KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én is a Pap János képviselőtársam által elmondottakra szeretnék reflektálni. Az előbb is azt fogalmaztam meg, nem biztos, hogy például a kommunális hulladékok esetén "a szennyező fizet" elv maradéktalanul érvényesíthető. Valószínűleg a képviselőtársamat is, engem is már többször megkerestek kistelepülések lakói, olyanok, akik azt mondják, hogy náluk kötelező szemétszállítás van, és ő olyan szegény, hogy nála nem is keletkezik szemét, vagy ha keletkezik, akkor azt a kert végében elégetni, akkor miért kell neki fizetnie. Ez persze baj, erre nyilvánvalóan lehet azt mondani, hogy a kert végében ne égesse el a festéket és a veszélyes hulladékot, de ezen kívül más jellegű szemetek is vannak.

Mondom tehát, hogy a finanszírozhatóság kérdése merül itt fel. Azon a településen, ahol az állampolgárok bizonyos aránya, mondjuk, a szegénységi küszöb körül él, és szinte a megélhetését sem tudja finanszírozni, annak minden fillér, amit ilyen jellegű problémák kezelésére kell kifizetnie, igenis nagy terhet jelent.

(17.20)

Ezek azok a problémák, amelyeket, úgy gondolom, átmeneti időre, de valamilyen módon kezelni kell.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu