DR. SZABÓ ERIKA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy február 23-án

az alkotmányügyi bizottság

Kovács László és Vastagh Pál képviselők, Magyar Szocialista Párt, az alkotmány módosítását kezdeményező T/2106. számú törvényjavaslatának,

Kis Zoltán és Magyar Bálint képviselők, Szabad Demokraták Szövetsége, a termőföld tulajdonának és használatának egyes kérdéseiről szóló T/2116. számú törvényjavaslatának,

az európai integrációs ügyek bizottsága

Kovács László, Molnár Gyula, Szanyi Tibor és Vastagh Pál képviselők, Magyar Szocialista Párt, a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és az azok tagállamai közötti társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben 1991. december 16-án aláírt európai megállapodás végrehajtásáról szóló 10/1993. (III.5.) országgyűlési határozat módosítását kezdeményező H/1887. számú határozati javaslatának,

a kulturális bizottság

Balczó Zoltán képviselő, Magyar Igazság és Élet Pártja, a Magyar Televízió, továbbá a Magyar Rádió Közalapítvány és a Hungária Televízió Közalapítvány Kuratóriuma elnöksége létszámáról és összetételéről szóló H/2104. és H/2105. számú országgyűlési határozati javaslatainak, továbbá

Lendvai Ildikó képviselő, Magyar Szocialista Párt, ugyanezen tárgyban H/2144. és H/2145. számokon benyújtott indítványait, valamint

Csákabonyi Balázs, Üszögi-Bleyer Jenő, Házas József képviselők, Magyar Szocialista Párt, a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény módosításáról szóló T/2162. számú törvényjavaslatának tárgysorozatba-vételét elutasította.

Forrás: parlament.hu