DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Két szempontra szeretném felhívni a figyelmet a kétpercesek alapján és az előző vitában, tehát az általános vitában elmondottak alapján is.
Az egyik: az önkormányzati szférában nem olyan egzaktak a gazdasági viszonyok, hisz az Országgyűlésnek semmiféle olyan tulajdona nincs, amelyre képviselőként közvetlen ráhatással kellene lenni - az önkormányzati rendszerben van. A kérdés az - és ez az önkormányzati törvény gyengesége is sok szempontból -, hogy az önkormányzatok miként tudnak élni ezekkel a tulajdonosi jogaikkal.
1. Döntésben kell részt venni, tulajdonosi érdeket kell képviselni a saját gazdasági társaságában az önkormányzatnak. Ki képviselheti? Hogyan képviselheti? Az önkormányzatnak van-e ebben szerepe? Az apparátus vagy a testület? Nem ad választ! Kizárunk egy dolgot, és ebben a pillanatban nincsen válasz az összes többi kérdésre, hogy az önkormányzat hogyan éljen a tulajdonosi jogaival, főleg azért, mert akiket igazgatóságba és nem tudom, hova delegál, ennek a felelőssége csak a visszahívás intézményéig terjed, az operatív döntésre való utasításig nem, pedig kellene hogy terjedjen.
A másik oldalról: megkerültük ezt a problémát - néhányan szóltak erről az általános vitában -, hogy az önkormányzat hogyan lássa el a tulajdonosi jogainak a felügyeletét. Maga a törvényjavaslat igen bölcsen kihagyja vagy kivonja a felügyelőbizottságokat az összeférhetetlenség szabályozásából, hiszen a tulajdonosnak valamiféle hatása kellene hogy legyen a tulajdonára. De akkor azt az eszközrendszert is mellé kellene rendelnünk - a helyenként kiforrott, helyenként kiforratlan gyakorlat mellett -, amellyel ezt tudják érvényesíteni!
Ez tehát nem olyan egyszerű, mikor mi nagyon egyszerűen megfogalmazzuk, hogy most kizárjuk a képviselőt, nem vehet részt gazdasági döntésekben, nem vehet részt gazdasági társaságokban, a másik oldalról pedig nem adjuk meg a választ, csak a Gt. - a gazdasági társaságokról szóló törvény - keretei között van válasz arra, hogy hogyan oldjuk meg.
Bonyolultabb a probléma - ezt szerettem volna elmondani.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés