BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Keller képviselőtársamnak a hozzászólása ingerelt arra, hogy egy példával szolgáljak, és talán ez a MIÉP-es képviselőtársaknak is rávilágít arra, hogy milyen folyamatokról van szó.
A gázszolgáltatók privatizációja példa, ezt kérte Keller képviselő úr, hogy egy 110 milliárdos nagyságrendű, szinte már az önkormányzatok elleni és a magyar fogyasztók elleni bűncselekmény kategóriájába tartozó privatizációra hívjam fel a figyelmét, amely teljes egészében az MSZP kormányának a nevéhez fűződik, hiszen a kormányon belül is ellentmondás keletkezett, és ennek a kormánynak, a Fidesz-Magyar Polgári Párt által vezetett kormánynak kell ezt az adósságot rendeznie. Áthúzódnak tehát ezek az ügyek. Az előző kormány 110 milliárd forinttal, az önkormányzati tulajdonrésszel károsította meg az önkormányzatokat, ezt a mostani kormánynak kell rendeznie.
Ha tehát úgy értékelik a MIÉP-es képviselők, hogy mi folytatjuk ezt a folyamatot, akkor csak azt szeretném az önök figyelmébe ajánlani, hogy nekünk ezt a számlát rendezni kell, különben azok a kistelepülések, amelyeknek a lakói, polgárai hozzájárultak a hálózat fejlesztéséhez, még azt a tulajdonrészt sem kapják meg, amit befizettek. Sorolhatnám azokat a példákat, ahol a mostani kormánynak kell helytállnia az előző időszakban meghozott kedvezőtlen döntések miatt - a villamosenergia-szolgáltatók helyzetére is kitérhetnék.
Így tehát a magyar kormánynak az a célja, hogy a nagy európai, nemzetközi hálózatokhoz, rendszerekhez kapcsolódóan megtakarításokat érjen el, és ott, ahol a tulajdonrészhányad ismeretében befolyásolni tudja ezeket a döntéseket, továbbra is megtartsa azt az üzletrészét, azt a tulajdonrészét.
A gázközmű-privatizációnál - de meg is érkezett Göndör képviselő úr, akinek ebben jelentős része volt (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) -, remélem, hogy a közeljövőben ezt az adósságot sikerül az önkormányzatok felé ütemezetten rendezni.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés