DR. GÉMESI GYÖRGY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Ez nem jelenti azt, hogy fele annyit fogok beszélni, de megpróbálom röviden összefoglalni a gondolataimat, hiszen azt gondolom, hogy ez egy olyan törvénytervezet, amellyel kapcsolatban az előző hozzászólások is azt jelezték, hogy egy elég széles körű konszenzus kezd megteremtődni a törvény kapcsán, ami nekem mint polgármesternek, illetve mint tíz éve önkormányzati kérdésekkel foglalkozónak nagyon szimpatikus, és azt gondolom, hogy ennek a politikai üzenete is jó.

Tízéves az önkormányzatiság - azt gondolom, ezt sem kell nagyon hangsúlyozni. Ez ünnep az önkormányzatok és a települések számára, és jó, hogy az előző törvénytervezet is és e törvénymódosítási tervezet is ebben az esztendőben kerül megvitatásra és remélhetőleg elfogadásra, mivel kétharmados többség kell, szintén egy elég széles körű konszenzussal, illetve megállapodással, ami jó üzenet a települések felé. Nekem ugyanis az a meggyőződésem és a véleményem, hogy az elmúlt tíz esztendőben az ország nehéz helyzeteiben is a települések végezték a dolgukat, az intézmények működtek, a képviselő-testületek döntöttek, és a polgármesterek irányították a településeket, összességében megfelelő formában és a megfelelő felkészültséggel. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem lehet kritizálni, nem lehet adott esetben olyan ellenpélda is, amely nem ezt igazolja, de meggyőződésem, hogy összességében az önkormányzati rendszer beigazolódott, és a törvény, amely akkor megalkottatott, a demokratizálási folyamatnak egy jó helyzetét teremtette meg Magyarországon.

Engedjék meg, hogy a hozzászólásom egy picit rendhagyó legyen - éppen a helyzetemnél fogva is - a tekintetben, hogy néhány idézetet is megpróbáljak a törvény általános vitájának kapcsán elmondani, tekintettel arra, hogy ez a törvény nemcsak arról szól, hogy a polgármesterek fizetése és javadalmazása hogy s mint alakul a jövőben, hanem gyakorlatilag e vita kapcsán azt gondolom, azért jó érzéssel foglalhatjuk össze az elmúlt tíz év polgármesteri tevékenységét, és hozhatjuk újra helyzetbe a települések vezetőit, illetve emelhetjük egy picit azt a rangot, amit a települési vezetői pozíció jelent.

"Hitvallásom a polgármesterekről abban összegezhető, hogy polgármesternek lenni szakma, polgármesternek lenni hivatás, polgármesternek lenni művészet. Szakma, mert megvannak a szakmai szabályai - elsősorban az önkormányzati törvényben -; hivatás, mert négyévente nem minden polgármestert 'cserélnek le' a választók; művészet, mert a polgármesteri munka lényege a folyamatos egyeztetés, az eltérő érdekek összehangolása, a kompromisszumok létrehozása a jó irányú önkormányzás megvalósulása érdekében."

Szándékosan nem mondom, hogy ki írta ezt a néhány gondolatot, mert feltehetően ismerős, és nem is ez a dolog lényege, és az sem, hogy hol jelent meg írásban. Mégis azt gondolom, hogy nagyon tömören és röviden foglalja össze azt a sok-sok gazdag élményt, feladatot, felelősséget és kötődést a szűkebb közösségek, a helyi önkormányzatok, a települések irányába, amivel egy polgármester egy választás elején elindul, és amit a négy év, azután nyolc, majd tizenkét év során megvalósítani kíván. Azért mondom ezt, mert körülbelül a települési vezetők 70 százalékát újraválasztották az elmúlt ciklusokban, és ez annyit jelent, hogy jól vizsgáztak a polgármesterek, hiszen a legfőbb és legerősebb kontroll nyilvánvalóan a település lakossága.

Az előzőekben elhangzott a törvénytervezettel kapcsolatosan - úgy érzem, egy picit talán nagyobb hangsúllyal - az, amire céloztam az elején, hogy ez nem elsősorban a polgármesterek fizetéséről és javadalmazásáról szól, noha természetesen a törvény ezt is rögzíti, és jó irányba megy ez a folyamat is. Talán azt kellene az általános vitában egy picit megvilágítani - és erre szeretnék utalni -, hogy mennyire van meg ma a polgármesteri funkciónak, a polgármesterségnek a presztízse, vagy az elmúlt tíz-tizenkét esztendőben hogy alakult ennek a funkciónak a presztízse, mert a legújabb vizsgálatok szerint az elmúlt esztendőkben ez csökkent. Azt gondolom, hogy ennek is meg kellene vizsgálni az okát, és egy ilyen törvénytervezet vitája kapcsán erre is van lehetőség.

Csak két adatot mondanék ezzel kapcsolatban. Az egyik adat az, hogy Magyarországon csökkent a polgármesteri tisztségért elinduló jelöltek száma az elmúlt választásokon. Nyugat-Magyarországon ez már átlagosan kettőt jelent, tehát egy településen átlagosan csak ketten jelentkeztek a polgármesteri tisztségért. De van egy olyan adat is ebben a dolgozatban, ami alapján ez a vélemény kialakult, hogy egyre több - és emiatt ne vessenek meg női képviselőtársaim - a női polgármesterek száma, az elmúlt időszakban növekedett ez a szám: a közel 10 százalékos arány közel 13 százalékosra nőtt. Ez azt jelenti ma Magyarországon - és hangsúlyozom, ma Magyarországon ez azt jelenti -, hogy az a foglalkozáscsoport, ahol a hölgyek száma növekszik, az veszít a presztízséből; ezt a következtetést vonták le a szociológusok és a kutatók. Én magam is megdöbbentem ezen, annak ellenére, hogy én azt gondolom, a hölgy polgármesterek is megfelelően és nagyon korrektül látták el munkájukat az elmúlt időszakban, számos ilyennel tartok én is napi szakmai kapcsolatot.

Engedjék meg, hogy még egy idézetet mondjak el, és azt gondolom, hogy ha felolvasom, akkor önök tisztán fogják látni, miért kapcsolom én e törvénytervezet vitájához ezt is. Hiszen ez a presztízsveszteség azért minden polgármestert egy picit, és azt gondolom, most minket, képviselőtársaim, akik döntünk arról, hogyan és mint próbáljuk ezt a presztízst visszahelyezni a megfelelő helyre, mindannyiunkat elgondolkoztat.

(14.40)

"A problémáival együtt a polgármesterséget egy szép szolgálatnak tartom, ami kétségtelen előnyei mellett áldozatokat követel az embertől, a családtól. Tud hálás és tud rendkívül méltánytalan lenni. A jövedelem és az erkölcsi elismerés vagy elbukás, valamint a tényleges teljesítmény között nem mindig szorosak az összefüggések. Ehhez a munkához kell egy kis fanatizmus, jó adag egészséges önbizalom és optimizmus, biztos családi háttér türelemmel, toleranciával. És ha valaki ötven év múlva visszanéz, talán már tudja az eredményt objektíven értékelni" - írja Törőcsik József, Tóalmás polgármestere.

Azt gondolom, ez a megközelítése ennek a feladatnak, ennek a szolgálatnak, amit a polgármesterség jelent, ez a valós ma Magyarországon, függetlenül attól, hogy az előbb jelzett közvélemény-kutatás, illetve dolgozat, szociológiai kutatás szerint itt presztízscsökkenésről van szó.

Tisztelt Képviselőtársaim! A törvény részleteit eléggé kielemezték az elmúlt időszakban a különböző felszólalók. A törvény tervezett módosításával a Magyar Demokrata Fórum összességében egyetért, természetesen támogatni fogja azt; néhány módosító javaslatot és apróbb módosítást javasolunk majd, ezt a részletes vita folyamán szeretnénk kifejteni.

Természetesen egyetértünk a fegyelmi eljárással kapcsolatos kérdéskörrel - hadd ne részletezzem, hiszen az előző időszakban erről volt szó, elég részletesen említették képviselőtársaim - vagy akár a településszintek szerinti javadalmazási meghatározással. Bár itt megfontolandónak tartjuk, hogy a "város" kategória bekerüljön ebbe a körbe, hiszen nem biztos, hogy a lakosságlétszám arányos a településen lévő polgármesteri feladatokkal. 5-6 ezres települések városként ma már okmányirodát, gyámhatóságot, építési hatóságot működtetnek, és ez bizony a polgármesternek és a képviselő-testületnek is feladatot ad, és természetesen költségekbe is kerül. Tehát azt javasoljuk - és ezt a módosítások során megpróbáljuk pontosabban meghatározni, hogyan és miképpen -, hogy a város mint kategória adott esetben a javadalmazásnál is előtérbe kerülhessen.

A sokat emlegetett fizetéssel kapcsolatos kérdéskör: mindannyian tudjuk, hogy három éve nem volt lehetőség a polgármestereknek fizetést, javadalmazást emelni. Nagyon szeretném megint hangsúlyozni, itt nem arról van szó, hogy a polgármesterek ezért vállalnának vagy nem vállalnának el feladatot, hiszen az előbb említett néhány sor ékesen bizonyítja, hogy a polgármesterek jelentős része kötődik a településéhez, jelentős részük mindent megtesz azért, hogy a közösség dolga jobban menjen és sikerüljön, még akkor is, ha olyan dolgok zavarják meg a békés működést, mint az árvíz, a belvíz, és sorolhatnám tovább azokat a napi kérdéseket, amelyek 24 órás szolgálatot, adott esetben folyamatos, permanens szolgálattá felértékelődött tevékenységet jelentenek a polgármesterek számára. Azt szeretném kiemelni, hogy a Magyar Demokrata Fórum álláspontja szerint - és ez koncepcionális kérdés - a polgármestert igenis mind egzisztenciálisan, mind erejében meg kell erősíteni.

A másodikkal kezdeném, hogy mit jelent az, hogy az erejében megerősíteni. '94-ben, amikor direkt választással lettek megválaszthatók a polgármesterek, volt a politika részéről egy olyan ígéret - emlékezzenek vissza akkori parlamenti képviselőtársaim -, hogy természetesen a direkt választás mellé a polgármestert meg fogjuk erősíteni, aztán ez elmaradt. Elmaradt; a direkt módon megválasztott polgármester meghirdeti a programját, elkezdi a munkáját, és egész egyszerűen a hozzá rendelt, a választók által megválasztott képviselő-testület adott esetben ellentétes politikai összetétele nagyon sok helyen megbéníthatja ezt a munkát. Feltétlen, bár nem teljes mértékben ennek a törvénynek a feladata, hiszen ezt az önkormányzati törvénnyel kell szinkronba hozni, ott valósítható meg, de mindenképpen fontos hangsúlyozni azt, hogy ha már azt eldöntötte a parlament, hogy a polgármestert direkt választják meg, akkor meggyőződésem, hogy a polgármesternek ehhez erőt kell adni, hogy a döntéseit sokkal erősebb szinten tudja végigvinni a képviselő-testületén, hogy ne akadályozhassa meg adott esetben egy ellentétes politikai összetételű testület az általa eredetileg meghirdetett és a település által is megszavazott programot.

Ilyen például egyébként a polgármesteri vétó intézménye, amit egyszer már beadtam módosításként az önkormányzati törvényhez; akkor visszavontam, mert arról volt szó, hogy az önkormányzati törvény módosítása a parlament elé kerül. De ha az a vétó, amit ebben a kérdésben a Magyar Demokrata Fórum részéről benyújtottam, megszavazásra kerülne - szintén kétharmados egyébként, és ezt most tényleg csak zárójelben említem -, akkor az lehetővé tenné azt, hogy a polgármester a döntéseket olyan vétójoggal tudja felfüggeszteni, amit kétharmaddal lehetne leszavazni. Ez nyilván vitát indukálhat akár most és a későbbiek során is, de egy példa arra, én hogyan képzelem a polgármester státuszának ilyen formában való megerősítését a településen.

A másik az egzisztenciális megerősítés. Szó volt arról, hogy a versenyszféra elszívó hatása nagyon nagy. Nem lenne szerencsés, hogy a településeinkről az aktív, a közéletben szerepet vállalni kívánó polgárokat a versenyszféra kecsegtető és jobb ajánlatai elszívják. Még akkor is lehetnek ilyen hatások, ha a kötődések és az érzelmi motívumok a polgármesterség kapcsán valakit erősen motiválnak. Az elmúlt időszakban számos ilyen hatás volt, hogy azt a feszültséget, ami ennek a tisztségnek az ellátásával jár, az illető polgármester már nem vállalja, hanem adott esetben más irányba orientálódik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Jó lenne tehát, ha a későbbiekben ez a koncepcionális kérdés az önkormányzatokat illetően más törvények parlament elé kerülése kapcsán is elénk kerülhetne: ilyen egyrészt az egzisztenciális megerősítés, amire most lehetőség van. A másik pedig, hogy a polgármester hatékony döntési erejét tekintve a megerősítés meggyőződésem szerint szükségeltetik a jó, biztonságos, nyugodt települési munkához.

Végül engedjék meg, hogy az egzisztenciális megerősítés kapcsán én is két mondatot beszéljek a kedvezményes nyugdíjról, ami mint folyamat, ebben a törvénytervezetben megindulhat. Talán én is tágítanám ezt a mozgásteret, tekintettel arra - és nem személyes érdekem és nem az itt lévő polgármesterek jelentős része miatt, hiszen messze van még tőlünk a nyugdíjkorhatár -, hogy mégis gondolni kell azokra a polgármesterekre, akik adott esetben három ciklus után, 55 évesen nem tudnak elhelyezkedni, és erről beszélni kell. A tíz-tizenkét éves polgármesteri munka kivonja az eredeti szakmájukból a polgármestereket, és egész egyszerűen vagy rákényszerül arra, hogy a lendület vigye tovább és újra elinduljon egy választáson, és ha sikerül, akkor még megy tovább, de ha nem sikerül, akkor ott áll egy olyan helyzetben, ami nem méltó egy volt, esetleg tíz-tizenkét évet a településen valóban szolgálatot teljesítő, a település hírnevét növelő, a lokálpatriotizmust, a közösséget erősítő polgármesterhez.

Ez nem szemérmetlen dolog, ne legyünk álszemérmesek, mert nem is erről van szó. Arról van szó, hogy akit a település direkt, első embereként megválaszt, annak adjuk meg a méltóságot, adjuk meg azt a rangot, hogy neki ebben a dologban, különösen akkor - hiszen megvannak a rossz munka esetén a mozgásterei a képviselő-testületnek -, ha jól dolgozott és letette az eredményt, legyen lehetősége dönteni arról, hogy esetleg hamarabb veszi igénybe a nyugdíjazást.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mint említettem, a törvénytervezetet támogatja a Magyar Demokrata Fórum. Engedjék meg, hogy még egy polgármester egyetlenegy mondatát idézzem. Nagyon sok ilyen van, ezekből feltehetőleg egy könyv lesz majd, a III. polgármesteri világtalálkozóra lesz kiadva, de ezek az anyagok már elkészültek, és nagyon nagy élményt jelent számomra ezeknek az olvasása. Dr. Basa Antal, Galgahévíz polgármestere így ír: "Úgy gondolom, hogy a jó polgármester egy jó ötvözet: van benne nemesfém, de van benne keményacél is."

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu