DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, a kétperces hozzászólásokban azt egyértelműen leszögezhetjük, és ebben nyilvánvalóan mindannyian egyetértünk, hogy szó nincs itt korrupcióról és korrupciós ügyekről az önkormányzatok tekintetében az itteni összeférhetetlenségi törvény alapján. Arról van szó, és erről többen is szóltak már, hogy bizonyos befolyásolási lehetősége adódik azoknak a képviselőknek, akik intézményvezetők ebben a körben, illetve azoknál a cégeknél vezető tisztségviselőként dolgoznak, amelyekben önkormányzati tulajdonok találhatók.
Több kifejezés is elhangzott erről, én nem akarom ezt elbagatellizálni, de azért mindannyian, akik ott dolgozunk az önkormányzatban, tudjuk azt, hogy ezekben a körökben azért vannak személyek, akik nyomulnak, mint annak idején a Vörös Hadsereg. (Moraj az MSZP soraiból.) Tehát azért a cél alapvetően arról szól, hogy ennek a visszaszorítását próbáljuk elérni. A kör, amelyről dr. Faragó Péter is beszélt, valóban meggondolandó, hiszen gondoljunk csak bele, hogy azok a személyek, akik a választás során elindultak, és intézményvezetőkké lettek - vagy voltak -, mennyi időközi választást kell megtartani, ha hatályba lépne a törvény az ő tekintetükben. Hiszen ez akkor még nem volt ismert. Tehát ilyen módon ez nem lenne semmiképpen szerencsés.
Az viszont igaz, és ez mélyen elgondolkoztat engem is, hogy azok a személyek, akik a választás során települési képviselőnek indultak, azok nem igazgatósági és felügyelőbizottsági tagnak indultak el. Tehát ez időközben jött hozzá. Ők adott esetben bizonyos önkormányzati frakciókon belül pártalkuk eredményeképpen kerültek oda, ahol most is vannak, tehát ez meggondolandó a kontroll és a tulajdonosi jogosítványok figyelembevételével is.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés