DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A helyi önkormányzati képviselők jogállásáról több jogszabály rendelkezik, kezdve az alkotmánnyal, az önkormányzati törvényen át a helyi önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló törvényig, de említhetném itt a köztisztviselői törvényt is, amelynek 21. §-a öt szakaszon keresztül kifejezetten a képviselők összeférhetetlenségével foglalkozik, jóllehet nem képviselői, hanem köztisztviselői oldalról közelíti meg, de lényegében erről szól. Mivela különböző jogszabályokat, amelyek 8-10 évesek, már amúgy is módosításra szorulnának, egy 8-10 éves jogszabállyal szemben a gyakorlat, a gyakorlatban kikristályosodott tapasztalat egyébként is felvet módosítási törekvéseket; részben ez a célja ennek a törvénytervezetnek, részben pedig az, hogy ezt a több jogszabályt együtt, áttekinthetőbben szerepeltesse. Azt hiszem, hogy ennek a két célnak ez a törvénytervezet, amely 2064. számon van előttünk, tökéletesen megfelel.
Felmerült ugyan annak a lehetősége, hogy még összefogottabban kellene - akár az önkormányzati törvény módosításával - valamennyi önkormányzattal kapcsolatos rendelkezést egy egységes szerkezetbe foglalni, azt hiszem, ez túl nagy feladat lenne, annál is inkább, hiszen alig-alig találunk olyan jogszabályt - kezdve a környezetvédelmi jogszabályoktól, vízügyi, egyéb jogszabályokon át -, amely valamilyen formában ne érintené az önkormányzatokat. Tehát ezek olyan szakjogszabályok, amelyek ilyen egységes szerkezetbe való összefoglalást meglehetősen nehézkessé tennének. Éppen ezért elfogadhatónak tartom ezt a szabályozást, bár magának az önkormányzati törvénynek a módosításával, ennek a tervezetével egyszer szembe kell néznie a Országgyűlésnek.
A vezérszónokok általánosságban már foglalkoztak - a Független Kisgazdapárt vezérszónoka is - az előterjesztéssel, én két elemét szeretném kiemelni: az egyik a képviselő-testületi tisztség megszűnésével, ennek két pontjával kapcsolatos. Az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy sok problémát vetett fel az, ha egy megválasztott képviselő nem jár el a képviselő-testületi ülésekre, mert vidéken dolgozik, vagy hosszabb időre külföldre távozott, vagy betegállományban van, és ezért nem tud részt venni a képviselő-testület működésében; mindegy hogy miért, de hosszú ideig nem vesz részt, és ezzel adott esetben akár az ott kialakult szavazati arányokat is megváltoztathatja, példákat lehetne erre felsorolni. Úgy érzékelem, hogy ezzel a választó állampolgár akarata is csorbát szenved, hiszen a képviselő-testület szavazati aránya megfordul e hiányzás miatt.
Nagyon sok problémát vetett fel ez az elmúlt időkben, éppen ezért helyes ez a változtatás, amely kimondja, ha egy éven túl nem vesz részt a képviselő a képviselő-testület ülésén - akármilyen okból eredően, tehát akár önhibájából, akár önhibáján kívül, akkor kizáródik -, megszűnik a képviselői jogosultsága. Nem tartom azonban szerencsésnek azt, hogy ehhez külön a képviselő-testület döntése szükségeltessen, hiszen gondoljunk arra, hogy ilyen helyzet akár mesterségesen is előidézhető, és mivel felhoztam azt a példát, hogy ezzel akár a szavazati arány is megváltozhat egy képviselő-testületen belül, éppen ezért ilyen döntés adott esetben soha nem fog születni. Szerintem egyszerűbb lenne, ha a h) ponttal megegyezően, amely a képviselő-testületi tisztség élet vége miatti megszűnését jelenti, automatikusan beállna ez a helyzet, hiszen úgyis reprodukálható, látható, hogy mikor vett részt utoljára az adott képviselő képviselő-testületi ülésen.
Ha már a h) pontról szóltam, szerencsésebbnek tartanám, ha itt nem ez a kifejezés szerepelne, amelyet direkt nem akarok kimondani, de amely nyilvánvalóan az élet végét jelenti, és nem túlzott szemérmességből vagy álszemérmességből javasolnám ennek a megváltoztatását akár a jogképesség megszűnésének kifejezésére, ami ugyanazt jelenti, de eldurvult világunkban nem ízléses ezt a kifejezést használni.
Az összeférhetetlenségről szeretnék szólni és annak egy politikai vonzatáról, amely a köztisztviselői törvényben szerepel. A köztisztviselői törvény - mint említettem - a 21. §-a részletezi, hogy mikor nem lehet köztisztviselő képviselő, sokkal szigorúbban határozza meg egyébként, mint ez a jogszabály. Ez a jogszabály azt mondja, hogy nem lehet köztisztviselő képviselő annál az önkormányzatnál, ahol alkalmazásban áll. A köztisztviselői törvény ezzel szemben azt mondja, hogy nem lehet köztisztviselő az a képviselő, aki annak a közigazgatási szervnek az alkalmazásában áll, amely az adott önkormányzat területén van. Tehát ez itt már egy kiterjesztő meghatározás, eszerint - véleményem szerint - egy megyei köztisztviselő vagy akár egy vízügyi igazgatóság, tehát egy régióban működő közigazgatási szerv köztisztviselője sem lehet azon az egész területen egyetlenegy községben sem képviselő; tehát sokkal bővebben értelmezi ez a megszorítás, mint az előttünk álló előterjesztés.
A másik és rendkívül érdekes megfogalmazás, amely azt mondja, hogy nem lehet köztisztviselő párt tisztségviselője és nem vállalhat pártban közszereplést. Azt, hogy ki a párttisztségviselő, ezt általában az adott pártok szervezeti és működési szabályzata határozza meg, de függetlenül az elnöktől, főtitkártól, pártfőügyésztől, egyebektől, a választmányoknak általában tagjai az adott terület képviselői, és mint ilyenek - véleményem szerint - párttisztviselők, tehát ők is ki vannak zárva. Arra pedig, hogy ki vállal közszereplést egy párt nevében: szerintem, egy nem független képviselő, vagyis minden párt által bejutott képviselő közszereplést vállal a képviselő-testületben azáltal, hogy egy frakció munkájában részt vesz, vagy egy közös frakcióban az adott párt színeit és programját képviseli, és, ne adj isten, erről még sajtóban, egyéb helyeken nyilatkozik is.
(11.10)
Tehát mindenképpen közszereplést végez. Itt én egy kis ellentmondást érzek a köztisztviselői törvény és az előttünk álló előterjesztés között. Ezt szíves figyelmébe ajánlanám az előterjesztőnek, annál is inkább, mert hisz áthidalható ez az általam jelzett hiányosság a köztisztviselői törvény esetleges módosításával, vagy akár - ezt a képviselőtársaknak mondom - még módosító indítványok beadásával.
A gazdasági összeférhetetlenséggel szinte teljes egészében egyetértek. Több érv elhangzott amellett, hogy a felügyelőbizottságból is ki kellene zárni a képviselőket. Véleményem szerint ez túlzott lenne a következők miatt.
Nem vitás, hogy a felügyelőbizottság olyan ellenőrzési funkciót gyakorol az adott önkormányzati vagyon felett, amely ellenőrzési jogosultság másként, kívülálló által ilyen szinten nem gyakorolható. Mert ha a gazdasági társaságokra vonatkozó törvényeket vesszük figyelembe, akkor legfeljebb évenként köteles a gazdasági társaság beszámolni a tulajdonosának, abban az esetben viszont csak egy év múlva derül fény az esetleges visszásságokra, és akkor már igen nehezen tudja korrigálni ezt a képviselő-testület; míg ha a saját tagja vesz részt a felügyelőbizottság munkájában, akkor mint képviselőt vagy mint egy adott bizottsági tagot bármikor beszámoltathatja. Tehát az önkormányzat a tulajdona feletti rendelkezési jogosultságot sokkal rugalmasabban és sokkal biztonságosabban gyakorolhatja.
Ami a hatálybalépést illeti, több érv elhangzott már ezzel kapcsolatban. Én is azt hiszem, hogy ha valami most káros vagy ha valamiről már most előre látjuk, hogy két év múlva káros lesz, akkor az most is káros. Ezen tehát mindenféleképpen változtatni kell. Mellette lennék egy korábbi hatályba léptetésnek, akár úgy, hogy szétválasztódna az intézményvezetőkre - mert átlátom, hogy egy iskolaigazgatónál ezt nehéz megoldani - és a gazdasági társaságokban működőkre (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) vonatkozó összeférhetetlenség.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés