogy az egyik pontatlan és köztes állapotot teremtő szabályozást egy másik pontatlan és köztes időpontot teremtő szabályozás váltaná fel. Ha a kormányzat részéről eltökélt az igény a polgármesteri jogkör átadás-átvételének a pontos kronológiai beazonosítására, akkor erre megvan a jogtechnikai lehetőség.
A Pttv. 2. § (1) bekezdésének b) pontja szerint megszűnik a polgármesteri tisztség új község alakulása esetén az új polgármester megválasztásával, ha a településen időközi választást kell tartani. Ez a rendelkezés a javaslat következtében törlődik a hatályos szabályozásból. Szerintünk nem szerencsés ennek a kérdéskörnek a diszkvalifikálása a törvényből. A jelenlegi és a javasolt szabályozás egybehangzóan abból indul ki, hogy amikor új település alakul, akkor az új önkormányzat megalakulásáig a régi önkormányzat jogfolytonosságát fenn kell tartani. Ez így helyes és logikus. Azonban az új polgármesteri tisztség és önkormányzati minőség létrejövetelét követően részletesebben és pontosabban kellene szabályozni az osztozkodás és elválás alapelveit. Ennek a követelménynek a javaslat tartalma nem tesz eleget. Ebbe kapcsolódik bele az új polgármester hivatalba lépésének pontos ideje is.
A tervezet meghatározni javasolja az alpolgármester tisztsége megszűnésének az eseteit és időpontját is. A javaslat generális követelménye az alpolgármesteri tisztség önkormányzati képviselői jogviszonyhoz kötöttsége. A MIÉP-frakció a tervezet ezen elképzeléseivel egyetért. Új település alakulásának alpolgármesteri jogviszonyt érintő szabályozására azonban a javaslat nem tér ki. Ez hiánya az előterjesztésnek, amit részletesebben kellene szabályozni.
A javaslat 1. § (4) bekezdése annak a polgármesternek, aki legalább két évig e tisztséget betöltötte, és tisztsége nem a javaslatban megjelölt botrányos körülmények között szűnt meg, háromhavi végkielégítést biztosít. További háromhavi végkielégítést a képviselő-testület biztosíthat. Ha más jogterületről keresnék hasonlatot, akkor azt is mondhatnám, hogy a polgármesteri tisztség egy határozott időre, négy évre szóló jogviszony, aminek lejárta után nem jár végkielégítés. Ezzel szemben persze azt is lehet mondani, hogy az országgyűlési képviselők esetén is hasonló a helyzet, akiknek szintén jár ez a juttatás. Fel lehet hozni azt is, hogy önkormányzati képviselők esetén is hasonló a helyzet, ahol viszont nem jár juttatás. Ott is határozott idő van, nekik mégsem jár. Hiányzik tehát a magyar jogrendszerből ezeknek a jogviszonyoknak az egységes megközelítése. Háromhavi végkielégítés például a köztisztviselőt nyolc évi munkaviszony után illet meg. Elméletileg korrekt, jogtiszta álláspontot követve, határozott idejű jogviszony eltelte után nem járna végkielégítés sem itt, sem másutt.
A javaslat 1. § (5) bekezdésének szabályozása zavaros és nem egyértelmű. Nem kapcsolódik pontosan sem a javaslat tartalmához, sem a jelenlegi rendszer előírásaihoz. Fogalmi kidolgozatlanság miatt azt nem véleményezem, hanem részletesebb kidolgozását javaslom. Azt kell eldönteni és részletezni ebben a kérdésben, hogy alpolgármesternek jár-e végkielégítés, az milyen esetben jár, és milyen esetekben visszakövetelhető. Ezeket a kérdéseket a javaslatban szereplőnél pontosabban kellene megfogalmazni.
A tervezet egyik neuralgikus pontja a 2. §, amely a Pttv. 3. §-ának (2) bekezdését javasolja módosítani. Itt arról van szó, hogy a jelenlegi szabályozás a polgármesterek javadalmazását a település lélekszámának függvényében a miniszteri illetménytől teszi függővé jelenleg. A javaslat a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény 42. § (3) bekezdése szerinti szorzószám szorzataként javasolja az illetmény összegének megállapítását, a település lélekszámát figyelembe véve és az önkormányzati rendeletben szabályozva. Hogy ennek mi a hatása, az feltételezi a hivatkozott jogszabályhely pontos ismeretét. A hivatkozott jogszabályhely szerint a képviselő-testület évente rendeletben köteles meghatározni az illetményalapot az államigazgatásban érvényes illetményalap figyelembevételével úgy, hogy az csak 10 százalékkal lehet alacsonyabb az előírtnál. Ez nem lehet kisebb továbbá az előző évi illetményalapnál. A ténylegesen kézhez kapott illetmények esetében ez az eltérés viszont nagyobb. A 90 százaléknak megfelelő összeget az állami költségvetés biztosítja az önkormányzatnak, ha az nem képes kigazdálkodni annak fedezetét.
A valóságban azonban az illetményalapok közötti különbözetek önkormányzatonként jelentős eltérést mutatnak. Széles kört nyit ugyanis a hivatkozott jogszabály arra, hogy pótlékok, költségtérítések, kiegészítések címén ténylegesen nagyobb eltérés keletkezne a települések köztisztviselői és ezáltal a polgármesterei között is. Köztudomású tény, hogy vannak szegény és gazdag önkormányzatok. A szegényeknek még a minimumot is az államnak kell központilag biztosítania, hogy létezzen egyáltalán a település. A gazdagok a maximumon túl is tudnának nyújtani, de gátolja őket a jogszabályi korlát. A javaslat elfogadása esetén a szegény és gazdag települések között tovább fog tágulni a távolság. Mivel a MIÉP-nek nem célja a magyar nemzet településenkénti feltűnő differenciálása, ezért a helyi közigazgatás vezetésének a javadalmazását függetleníteni javasoljuk a helyi nyomor mértékétől. Az illetményalap figyelembevételével megállapított polgármesteri illetmény ebbe az irányba hat. A polgármester illetménye kihatással van az önkormányzati képviselők tiszteletdíjára is. E tiszteletdíj mértéke a polgármester illetményének maximum 25 százaléka. A polgármesteri illetményt a képviselő-testület az előterjesztés szerint 20 százalékkal alacsonyabb mértékben is megállapíthatja, de ezt valószínűleg nem fogja megtenni, mivel ezzel a saját tiszteletdíját is csökkentené. Természetesen más a helyzet, ha e döntésnek nincs pénzügyi fedezete.
A javaslat 3. §-a a Pttv. 4. § (2) bekezdését módosítani javasolja. A módosítási javaslat lényege az, hogy a 2000 lakosnál kisebb települések esetén a társadalmi megbízatású alpolgármester javára a képviselő-testület tiszteletdíjat állapíthat meg. Ezt meghaladó létszám esetén tiszteletdíjat kell megállapítani. A jelenleg hatályos szabály szerint a képviselő-testület tiszteletdíjat állapít meg minden esetben. Ennek az elvnek a fenntartását javasolja a MIÉP-frakció a miniszter úrnak. Az államnak honorálnia kell a neki nyújtott szolgáltatásokat. Ezen a területen is meg kell őrizni a követelménytámasztó befolyását, ezt ingyen aligha követelheti meg.
A javaslat 5. §-a a Pttv. 7. §-át egy (3) bekezdéssel javasolja kiegészíteni. Itt arról van szó, hogy ha a polgármester fegyelmi vétséget követ el, és ellene a képviselő-testület fegyelmi vizsgálatot indít, akkor háromtagú vizsgálóbizottságot kell megbízni az eljárás lefolytatásával.
(15.00)
A kiegészítés arra szolgál, hogy ez a bizottság ne kutakodhasson a végtelenségig, erre tekintettel 30 napon belül le kell folytatniuk a vizsgálatot, és 8 napon belül jelentést kell írniuk a képviselőtestületnek. A MIÉP-frakció egyetért az eljárás időtartamának a rögzítését célzó határidők megállapításával, a javaslatban azonban nincs meghatározva a határidők be nem tartásának a jogkövetkezménye.
Hogy ez a procedúra kerek legyen, a Pttv. 7. §-át egy (4) bekezdéssel egészíti ki a törvényjavaslat 6. §-a. Eszerint a polgármester jogviszonya a fegyelmi eljárás alatt felfüggeszthető lenne, azonban a polgármester a megyei, fővárosi bíróságnál 8 napon belül kezdeményezheti a felfüggesztés megszüntetését. A bíróság 8 napon belül nem peres eljárásban döntene a kérdésben; a bíróság határozata ellen fellebbezésnek nem lenne helye. Ez a szabályozási részlet a MIÉP-frakció részéről elfogadható.
Nincs azonban meghatározva sem a Pttv.-ben, sem a javaslatban, hogy a felfüggesztésre ki jogosult; nyilván a képviselőtestület, de ezt le kéne írni. Ennek a hiánynak a pótlását javasoljuk.
A javaslat 9. §-a a Pttv. 13. §-át egy 13/A. §-sal javasolja kiegészíteni. Itt arról van szó, hogy egy polgármester korengedményes nyugdíjra jogosulttá válik, ha három éve polgármesteri tisztséget tölt be, de megszűnik a polgármesteri tisztsége, és legfeljebb két éve van hátra az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig. Ennek a kérdéskörnek a megvitatása szerintünk nem e törvényjavaslat körén belül megvalósítható és szabályozandó.
A korkedvezményes nyugdíjazások területén nagyon sok méltányos és nagyon sok tisztességtelen igény keletkezett, és ezek kárvallottjai vagy haszonélvezői sok esetben képtelenek szembenézni saját magukkal. Más szakmák, foglalkoztatások és munkaszerződések világában okozna igazságtalanságérzetet, ha ilyen formájában kerülne ez elfogadásra. Ezt összhangba kellene hozni az egyéb korkedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségekkel.
A tervezet 10. §-a a Pttv. 18. §-át javasolja módosítani, ez érinti legérzékenyebben a polgármestereket. Arról van szó ugyanis, hogy a polgármesterek az illetményükön kívül költségátalányt is kaptak. Ennek összege jelenleg az illetmény 50-80 százaléka között állapítható meg a képviselő-testület részéről. A tervezet ezt az illetményt 30 százalékban javasolja maximálni, tiszteletdíjnak pedig - ilyesmit a társadalmi megbízatású polgármester kap - 50 százalék erejéig állapítható meg költségtérítés.
Az eddigi gyakorlat szerint a valóságban szó sem volt arról, hogy ezeket az összegeket a polgármesterek valóban a költségeik fedezésére fordították volna teljes egészében, inkább kiegészítették a fizetésüket, hiszen a közszolgálati jövedelmek elmaradnak a versenyszférában elérhető jövedelmektől, ezért a költségtérítést leadózták, és ezzel kiegészítették a jövedelmüket. Összességében viszont most a polgármesterek tényleges jövedelme csökkenni fog, hogyha csökken a költségtérítés összege.
Mi úgy gondoljuk, hogy a szabályozást úgy kell megoldani, hogy a polgármester valóban a versenyszférát közelítő tiszteletdíjat vihessen haza, de ne úgy, hogy egy nem létező költséget téríttetnek meg a képviselőtestülettel.
Összegezve: a fenti pontokban elmondottak alapján a MIÉP több sebből vérzőnek tartja az előterjesztést, bár annak igen sok elemével egyetértünk, de szerintünk jócskán akad rajta javítanivaló. Ezért módosító indítványokat is előterjesztünk, remélve, hogy a kormány sem tekinti kőbe vésettnek a jelen előterjesztést.
Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a MIÉP és a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés