DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Most, hogy a Duna és a Rajna között fizikailag is kapcsolat keletkezett, a kormányzat - helyesen - szükségesnek látja a Rajnán alkalmazott jog alkalmazkodó idomulását a Duna magyarországi szakaszán is.

A vízi közlekedés szabályait jelenleg az 1973. évi 6. számú törvényerejű rendelet határozza meg. A Magyar Igazság és Élet Pártjának képviselőcsoportja tudomásul veszi azt az igényt, hogy a Rajna-torkolattól a Duna-deltáig egymáshoz közelítő igényű vízi közlekedési szabályok alkalmazására van szükség.

Elfogadjuk azt az igényt, hogy a jelenlegi elavult szabályozás fokozottabban harmonizáljon a folyam által érintett más államok jogrendjével. A problémát nem a szakmai szabályok megfogalmazásában látjuk. A probléma szerintünk abban rejlik, hogy Magyarországon a vízi közlekedés, illetve az ennek keretében történő árufuvarozás rokkantnyugdíjazásra került.

A magyar lobogó alatti vízi szállítás és szállítmányozás visszafejlődött. Ugyanez igaz a személyfuvarozásra is, a vízi személyfuvarozásra. Elsősorban oroszok, ukránok, osztrákok és németek hajóznak a Dunán. Az ő hajózásuk kiszolgálása érdekében a törvénytervezet 2. §-a az állam számára komoly és költségigényes feladatokat ír elő. A hajózással, a kikötőkkel és a vízi utakkal kapcsolatban el kell látni a hatósági feladatokat. Adatgyűjtést kell elrendelni, nyilvántartani és szolgáltatni. Hajózási, vízi úti és kikötői operatív információs rendszert kell kiépíteni és működtetni. A hajózható vizeket fenn kell tartani, azokat fejleszteni kell, és adott esetben szükségkikötőket is kell létesíteni. Országos közforgalmú és határkikötőket kell működtetni és fenntartani. Iskolai rendszerű szakemberképzést és továbbképzést kell biztosítani. Ezzel kapcsolatban egészségügyi és munkabiztonsági követelményeket kell megállapítani, ellenőriztetni és betartatni. A hajózással kapcsolatos környezetvédelmi károkat el kell hárítani, illetve következményeit fel kell számolni. A vízi közlekedéssel kapcsolatos baleset-megelőzési tevékenységet is folytatni kell. Ezeket a feladatokat tehát előírják részünkre.

Az államnak ez a tevékenysége kiadásokkal jár. A magyar nemzetnek azonban lecsökkent a vízi szállítanivalója, de mások részére köteles fenntartani a vízi utat, amelyről saját hazájában is kiszorult. A magyar nemzet valamilyen furcsa oknál fogva alig vízi szállítmányoz. Csak jönnek-mennek rajta keresztül az idegenek, kisebb hatósági díjtarifa ellenében.

A folyami határ-, vámátkelőhelyeken foglalkoztatásra találnak a vámosaink, és a folyami vízi útjainkon teljesít szolgálatot a vízi rendőrség. Ez kötelessége az államnak, hiszen a Duna nemzetközi vízi út.

Vizsgálat tárgyává kell tenni azt a kérdést, hogy a kár és a haszon különbözetének a mértéke az állam számára milyen mértékben alakult a magyar vízi közlekedés elsatnyulásának a folyamatában. A vízi közlekedésből csak ott keletkezik jelentős haszon, ahol vízi közlekednek, szállítanak, szállítmányoznak. Ha mások vízi közlekedését szolgáljuk ki saját tevékenység kifejtése nélkül, akkor a csekély igazgatási díjak nem fedezik a vízi közlekedés fenntartásának a költségeit. Nem fedezik továbbá különösen a környezeti ártalmak elhárításának költségeit sem.

Van az államnak lehetősége ösztönözni azt, hogy a magyar nemzet az érintett nemzetközi folyamszakasz hosszának arányában kereskedelmi és személyszállítási céllal vízi közlekedjen. Ennek azonban nem a jelenlegi törvénytervezet a gátja, hanem az a gazdaságpolitikai magatartás, amely ellehetetlenítette és elsorvasztotta a magyar tengerhajózást, a magyar folyamhajózást, és az egykori Ganz-Danubius Hajó- és Darugyár tönkretételével a magyar hajógyártást. Az általuk egykor gyártott hajók mára kiöregedtek.

Tehát, mint említettem, a jelenlegi törvénytervezet hatókörén túlmutató gazdaságpolitikai elhatározásra van szükség, hiszen a vízi közlekedés szabályainak a puszta megállapítása nem fogja fellendíteni a vízi közlekedés magyar lobogó alatt folytatott tevékenységét.

(14.10)

A KRESZ szabályainak a megállapítása sem lendítené fel pusztán önmagában a gépjármű-közlekedést, ha nem lennének járműveink, autószerelőink, benzinkútjaink és útjaink.

A probléma az, hogy a magyar nemzet nem gyakorolja azt a tevékenységet, amit a törvénytervezetben megfogalmazott vízi KRESZ rendelkezései szabályoznak. A javaslat keret jelleggel szabályozza a vízi közlekedés szabályait, hiszen széles körben teszi lehetővé, hogy egyes kérdésekben a kormány, illetőleg az érintett miniszterek állapítsák meg a részletes szabályozást. Sajnos, arra hivatkozva, hogy a részletszabályok specifikusak, nem jelenik meg a törvény végrehajtási rendeletének még vázlata, elképzelése sem. Külön-külön fognak megjelenni a végrehajtásra vonatkozó szabályok.

Az általános indoklásnak ezt a magyarázatát nem tudjuk elfogadni, jogdogmatikailag megoldható a vízi közlekedés szabályainak a végrehajtás szabályaival egységes szerkezetben foglalt megfogalmazása. Más államokhoz hasonlóan a magyar állam is képes akaratának a kodifikált megfogalmazására. Ettől függetlenül a törvényjavaslat, ha lenne nagy jelentőségű magyar hajózási tevékenység, akkor sikeresen tudná azt szabályozni.

Éppen ezért általános vitára mi is alkalmasnak találjuk, de ez nem fogja megoldani a magyar vízi közlekedés hiányait. Ezt a tevékenységet kellene gazdaságpolitikai ráhatásokkal újjáéleszteni, és ennek érdekében reális célokat kitűzni.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu