KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Csak azért kértem szót, mert bár Bauer képviselőtársam meg Toller képviselő úr is elég alaposan érvelt amellett, hogy ezt a törvényi szakaszt célszerű lenne elhagyni, de Hargitai képviselőtársam nem teljesen ért ezzel egyet.
Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az önkormányzati képviselői tevékenységnek csak egy része a testületi ülésen való részvétel - ezt nyilván mindenki tudja -, a képviselőnek egyéb más tevékenységet is kell végeznie. Lehet olyan képviselő, aki bár nagyon ritkán látogatja a testületi üléseket, vagy adott esetben egy évig nem megy el, de a választókkal óránként tartja a kapcsolatot, és próbál az ő érdekükben szinte naponta eljárni a megfelelő helyen. Tehát lehet azt mondani, hogy a tevékenysége egy részét ugyan nem látja el, de a másik részét kiválóan ellátja, és lehet fordított helyzet is.
A törvényjavaslat most csak a tevékenység egy részére koncentrál, és azt mondja, hogy ha egy évig nem vesz részt az üléseken, akkor őt megfosztja a mandátumától. Azt gondolom, vagy a teljes tevékenységet tudjuk szabályozni - de azt gondolom, ez lehetetlen -, ha pedig ezt nem tudjuk, akkor figyelemmel mindarra, amit ellenzéki képviselőtársaim elmondtak, azt gondolom, az lenne helyénvaló, ha nem tennénk olyan kísérletet, amit egyébként is nagyon nehéz érvényesíteni és betartani - mert valóban úgy van, hogy a képviselő a választóknak tartozik felelősséggel, és nem kísérelnénk meg ezt a szabályozást.
(13.10)
Mindamellett azt gondolom, hogy nem ez az általános. Van nyilván néhány eset, amikor ez nagyon zavarja a működő testületet, de nem hiszem, hogy erre nekünk törvényi rendelkezést kellene hozni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés