TOMPA SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő T/2034. számú, a hulladékgazdálkodásról szóló törvényjavaslat egy nagyon vegyes fogadtatású törvényjavaslat, amely egyébként rendkívül aktuális, mint ahogy a vezérszónokok, illetve már az előttem szólók véleményéből is kiderült. Azonban a vegyes fogadtatást jelzi, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt vezérszónoka elutasította a beterjesztett törvényjavaslatot, a bizottsági kritikák egybecsengően kritikusak voltak, és a szakmai körök is igencsak várakozó állásponton vannak, miközben egy uniós sürgetést érzünk a levegőben.
Miről akarok a hozzászólásomban a törvényjavaslat kapcsán szólni? Mindenekelőtt szeretném elmondani, hogy a törvényjavaslat - ahogy a miniszter úr is fogalmazott a pótexpozéjában is - kerettörvény jellegű, tisztázza az alapfogalmakat, alapelveket, azonban nem fogalmaz meg világos, egyértelmű prioritásokat a hulladékgazdálkodás területére. Foglalkozik a törvény a hulladék keletkezésének megelőzésével, a hulladékok újrahasznosításával és a hulladékok megsemmisítésével, azonban egyetlen területet sem bont ki, megítélésünk szerint, kellő mélységben.
Ez a törvényjavaslat a hulladékgazdálkodás jelképes épületének rozoga váza, de fontos tartópillérek nem kerültek a helyükre, az építőkockákról pedig még nem is tudjuk pontosan, milyenek lesznek. Mutatja ezt az, hogy nagyszámú kormány- és tárcarendeletek várnak kidolgozásra, amelyeknek a tartalma ma még ismeretlen előttünk.
Egy gazdasági szempontból is kiemelkedő területre kívánnám ráirányítani a tisztelt Ház figyelmét, és néhány adalékkal jelezni szeretném ezen konkrét részterület kapcsán a törvényjavaslat hiányosságait. Ez pedig a hulladék újrafeldolgozása, a hulladékhasznosítás témaköre, amelyet a 18. § és még néhány, ide kapcsolódó vagy ehhez a témához kötődő utalás intéz el a törvényjavaslaton belül.
Úgy ítélem meg, hogy túl sok uniós jogszabályra való hivatkozás hangzott el a javaslat előkészítése kapcsán is és itt a vitában is, vonatkozik ez az újrahasznosítás témakörére is. De nézzük meg, mit jelent az én fogalmaim szerint, hogy hasznosítás, újrafeldolgozás!
Azt gondolom, hogy az alapelvek között kellene szerepeltetni, hogy biztosítani kell az anyagkörforgás megvalósításának gazdálkodási, gazdasági alapjait. Véleményem szerint ezt a törvényjavaslat nem teljesíti, nem fejti ki.
Mert mit jelent az anyag körforgása? Mindenekelőtt azt, hogy a nyersanyagot a természettől nyerjük, majd ez feldolgozás révén, részben már hulladék keletkezésével késztermékké alakul, a késztermék a használat során újra a szemétbe, a hulladékba kerül, amely, sajnos, az esetek többségében visszakerül a természetbe, és szennyezi azt a természetet, amelyet egyébként a nyersanyag kivonásával már egyébként is rongál az emberiség.
Hol lehet ezekbe a folyamatokba beavatkozni? Mindenekelőtt meg kell vizsgálni a hulladék mennyiségének csökkentési lehetőségeit - részben ezzel is foglalkozik a törvényjavaslat -; másrészt a természetből nyert anyag helyett vizsgálni kell a hulladék újrahasznosíthatóságát, a feldolgozás lehetőségeit. Ez utóbbival - mint ahogy jeleztem - szeretnék részletesebben foglalkozni.
Hogyan lehet szó az újrahasznosításról? Mindenekelőtt magában az anyagában, tehát a hulladék anyagának valamiféle újrafeldolgozásáról lehet beszélni, valamint energiatermelésre, energetikai célú hasznosításra lehet gondolni, bár ezeket pontosan nem definiálja a törvényjavaslat.
Ennek kapcsán javaslom azt is, hogy ki kellene mondani ebben a törvényben, hogy az itthon keletkezett hulladékot itthon, belföldön kell hasznosítani, és erre vonatkozóan majd jelzéseket is teszek. Ezzel, azt gondolom, egy sor nemkívánatos feketegazdasági jelenséget is megakadályozhatnánk, de ennek érdekében persze az államnak olyan eszközöket is be kell vetnie a fenti cél érdekében, amely a gazdaság növekedését eredményezheti. Azaz egy olyan új iparágat teremthetnénk, fejleszthetnénk ki ennek kapcsán, amelyet úgy szoktak nevezni, nem pontosan a tartalmát takaró kifejezéssel, hogy környezetvédelmi iparág.
Most néhány konkrét hulladékhasznosítási ügyet hozok szóba. Három dologról akarok majd részletesebben beszélni: a vas- és acélhulladékok terén meglévő helyzetről, az elhasznált gépkocsik sorsáról, valamint a háztartási, irodai, számítástechnikai berendezések helyzetéről. A fenti konkrét témák kapcsán szeretném jelezni, hogy mint Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, miskolci egyéni képviselő, mi milyen lehetőségeket látunk régiónk felzárkóztatása érdekében, éppen a hulladékhasznosítási, -feldolgozási iparág kifejtése kapcsán.
Mindenekelőtt: ez a kibontakozó iparág már ma megvetette a lábát a megyénkben, különösen a Miskolci Egyetem és a Bay Zoltán Kutatóintézet kutatói, valamint a környezetvédelmi területen dolgozó szakemberek közül is igen sok ezen a téren dolgozó kutatót, egyetemi oktatót vontak be ennek a munkának az előkészítésébe. Az ő munkájuk nyomán több, hulladékgazdálkodással, -hasznosítással foglalkozó projekt, pályázat, megvalósíthatósági tanulmány készült el. Ilyenek többek között: a borsodi felhagyott bányavagyon, bányák, épületek és munkaerő hasznosítása; hulladékdepók tervezése; hulladékválogatók létrehozása.
Most pedig, mint ahogy jeleztem, néhány konkrét ügyben szeretnék szólni, amelyekben nagy lehetőségeket látunk, előtte azonban engedjenek meg néhány átfogó megjegyzést. Elnagyolt a törvényben - mint ahogy már jeleztem - az újrahasznosítással kapcsolatos szabályozás. Egyetlen paragrafus öt bekezdéssel foglalkozik ezzel a témakörrel, és - mint ahogy az alapelvek között is jeleztem - néhány alapkérdést sem definiál. Ma is zűrzavaros, sokszor a feketegazdaság, a bűnözés is megjelenik ezen a területen, lásd például: az alumínium-, illetve színesfém-kereskedelem ennek kapcsán kibontakozó új üzletág. Hiányzik még az elképzelés is az általam jelzett területeken a szabályozási kérdésekről.
Elsőként tehát, ahogy említettem: a vas- és acélhulladékok kérdésköre. Ma az ipari szerkezetváltás úgymond jótékony hatásaként közel 800 ezer tonna hulladék keletkezik ezekből az acél- és fémtárgyakból. Ezeknek a fémeknek a másodlagos előállításakor energiát takarítunk meg. Ez átlagosan 35-96 százalék között lehet, féme válogatja, konkrétan az acélnál 62 százalékos energiamegtakarításra tehetünk szert. Arról, azt gondolom, mi sem mondhatunk le, hogy ez itt, nálunk jelentkezzen.
A hulladék jelentős részét, mármint az acél- és fémhulladékok jelentős részét ma exportálják, ugyanakkor egyidejűleg, ellentmondásos körülmények között komoly import is jelen van Magyarország területén. Borsodban, Diósgyőrben és hamarosan Ózdon is a korábbi nagyolvasztók helyén működni fognak acélhulladék újrahasznosításával, újraolvasztásával dolgozó elektrokemencék, amelyek képesek a hazai hulladékmennyiség feldolgozására.
A második témakör, mint ahogy jeleztem: a gépkocsik újrahasznosítása. Az előrejelzések szerint az elkövetkezendő években évente százezer gépkocsi kerül kivonásra. Ez egy nagyon komoly tétel, és komoly szennyező források is jelentkeznek azzal, hogy közterületeken különféle illegális lerakóhelyekre szállítják el ezeket a már kivont gépkocsikat.
(16.40)
Szennyező elemként jelentkezik az akkumulátor a benne lévő ólom révén, különféle, a gépkocsi részeként felhasznált nehézfémek, olaj, gumiabroncs, műanyagok. Az újrahasznosítás ma Magyarországon döntően a shredderezést, az apróra darabolást jelenti, amely körülbelül 50-60 milliméteres hulladékdarabokat jelent. Ezeknek a szétválogatása után rendszerint kohászati hasznosítás következik.
Azonban vannak más megoldások is, és én azt hiszem, hogy egy ilyen törvényben és a hozzá kapcsolódó jogszabályokban ezekre is oda kell figyelni. Hadd mondjak el egy ilyen példát, anélkül, hogy bármiféle reklámot csinálnék a sokat szidott multinacionális cégeknek. Miskolcon az elmúlt időben egy olyan multinacionális cég hozott létre egy önindító- és generátor-felújító üzemet, amely a gépkocsiknak ezt az egyébként rendkívül gyakran elhasználódó alkatrészét gyakorlatilag az újjal egyenértékű módon hozza új helyzetbe, és értékesíteni lehet. Nálunk nincs megoldva a begyűjtése - szeretnék itt utalni a termékdíjrendszerünkre -, nincs kijelölve ennek a begyűjtésnek a rendszergazdája, és természetesen a felújított részegységek sem kerülnek Magyarországon kereskedelmi forgalomba.
Harmadik területként a háztartási és irodatechnikai berendezésekről szeretnék szólni. Itt mindenekelőtt a nagy mennyiségű szórakoztatóelektronikai cikket értem; televíziók, rádiók, hifiberendezések, háztartási gépek, mosógépek, tűzhelyek, különféle kisgépek, a hűtő-, fagyasztóberendezések, számítógépek, faxok, nyomtatók sorolhatók ide.
Ma ezen a területen egyedül a hűtő-, fagyasztógépek újrahasznosítása, újrafeldolgozása van megoldva, rendszergazdája az Elektrolux Rt. Azonban itt is rendkívül fontos volna a szabályozás további végiggondolása, a betétdíjrendszer kiterjesztése, a rendszergazda-szisztéma bevezetése.
Összefoglalva: az általam is felvetett három példa kapcsán azt akartam illusztrálni, hogy mennyire fontos az újrahasznosítás, és mint gazdasági növekedést is befolyásoló tényező, gyakorlatilag megítélésem szerint a törvényjavaslatban nem kap kellő figyelmet.
Ennek kapcsán egy számot szeretnék idézni: a német gazdaságban ez az üzletág 1993-ban még 80 milliárd márkának megfelelő forgalmat könyvelt el, de 2005-re a prognózisok azt mutatják, hogy körülbelül 200 milliárd márka forgalmat várnak az újrahasznosítási környezetvédelmi iparban. Nálunk is realitás megítélésünk szerint az környezetvédelmi iparág fejlődése, de ehhez az előttünk fekvő javaslatnál részletesebb és egyértelműbb szabályozás, prioritásokat is megfogalmazó szabályozás szükséges. Ebbe a munkába megítélésünk szerint be kell vonni a Gazdasági Minisztériumot is. Ez az iparág ugyanis új jövedelmet termel, új munkahelyeket jelenthet. Ehhez persze módosítanunk kell az előttünk fekvő T/2034. számú törvényjavaslatot.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés