KISS ANDOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Pap János képviselőtársam gondolatmenetéhez szeretnék kapcsolódni. Tahitótfalu, a település, ahol élek, szépen fogalmazva, két évvel ezelőtt áttért a teljesítményarányos szemétszállításra. Ez abból állt, hogy a boltban lehetett száz-egynéhány forintért szép sárga zacskót kapni, és a zacskó árában benne volt a szemétszállítás díja. Ez a szemétszállítás fél évig működött a településen, mert fél év alatt bebizonyította, hogy működésre alkalmatlan. Addig az is marad, amíg a tegnapi vezérszónoklatomban említett tudatformálás meg nem történik az országban.

Miért volt az? Ugyanis mindenki sokallotta ezt a száz-egynéhány forintot ezért a szép sárga zacskóért, valóban kivitte a kiskertje végébe a szemetet és elégette, a nagyobb szemetet elvitte az árok partjára, a Duna-partra, "majd az árvíz elviszi" címszó alatt. Gyakorlatilag megbukott ez a szemétszállítási rendszer, a települést elöntötte a szemét.

A statisztikai adatok szerint ugyan a szemétszállítás mennyisége tizedére csökkent a településen, tehát a szolgáltató vállalat valóban nagyon jól járt, mert szemételhelyezési díjat a szeméttelepen jóval kevesebbet fizetett, de az önkormányzat mégis úgy ítélte meg, hogy vissza kell állítani a hagyományos átalánydíjas, egy héten egyszer a kukában elvitt szemétszállítási rendszert. Most már egy éve megint kukával hordják el a szemetet, és lássunk csodát, azóta csökkentek az árokparton elhelyezett szemetek, nem látni, hogy nap mint nap égetik az orrfacsaró fóliákat a kiskertben, nem látni azt, hogy a gumikat meg a festékes dobozokat ott égetik el.

Tehát a jelenlegi tudati viszonyok között nem biztos, hogy egy településen be lehet vezetni a teljesítményarányos szemétszállítást. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu