DR. CSÁKABONYI BALÁZS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény igen jelentős állomás a rendszerváltozás utáni gazdasági átalakulásban. A piacgazdaság fejlődését szolgálja, és lehetővé teszi azt, hogy a kizárólagos állami vagy az önkormányzati tulajdon hatékony működtetése koncessziós szerződések alapján mások részére - meghatározott ideig - átengedésre kerüljön.
Ez a törvény teremti meg többek között az országos közutak és műtárgyaik, a vasutak, a csatornák, a regionális közműrendszerek, továbbá az önkormányzati törzsvagyon részét képező helyi közutak és műtárgyaik, a helyi közművek működtetésének, a bányászati kutatás és kitermelés, az ezekkel összefüggő melléktevékenységek, a szerencsejátékok szervezésére és működtetésére irányuló tevékenységek, a postai távközlési szolgáltatás, a vasúti személyszállítás és árufuvarozás keretében történő koncessziós átengedések alapvető szabályait.
Úgy gondolom, nem szükséges e törvény fontosságát külön is elemezni, hiszen az ennek alapján megkötésre kerülő és már eddig is megkötött koncessziós szerződések óriási értékű állami és önkormányzati vagyon működtetését szabályozzák, egyben igen jelentős állami és önkormányzati bevételek forrásai.
(15.40)
A magyar jogrendszer gyors átalakulása és fejlődése, majd az ezeket követő joggyakorlat alakulása számos konkrét problémát vetett fel. A később megalkotott, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény egyes rendelkezései a közérdekű adatok nyilvánosságával és megismerhetőségével kapcsolatban jogértelmezési problémákat vetettek fel. Az alkotmány 61. §-ának (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze. Ugyanakkor az alkotmány 59. §-ának (1) bekezdése alapjogként deklarálja a magántitok és a személyes adat védelméhez való jogot is. Az Alkotmánybíróság a 60/1994. AB. számú határozata szerint a személyes adatok védelméhez való alapjogot és a közérdekű adatok megismeréséhez való alapjogot egymásra tekintettel kell értelmezni.
A fentiekből egyértelműen adódik, hogy a korábban, tehát 1991-ben megalkotott koncessziós törvény e probléma megoldása tekintetében a gyakorlat szempontjából összhangba hozandó a később megalkotott 1992. évi LXIII. számú törvényre vonatkozó rendelkezésekkel. Ennek a feladatnak tesz eleget az előttünk fekvő törvényjavaslat. Ugyanakkor rá kívánok világítani arra, hogy a két alapjog összeütközésével kapcsolatos hatályos törvényi szabályozás nem teremtett alkotmánysértő helyzetet, mert mindkét törvény rendelkezései összhangban vannak az alkotmányban deklarált alapjogokkal, hanem ezek értelmezését a gyakorlat szempontjából kell egyértelművé tenni.
A most tárgyalt törvényjavaslat jogértelmezési bizonytalanság következménye, egy konkrét eset kapcsán vetődött fel. Az Első Magyar Koncessziós Autópálya Rt., valamint a Magyar Autóklub jogi és érdekvédelmi bizottságának jogvitájában került felszínre a kérdés, mégpedig az, hogy a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, valamint az Első Magyar Koncessziós Autópálya Rt. között az M1-es autópálya építésére és üzemeltetésére vonatkozó koncessziós szerződés tartalma mennyiben minősíthető üzleti titokként kezelendő védett személyes adatnak, és ebből adódóan van-e - és ha van, milyen - lehetőség arra, hogy az állampolgárok mint közérdekű adatot azt megismerhessék.
A probléma eldöntése tárgyában beadvánnyal fordultak az Országgyűlés adatvédelmi biztosához, amelyben állásfoglalását kérték. Az adatvédelmi biztos beható elemző vizsgálódás után az ügy jogi hátterének felderítésével vizsgálati megállapításokat tett és ajánlásokat fogalmazott meg. Vizsgálati megállapításainak lényege, hogy a koncessziós szerződésben foglalt információk jelentős részét bárki által megismerhető közérdekű adatnak kell minősíteni. A koncessziós szerződésekben foglalt olyan megállapodás, amelyben az állam vagy az önkormányzati szerv kötelezettséget vállal a szerződés tartalmának titokként történő kezelésére, ellentétes az adatvédelmi törvény rendelkezéseivel.
Megállapítja az adatvédelmi biztos, hogy az adatvédelmi törvény 2. §-ának 3. pontjában és a 19. §-ában foglaltakból következően a nyilvánosság követelménye nemcsak a pályázati kiírásra - a koncessziós jog néhány kivételtől eltekintve, ugye, csak nyilvános pályázat útján nyerhető el -, hanem a pályázat eredményeire is vonatkozik. Mindezekből adódóan a jogbiztonság szempontjából azt tartotta kívánatosnak, ha a koncesszióról szóló törvény megfelelő módosítása révén a koncessziós eljárás valamennyi résztvevője, a pályázat kiírására jogosult állami és önkormányzati szervek, valamint a pályázók a törvény egyértelmű rendelkezései alapján tisztában legyenek azzal, hogy mely adatok nyilvánosságát kötelesek biztosítani, illetve eltűrni.
Az adatvédelmi biztos ajánlása kétirányú volt. Egyszer felkérte a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert, hogy biztosítsa az adatkérő és minden más érdeklődő számára az M1-es autópálya építésére és üzemeltetésére vonatkozó koncessziós szerződés tartalmának megismerését. Másodszor: felkérte az igazságügyi minisztert, hogy kezdeményezze a koncesszióról szóló törvény olyan módosítását, illetve kiegészítését, amely a koncessziós eljárásban garantálja a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő alkotmányos jog érvényesülését. Ennek a felkérésnek tett eleget a kormány, amikor az igazságügyi miniszter útján a jelen törvényjavaslatot az Országgyűlésnek benyújtotta.
A törvényjavaslat a koncesszióról szóló törvényt új 9/A. §-sal egészíti ki, amely a döntéshozónak a pályázat elbírálása során kötelezettségévé teszi azt, hogy emlékeztetőt kell készítenie, amelynek tartalmát a törvényjavaslat pontosan meghatározza. Előírja, hogy az emlékeztetőt a koncessziós szerződés megkötésétől számított 30 napon belül csatolni kell a pályázattal összefüggő iratokhoz, egyben rendelkezik arról, hogy az emlékeztetőben foglaltak közérdekű adatnak minősülnek. Az ilyen emlékeztetőt bárki megtekintheti, arról a költségek megfizetése mellett másolatot kérhet. A koncesszióról szóló törvény 19. §-át egy új bekezdéssel egészíti ki, amely előírja, hogy a koncessziós szerződés azon elemei, amelyek a nyilvános koncessziós pályázat kiírásának részét képezik, ugyancsak közérdekű adatnak minősülnek.
E pontosító és kiegészítő rendelkezések alkalmasak arra, hogy a felszólalásom elején említett ellentmondást feloldják, egyben már a szerződés megkötése előtt tisztában legyenek a felek azzal, melyek azok a szerződés tartalmát képező megállapodások, rendelkezések, amelyek közérdekű, tehát mindenki által megtekinthető és megismerhető adatnak minősülnek.
Képviselőcsoportunk megítélése szerint a kormány e törvényjavaslat benyújtásával eleget tesz az adatvédelmi biztos ajánlásában foglaltaknak. Mindezekre való tekintettel a törvényjavaslatot általános vitára, majd azt követően elfogadásra is alkalmasnak tartjuk.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés