DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Véleményem szerint régen volt a tisztelt Ház előtt az emberi életminőség szempontjából olyan fontos törvény, mint a T/2034. számú, a hulladékgazdálkodásról szóló javaslat.

Ha bolygónk legnagyobb betegségét kellene megnevezni, akkor az véleményem szerint a hulladék lenne. Olyan ez a Földnek, mint az emberiségnek a ragályos betegség. Nincs még egy olyan élőlény, amely a testtömegéhez képest akkora mennyiségű és olyan veszélyes, a természet által nem ismert környezetszennyező anyagot hagyna maga után, mint az ember. Ugyanakkor a hulladék, népszerűbb nevén a szemét, egyben alapanyag is, csak éppen nem ott van, ahol kellene, és nem akkor, amikor kellene.

Ezért az az ellentmondásos helyzet alakul ki, hogy míg az egyik oldalon a hasznos anyag súlyos környezetszennyezést okoz, addig a másik oldalon feléljük azokat a meg nem újuló természeti kincseket, amelyekből az újabb hulladékhegyeket hozzuk létre. Hosszú távon ez nem tartható, mert egyrészt a szemét okozta környezetszennyezés végső tűréshatárához jutottunk el, másrészt elértük a másik végállomást is, nevezetesen: kimerülőben vannak a nyersanyagforrások. Eljött a cselekvés ideje, mert ellenkező esetben a saját szennyünkben leljük halálunkat, és tesszük tönkre az egész kék bolygót.

Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném önökkel megismertetni, hogy véleményem szerint mi jellemző ma a hulladék területén Magyarországon. Szinte nincs olyan település, amelynek a határában ne lenne illegális szeméttároló, van, ahol több is. Ezt a meggyőződésemet támasztja alá a Győr-Moson-Sopron megyében végzett felmérésem, ahol a válaszadók a legnagyobb problémának az illegális lerakókat tartják, és első helyen említik ennek az állapotnak a megszüntetését.

A hulladéklerakók több mint 80 százaléka nem felel meg a minimális környezetvédelmi előírásoknak sem. A nagy, úgynevezett regionális lerakók további problémákat vetnek fel, úgymint: a gondok átruházását unokáinkra; a hasznos anyagok további ötven évre vegyesen kerülnek lerakásra, háttérbe szorítva a hasznosítást, elterelve a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtésről, mint a legfontosabb nyersanyagkímélő és környezetbarát megoldásról. Úgy teszünk, mintha minden megoldódott volna, és nincs is miről beszélni.

Egyre nagyobb számban jelennek meg a környezet által nem ismert, nem vagy nehezen lebomló csomagoló- és egyéb, szemétbe jutó anyagok. A multinacionális cégek nem hajlandók tekintettel lenni az általuk okozott környezetterhelésre, csak az üzleti haszon lebeg a szemük előtt. Erre legjobb példa a különböző, egyszer használatos csomagolóanyagok széles köre.

A felszíni és felszín alatti vizeink, közülük sok ivóvízbázis elszennyeződött a különböző folyékony hulladékok víztestbe való bevezetésével. Ennek ékes bizonyítéka az első két vízadó réteg ivóvíznek nem megfelelő minősége, valamint a vízfolyások és tavak biológiai sokféleségének beszűkülése és az eutrofizálódás; több millió tonna veszélyes hulladék szakszerűtlen tárolása - többek között ilyen a galvániszap és a vörösiszap - potenciális biobombaként ketyeg alattunk, elsősorban az ivóvízen keresztül, illetve súlyos légszennyezőként. Az utóbbi időben rövid ideig élő kft.-k fokozták ezt a problémát azzal, hogy az önmagukban is veszélyes anyagokat összekeverték - mint például az almásfüzitői vörösiszap, illetve az oda hordott galvániszap.

Kaotikusnak nevezhető állapotok tapasztalhatók a hulladék nyilvántartása, bevallása, ellenőrzése és a szankciók alkalmazása terén. Mint üdvözítő megoldás jelenik meg és szeretne teret nyerni az égetés, mint a legjobb ártalmatlanítási eljárásnak reklámozott álmegoldás. Pedig itt tulajdonképpen nem történik más, mint a probléma továbbgörgetése, mert ha a légszennyezést meg is oldjuk, a tömény és fokozottan szennyező hamu továbbra is megmarad. Ez a megoldás erőteljesen ösztönözhet a szemétgyártásra, mondván, az égetőkapacitásokat ki kell használni. Ezenkívül az értékes, nem pótolható nyersanyagok felélése tovább folyik, miközben az alapanyagként is használható anyagokat elégetjük, s a hamuval nem tudunk mit kezdeni. De vajon miért jó ez így?

Az eddig felismert és különösen veszélyes hulladéktárolók felszámolása nem valósult meg, a szennyezés pedig bizonyítottan több helyen a vízbázisok felé mozog. Közben fennáll az a veszély, hogy a gazda, a felelős eltűnik, a kármentesítés pedig marad a költségvetésre. Nagy az ellennyomás a gazdasági lobbitól, mert semmit sem akarnak engedni az ő előrelépésük miatt. Ezt tapasztaltuk a termékdíjnál, és hasonló magatartást tapasztalhatunk minden ilyen, gazdasági folyamatokat befolyásoló döntésnél.

(16.20)

A termékdíj megemelése ezrelékes érték lett volna a költségvetési törvényben, eközben hihetetlen akciókba kezdtek, mondván, hogy a gazdasági tevékenységet, annak nyereségességét kérdőjelezi meg, ha ezt az ezrelékes termékdíjemelést elfogadjuk. Azt hiszem, hogy ez elfogadhatatlan magatartás. Mára szinte teljesen szétverték a jól működő betétrendszert, az egyszer használatos termékek térnyerését biztosítva ezáltal is. Az egy-két évre alakuló, szemétben utazó cégek a mérget hátrahagyják, gyorsan megszűnnek, és sajnálatos módon nincs arra törvény, hogy ezt a cselekedetüket megakadályozzuk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem hiszem, hogy az összes súlyos gondot és problémát föltártam volna önök előtt, de a legjellemzőbbeket igyekeztem bemutatni. Most azonban szeretném önökkel megismertetni, hogy mi következhet a rossz hulladékkezelésből, ezzel is igazolva a törvény rendkívüli jelentőségét. Az amúgy is szennyezett levegő további terhelését idézi elő például a vörös iszapnál a kiszáradás esetén a szél által a falvakra, városokra szétterített por okozta egészségkárosítás útján, ha ezek a tárolók kiszáradnak. A porszennyezés mellett a képződő szén-dioxid és metán légszennyező, de még ennél is súlyosabb, hogy jelentősen hozzájárul az ózonréteg elvékonyodásához. A szén-dioxid és más gázok, például freonok feldúsulása miatt nő az üvegházhatás, ami viszont felelős a globális felmelegedésért. A globális felmelegedés következtében megváltozhat a széljárás, ennek következtében az esők helye és időszakossága, a felszíni hőmérséklet, a nagy óceáni áramlatok, ennek következtében megváltozik a tengeri élet mennyiségileg és minőségileg is, végső soron pedig az egész földgolyó életminősége és lehetősége.

Beindulnak az öngerjesztő folyamatok, ezt legjobban, engedjék meg, hogy egy olyan példával ismertessem, amit a tundrára szoktak alkalmazni. Sokan jónak tartják a felmelegedést, mondván, hogy a száradás következtében egyre nagyobb területet lehet a tundrából kiszakítani és a termelésbe vonni. Mi ezzel szemben a valóságban a helyzet? Az, hogy a felmelegedés hatására száradás indul meg a tundrán, amelynek az a következménye, hogy több metán jut a légtérbe, aminek pedig az a vonzata, hogy erősödik az üvegházhatás, ami tovább növeli a felmelegedést, és így a folyamat egyre erősödik, és már nem tudunk érdemben beavatkozni. Sajnos, ha nem látható formában is, de a hulladék terén szinte mindenhol ez az öngerjedő folyamat zajlik, csak nem a szemünk előtt.

A felmérések szerint nincs olyan felszíni víz, legyen az folyó vagy tó, amely valamilyen mértékben ne lenne fertőzött, az esetek többségében súlyosan. Előidézője a sok és sokféle folyékony hulladék, szennyvizek: ipari, mezőgazdasági és kommunális. Rosszul gondoljuk, ha arra apellálunk, hogy ez nem lehet probléma, hiszen a földfelszín 71 százaléka víz, egyébként megjegyzem, hogy az emberi testben is éppen ennyi van - tehát van elég tartalék, nincs semmi probléma. Csak jó, ha tudjuk, hogy az édesvíz, amelytől az életünk függ, az összes mennyiségnek csupán 2,5 százaléka. Ennek is nagy része a sarkokon jégbe zárva található, tehát közel sem olyan jó a helyzet, mint gondolnánk. Ezen a téren tehát a további szennyezést teljesen meg kellene állítani, és hagyni a természetet, hogy regenerálódjon.

A felszín alatti vizeink, a korábbi víznyerő helyek is teljesen elszennyeződtek. Sőt, ennél már tovább terjedt a folyamat, mert a mélyebb rétegekben levő vízbázisok sem felelnek meg az előírásoknak. Ami a legelszomorítóbb: a stratégiai vízbázisokat is veszély fenyegeti a nagyobb szennyezések környezetében. A legnagyobb vízmérgező az olaj, a nehézfémek és a különböző veszélyes hulladékok. A szakszerűtlen kezelés miatt a madarak és egyéb nagy testű állatok, akár haszonállatok - például tehenek legelésznek a néhány éve bezárt szeméttelep tetején, amit 8-10 centiméter vastagon fedtek be földdel - közvetlenül betegséget továbbíthatnak az emberek felé, és nehézfém-feldúsulás tapasztalható már a talajban és a növényben ma is az illegális lerakók fölött termesztett növényekben. Sajnálatos módon rágcsálóinvázió indulhat el, terjesztve a különböző vírusos betegségeket és egyéb problémákat.

A hasznosítás elmulasztásával láthatóak az okozott károk, ugyanakkor tovább folyik a természet kincseinek felélése, melyek nagyobbrészt nem pótolhatóak és meg nem újulók. Nagy luxus az emberiség részéről, hogy egy többségében hasznos anyaggal szennyezi magát csak azért, mert nem akar vele mit kezdeni, miközben - mint ahogy említettem - feléli életének zálogát.

Tisztelt Képviselőtársaim! Sokakkal ellentétben én úgy látom, hogy ez egy nagyon aktuális törvényjavaslat. Feltétlenül meg kell alkotni egy hulladékgazdálkodásról szóló jó törvényt. Nem hiszem és szeretném kifejteni, hogy ez a törvény az lenne, ha így az egyben fogadjuk el, amelyik a jó hulladékgazdálkodási törvény. S ha szabad nem két percben elmondani, mert jobban lehet így összefoglalni, akkor szeretném elmondani a miniszter úr beszédéhez kapcsolódva: nem tudom elhinni, természetesen nem az ő szavát nem hiszem el, hanem a törvényjavaslatban szereplő fordítást, hogy az egy az egyben az EU-fordításból szerepel. Tudniillik, nem létezik, hogy ha valahol a fenntartható gazdálkodásról beszélnek, akkor azt megengedjük, hogy víztestbe, régi kutakba vezessük be a folyékony szennyvizet. Kérem szépen, ez semmilyen fenntartható fejlődéssel nem függ össze! Ma, amikor azért csatornázunk a településeken... - tudniillik nem kéne csatornázni ma, mert a település alatt úszó szennyvízlencse egy tökéletes megoldás, majd az elmozog az élővíz felé. Most akkor miért csatornázunk, miért költünk milliárdokat a csatornázásra, szennyvíztisztításra, ha a víztestbe, az ivóvízkutakba és a vízidomokba - ez így szerepel a törvényjavaslatban, bármennyire hihetetlen - belevezetjük ezeket az anyagokat?! Ehhez se törvény nem kell, ehhez se csatornázás nem kell, ehhez szabályozás se kell, sőt fenntartható fejlődésről se kell beszélni, mert ez egészen biztos, hogy nem az.

Én nagyon szívesen látnám azt az anyagot, ami az EU-ban egyébként erről szól, és hogy milyen fordításban került ez ide. De ha egyébként ez ott így van, akkor meg kell mutatni nekik, hogy kedves barátaink, ez nem fenntartható fejlődés! A fenntartható fejlődés arról szól, hogy az ivóvízbázisokat megvédjük, a természetes vízfolyásokat megvédjük, és amit ti csináltok, az nem jó! A tengerbe nem lehet folyékony hulladékot beengedni! Nekünk egyébként nincs - én tudom, miért mondták, hogy tengerbe lehet beengedni folyékony hulladékot, de azt gondolom, nekünk nem kéne külön kiemelni, mert netán a magyar tenger szóba jöhet, nem hiszem, hogy erre gondoltak, de... (Hegyi Gyula: Hátha egyszer lesz még tengerünk. - Közbeszólás: Még lehet!) Elképzelhető, hogy így lesz.

Ugyanakkor meggyőződésem az is, hogy jó néhány módosító javaslattal el tudjuk érni azt, hogy ez egy jó törvény legyen. Azok, akik aggódtak, hogy ez egy üres törvény és kerettörvény, nos, lehet bárminek nevezni, de egynek örüljünk, képviselőtársaim, hogy ez a törvény itt van! Ez egy kerettörvény, sok-sok hibával, de mi azért vagyunk itt, hogy egyetértve ezen a törvényen javítsunk. Ahogy elnézem azokat, ahányan itt vagyunk, azt gondolom, nincs tán egy ember sem, aki nem ért egyet azzal, amit itt elmondtam vagy elmondunk, és a törvényhez hozzá szeretnénk tenni, csak kérem szépen, a többség hiányzik. Tehát amit most elmondtam, az a jegyzőkönyvre kiváló, mert ott most szerepel, de hogy sok embert nem tudtam vele meggyőzni, az egészen biztos, és akik itt vannak, gondolom, egyet is értenek vele.

A feladatunk továbbra is az, amit bizottsági előadóként elmondtam: nekünk azon kell dolgoznunk, hogy ne a gazdasági lobbisták tudjanak előrejutni, hanem a környezetvédelem érdekében lobbizók tudjanak előrejutni. Szomorú segítség jött egyébként mellénk, szomorú segítséget kaptunk, ha úgy tetszik: azt gondolom, a ciánszennyezés nagyon szépen mutatja. Harminc éven keresztül tárolták a ciánt, mondván, hogy minden "zöld" olyan, amilyen, nincs semmi probléma, ez a cián nem gond, aki erről beszél, az félrebeszél, az a fellegekben jár, az sötétzöld, vadzöld - és különböző módon nevezték. Kérem szépen, ma minden ilyen hulladék- és szemétbomba ilyenként szerepel, mint ahogy a ciántároló volt, kérdés hogy mikor robban föl, mikor indul el, mikor kezdi el a szennyezést vízen, levegőn, talajon, növényen, állaton keresztül, míg eljut az emberhez. Itt lebeg előttünk ez a példa, érdemes elgondolkodni, és mindenkinek a saját frakciójában tenni azért, hogy ez a törvény jó módosító javaslatokkal jó hulladékgazdálkodási törvény legyen.

Köszönöm a figyelmüket. (Nagy taps.)

Forrás: parlament.hu