DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Ház! Tulajdonképpen nem egészen világos, amit Pap János képviselő úr ezzel kapcsolatban mondott, illetve most Kiss Andor képviselő úr is. Ugyanis tegnap a Fidesz vezérszónokától hangzott el az, hogy azért a legjobb megoldás mégiscsak az lenne, ha nem ötszáz módosító javaslatnak a törvényt szétziláló megoldásával próbálnánk kialakítani ezt a törvényjavaslatot, hanem legcélszerűbb lenne mégiscsak visszavonni.

Úgyhogy most nem világos előttem, hogy mi a Fidesz javaslata tulajdonképpen; tehát igazából a visszavonás, amit a vezérszónok úr javasolt, vagy pedig amit most Pap János úr javasol. Ezt most világosan kellene látni! Néhányan azon az állásponton voltunk tegnap, hogy nem jó, ismerjük, milyen az, elég régen dolgozunk együtt a parlamentben, hogyan lehet ötszáz módosítóból végül is összerakni ezt. Azért ezt még egyszer nagyon alaposan meg kell gondolni.

Nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez olyan nagyon nagy késedelmet okozna; ha ügyesen, jól és gyorsan csinálja a Környezetvédelmi Minisztérium, megfelelő koordinációban, akkor ezt akár három hónap alatt össze lehet hozni. Úgyhogy szeretném tudni tulajdonképpen, hogy mi a Fidesz álláspontja.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu