DR. HORVÁTH BALÁZS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A 2064. és a 2065. számú törvényjavaslatok tárgyalása során eszembe jutott, hogy milyen különös véletlene a sorsnak, hogy a 2000. év, az idei év a magyar történelem hány meghatározó eseményének a méltatására ad lehetőséget. Persze tudom, hogy a párhuzam szemtelenül merész, de kérem, engedjék meg, hogy e megünnepelendő sorsfordító történések sorába beiktassam a tíz évvel ezelőtt Magyarországon és Közép-Európában először elfogadott önkormányzati törvényt, mint a rendszerváltoztatás egyik nagy jelentőségű, tán alappal mondhatom, mint az egyik rendszert változtató törvényt.
Az önkormányzati rendszer, amelyet annak idején közösen, ellenzéki és kormánypárti országgyűlési képviselők, ezzel foglalkozó szakemberek megalkottunk, a mai napig működik, átalakította gondolkodásmódunkat, némileg a sorsunkat is, gyakorlatilag szabaddá tett bennünket, ugyanakkor elképesztő felelősséget rakott ránk azzal, hogy a döntéseink súlyát, a saját magunk által hozott döntések súlyát nekünk kell érezni, azok következményeit elviselni.
Ahogy említettem, álláspontunk az, hogy az önkormányzatiság mint rendszer, mint kapcsolatrendszer, mint a helyi hatalomgyakorlás eszköze a történelem próbáját kiállta, nem kétséges, hogy némely vonatkozásban módosításra szorul, szorulhat. Nyilvánvaló dolog, hogy vannak olyan pontjai, ahol berozsdásodott, ezek folyamatos karbantartása értelemszerűen szükséges, és e két törvény most tulajdonképpen a folyamatos karbantartást szolgálja. Pontosan ezért nem tartom rendhagyónak és törvényalkotási hibának azt, hogy a helyi önkormányzati képviselők jogállásáról szóló törvényt most alkotjuk meg, most töltjük meg ilyen tartalommal, hiszen nagyon pontosan emlékszem arra az időszakra, amikor megalkotva az önkormányzati törvényt és az azt működtető törvényeket, mindenki olyan lendülettel, olyan bizonyos fokig naiv hittel indult e törvényalkotási munkának, amikor okkal és alappal tételezhettük föl azt, hogy a hétköznapi gondok - és itt semmit nem akarok most nevesíteni - nem fognak jelentkezni olyan súllyal, nem fogják érinti a települési önkormányzatokat oly mértékben, mint ahogy ez a későbbiek során bebizonyosodott.
Persze általánosságban ez a törvény sem csak erről szól, lényegében durván két nagy blokkra lehet bontani: a képviselői megbízatás keletkezésének és megszűnésének szabályozása, illetve az összeférhetetlenséggel kapcsolatos rendelkezések; most természetesen és értelemszerűen általánosítottam.
A képviselői megbízatás keletkezésének és megszűnésének szabályozása álláspontom szerint egyértelmű, helyesen szabályozott. Már most közlöm, államtitkár úr, hogy tegnap beadtunk két módosító indítványt ezzel kapcsolatban. Mind a kettő technikai jellegű, és az egyiket a közelmúlt egyik történése kényszerítette ki belőlünk, nevezetesen: a képviselői mandátumról történő lemondást a polgármesternek kell átadni. A probléma az, hogy a képviselő nem képes lemondani, hogyha vele együtt lemondott vagy nincsen polgármester. Pontosan ezért a módosító indítványunk ezt az, úgymond, hiányt megpróbálja kiküszöbölni. (Dr. Kontrát Károly: Köszönöm.)
És még egy, szintén ezzel a blokkal kapcsolatos technikai jellegű javaslatunk: rendkívül nehezen kivitelezhetőnek tartjuk azt, hogy a lemondást követő napon kézbesíttessék a határozat a képviselő-testületi tagoknak, ugyanis egy éjszaka alatt egy jegyzőkönyvet megszerkeszteni és ez alapján a határozatot megírni rendkívül nehéz. Ezért a lemondást követő nap helyett 8 napot írtunk. Mondom, kérem, technikai módosítások, különösebb jelentőségük nincsen.
Nem vitatva azt, hogy a települési önkormányzati képviselők, de minden képviselő munkájának irányítója - és én optimista voltam és leszek mindig - a tiszta szív és a vezérlő értelem, de ettől függetlenül a munkájukat szabályozni kell, egyértelművé kell tenni.
Az SZDSZ imént kifejtett álláspontjával ellentétben ez az összeférhetetlenségi rendelkezés nem a képviselőt védi; ritka nagy hiba lenne egyébként, soha nem szavaznám meg, ha olyan törvényt hoznánk, amelyik az önkormányzati képviselőt védi. Ez az önkormányzatiságot és a tiszta önkormányzati munkát védi azzal, hogy keretek közé zárja a képviselőt az összeférhetetlenség szabályozásával, és ezzel teremti meg azt a munkát, hogy maga a testület vagy az önkormányzat tudjon befolyástól mentesen határozni és dönteni.
Ebből következően a Fórum logikai álláspontja a törvény megalkotását, a törvényjavaslat elfogadását tekintve teljesen egyértelmű: e törvény nem a képviselőt, ez a tiszta önkormányzati munkát védi, és ezért korlátozza - nem vitás - számos vonatkozásban az önkormányzati képviselőt.
Az önkormányzati képviselők összeférhetetlensége talán egy más törvényszerkesztési nézet. Én nem mondom azt az előterjesztéséről, hogy hiba, mint ahogy azt sem szeretném, ha azt mondaná az előterjesztő, hogy a mi álláspontunk hibás: ez más. Nevezetesen három blokkra, gondolatkörre lehet szétbontani az önkormányzati képviselők összeférhetetlenségét: van egy gazdasági összeférhetetlenség, egy szervezeti és egy személyi összeférhetetlenség. Ez a három egység - nagyon pontosan egyébként - az előterjesztésben szét is választható.
De azzal, államtitkár úr, hogy strukturálisan magán a törvényjavaslaton belül nem választottuk szét, abba a helyzetbe kerültünk, hogy nincsen - vagy most már csak rendkívül nehezen van - lehetőségünk arra, hogy a különböző önkormányzatok között, illetve a személyi összeférhetetlenség körén belül megkülönböztessünk. Ennek pedig a következők miatt van jelentősége: akkor, amikor megadja a törvényjavaslat az összeférhetetlenségi okok taxációját, egy tételes felsorolást alkalmaz, ez természetes és kell is. De mint általában minden taxációnak, minden zárt felsorolásnak van egy hibája, az, hogy nagyon sokan ki akarják egészíteni, nagyon sokan ki akarják bővíteni.
Akkor, amikor a Független Kisgazdapárt vezérszónoka az imént azt mondta, hogy némely vonatkozásban a törvény szigorú, némely vonatkozásban pedig megengedő, akkor tulajdonképpen a Magyar Demokrata Fórum és az én álláspontomat mondta el e vonatkozásban. Álláspontunk megegyezik: való igaz, elnök úr, államtitkár úr, némely vonatkozásban megengedő, némely vonatkozásban szigorú.
Miután ma ezzel kapcsolatban beadtunk talán kilenc módosító indítványt, példálózó jelleggel hadd soroljak föl egyet-kettőt.
Rendkívül komoly gondot okoz a Fórumnak az összeférhetetlenség olyan formában történő szabályozása, figyelemmel a napokban elfogadott praxistörvényre, amely alapján kizáratik a kis települések - példákat hozok föl, kérem - testületéből a háziorvos.
(10.30)
Ezt azért hoztam fel példaként, államtitkár úr, mert rendkívül komoly buktató van e rendelkezésben, és a buktató nem ebben a törvényjavaslatban, hanem a praxistörvényben van elrejtve. Nevezetesen, olyan orvos is lehet az általunk elfogadott praxistörvény következtében háziorvos, aki nem lesz függelmi viszonyban a települési önkormányzattal, hiszen az Egészségügyi Minisztérium becslése szerint körülbelül 20 százaléknyira tehető az a háziorvosi létszám, aki nem a kötelező egészségügyi feladatellátás körén belül működteti a praxisát; 18-20 százalékra becsülik.
Kérem szépen, e törvényi rendelkezés implicite azt fogja jelenteni, ebből az következik, hogy a háziorvosok körét a kizárás vonatkozásában megbontja, 80 százalékát nem engedi be, 20 százalékát beengedi. Mondom, ezt csak példaként hoztam fel, én nem akarok a részletes vitának elébe menni, de az általunk benyújtott módosító indítványok tulajdonképpen ezekre vonatkoznak. Talán a szabad demokraták hivatkoztak a felügyelőbizottsági elnökséggel, tagsággal kapcsolatban, e vonatkozásban nem osztjuk, hanem szorozzuk és támogatjuk a szabad demokraták álláspontját.
Kérem, engedjenek meg egy sarkos mondatot a preambulummal kapcsolatban. Azt hiszem, hogy merőben szokatlan, de mint kormánypárti képviselő is, azt mondom, hogy az önkormányzati bizottság kisebbségi álláspontjának egy részével, ahogy az imént már elmondtam, egyetértek, mert az az álláspontom, hogy e törvény az önkormányzatokat védi. Akkor, amikor mi a preambulumban úgy fogalmazunk, hogy "a demokratikus közélet tisztaságának előmozdítása", ezzel a mondattal tartalmilag azt sugalljuk, hogy itt nagyon nagy bajok vannak, és mi tisztába akarjuk tenni azt, ami álláspontom szerint közelről sem olyan veszélyes, és talán túlzok, de tiszta; mert mindenhol vannak hibák.
Én hangulatában mondanám azt, hogy a preambulum első mondatának második fordulata olyat sugalmaz, amit maga a törvény nem is akar, ha elfogadjuk azt a fórumbeli álláspontot, hogy ezen összeférhetetlenségi blokk az önkormányzatokat védi, és nem az önkormányzati képviselőt. Ezt végig kell gondolni, én természetesen nem akarok itt dogmatikai vitába belemenni, de jelentősége van a későbbiek során.
Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A települési önkormányzati képviselők összeférhetetlenségével kapcsolatban benyújtottunk egy, úgy vélem, rendkívül nagy vitát kiváltó módosító indítványt, és most az általános vita keretében is szeretnék ezzel kapcsolatban két mondat erejéig véleményt formálni.
Indítványozzuk azt, hogy a központi államigazgatási szerv köztisztviselője - nagyon helyesen - nem lehet képviselő. Kérem, az indítványunk az, éppen a minap beszélgettünk erről Csákabonyi képviselő úrral, hogy ne csak a központi államigazgatási szerv köztisztviselője, hanem annak döntési joggal felruházott képviselője se lehessen önkormányzati testületi tag. Ugyanis ha a központi államigazgatási szerv köztisztviselője egy outsidert épít be transzmisszióként a döntés felé, akkor gyakorlatilag semmit nem csinálunk, mint kikerüljük ezt az összeférhetetlenségi passzust, ezért a Fórumnak következetes és egyértelmű az álláspontja, hogy e törvényjavaslat megszavazására csak e módosító indítvány elfogadása esetén lát lehetőséget. És ezt most azért mondtam, hogy... - nagyon egyértelműen fogalmaztam.
A részletekbe nem akarok a továbbiak során belemenni, de a hatálybalépéssel kapcsolatban egy technikai javaslatunk van, és kérem az MSZP és természetesen a Fidesz képviselőinek a megfontolását ezzel kapcsolatban. Az álláspontunk az, hogy nem gusztusos és nem ízléses belenyúlni (Az elnök jelzi az idő leteltét.) két választás - egy mondat, elnök úr - között a jogállásba, és ezért a 2002-es hatálybalépést támogatjuk, azzal, kérem szépen, hogy javasoljuk, hogy a törvény a 2002-es önkormányzati választások kiírásának napján lépjen hatályba azzal, hogy a már megválasztott képviselőkre nem vonatkozik, ugyanis ezzel kizárjuk annak a lehetőségét, hogy olyan embert jelöljenek, futtassanak (Az elnök jelzi az idő leteltét.), akire a törvény még nem vonatkozik, de a választás napján vonatkozni fog.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés