DR. KADERJÁK PÉTER, a Magyar Energia Hivatal főigazgatója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Számomra nagyon tanulságos volt az a vita, amelyet a tisztelt képviselő urak a hivatal '98-99. évi tevékenységéről szóló jelentés kapcsán ezen a délelőttön folytattak. Ez számomra azt mutatja és jelzi, hogy ez valóban a magyar gazdaságnak egy olyan szektora, amely rendkívül fájdalmas, rendkívül jelentős átalakulásokon ment keresztül az elmúlt időszakban.
Nyilvánvalóan ennek tudható be, hogy - ahogyan ezt önök is többen említették - a vita nagyon sok tekintetben túlment a hivatal jelentését, illetve a hivatal szerepét érintő kérdéseken.
Egy nagyon rövid megjegyzés erejéig most én is túlmennék azon a szerepen és azon a lehetőségen, amely mint a hivatal főigazgatóját megillet, és mint közgazdász szeretném azt mondani, hogy azt gondolom, az energiaszektorban zajló átalakulás és folyamat - amely mindenképpen az európai uniós csatlakozás tükrében értelmezhető -, a magyar gazdasági átmenet elmúlt tízéves időszaka után az az egyik soron következő nagyon nagy feladat, amelynek megoldása, amely kihívásra az értelmes és okos válaszok megtalálása alapvetően érinti az egész ország lakosságát.
Azt gondolom, hogy mivel a kormány egyértelműen kinyilvánította, hogy az Európai Unióhoz csatlakozni kíván, nincs túl nagy mozgástere. Ha feltesszük, hogy 2003 elején Magyarország csatlakozni tud az Európai Unióhoz, és elfogadjuk azt a helyzetet, hogy derogációt nem kér és nem kap Magyarország az energetika területén, akkor 2003-ban 30 százalékra meg kell nyitni Magyarországon az energetikai piacot. Magyarán az energiafogyasztók 30 százaléka szabadon választhatja meg akkor, hogy kitől vásárol energiát. Tehát előbb-utóbb ezzel a kérdéssel mindenképpen szembe kell nézni, és azt gondolom, hogy az igazi feladat az, hogy a múlt örökségével és azokkal az adottságokkal, amelyekről itt nagyon sok szó esett a mai délelőttön, hogyan lehet ilyen körülmények között a legjobb megoldásokat megtalálni.
(12.50)
Mindezek után - hiszen nem tehetek mást, és nem is gondolom, hogy mást kellene tenni, mint ezeket a múltbéli adottságokat valóban adottságnak tekinteni - szeretném megköszönni azt, hogy a felszólalók, vezérszónokok, majd' kivétel nélkül támogatták a hivatal beszámolójának elfogadását, és támogatták a beterjesztett bizottsági határozati javaslatot is. Kérem önöket ezúttal is, hogy ezt majd a szavazás során is erősítsék meg.
Nagyon röviden mindenképpen szeretnék reagálni egy-két érintett témára. Az első kérdés a fogyasztóvédelem. Nagyon sok felszólalásban hangzott el, hogy a hivatal ez irányú tevékenységét erősíteni kell. Én a magam részéről is - amikor ennek a hivatalnak az élére kerültem - azt fogalmaztam meg fő célként, hogy a hivatal ne csak fogyasztóvédő, hanem fogyasztócentrikus működést folytasson, és a feladatai között ezt helyezze az első helyre. Az elmúlt öt-nyolc év sokkal inkább szólt az energiaszektoron belül a befektetőkről, arról, hogy a befektetőket hogyan lehet az országba vonzani, és talán kevésbé a fogyasztókról. Természetesen a hivatal mindent el fog követni annak érdekében, hogy ezt a tevékenységét megerősítse.
Ehhez egy megjegyzést szeretnék fűzni, ami kikívánkozik belőlem. Sokan emlékeznek még arra, amikor a fogyasztóvédelem tekintetében bizonyos szektorokban központi hatóságok próbálták elvégezni a fogyasztók védelmét, nagyon sokszor kevés eredménnyel. Azt gondolom, hogy az egyik leghatékonyabb fogyasztóvédelem a fogyasztóért folytatott verseny lehet, és ezért a hivatal a lényegéből fakadóan nem tehet mást, mint hogy versenybarát politikát támogat, mert ez - ahol lehet - talán a leghatásosabb fogyasztóvédelem.
Azt gondolom, hogy a hatósági fogyasztóvédelmet azokra a területekre kell koncentrálni, és az erőket azokra a területekre kell koncentrálni, ahol a verseny nem tud megbirkózni ezekkel a feladatokkal, és ahol természetszerűen olyan monopolpozíciók maradnak fenn, amelyeket nem lehet feloldani. Azt hiszem, hogy akik itt a piacban gondolkodnak, az energetika jövője tekintetében mindig valahol a telekommunikáció példája lebeg a szemük előtt, amikor újabb és újabb belépők vannak a piacon, az újabb belépések azt eredményezik, hogy egyre kifinomultabb, egyre magasabb minőségű és fokozatosan egyre alacsonyabb árú szolgáltatásokkal jelennek meg a szolgáltatók a piacon; azt gondolom, az energetika területén is ez kell hogy fő szerepet kapjon.
A fogyasztóvédelemmel kapcsolatban még egy kérdést felvetnék. A hivatal jogosítványai, hogy a fogyasztóvédelmi feladatait végrehajtsa, léteznek, de korlátozottak. Azt kérném a tisztelt Háztól, amikor arról döntenek, hogy vajon ezeket a jogosítványokat kiszélesítik vagy nem, akkor gondoljanak azokra a felszólalásokra, amelyek ma itt elhangoztak.
Az árakról: azt gondolom, az árak elsődleges funkciója az, hogy pontos jelzéseket küldjenek a gazdaság szereplői számára arról, mi mennyibe kerül. Az áraknak csak másodlagosan vagy harmadlagosan szokás szociális szempontokat tulajdonítani. Azt gondolom, hogy az az árszabályozási szisztéma, amely az elmúlt időszakban működött, túlsegítette a magyar lakosságot és gazdaságot azon a rendkívül nagy nehézségen, hogy a szociális árból el kellett jutni egy olyan ár vagy olyan árak állapotába, amely már biztosítja, és a villamos energia tekintetében ez nyugodt szívvel elmondható, hogy biztosítja a villamos energia előállításának a költségeit, és valóban a nyereséget is - ahogy ez többször elhangzott - az energiaszektorban működő vállalkozások számára. Ezt a feladatát, hogy ezen a rendkívül nagy és jelentős áralkalmazkodáson a magyar lakosság túljutott, azt gondolom, hogy ez a szisztéma több-kevesebb sikerrel szolgálta.
Egy megjegyzést kell tennem. A '99. évi tarifamódosítással kapcsolatban többször elhangzott az, hogy a szociális kérdések háttérbe szorultak. A gazdasági miniszter úr nemrégiben kért fel arra, hogy vizsgálja meg a Magyar Energia Hivatal a '99. évi júliusi tarifamódosítás tanulságait, és vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy a legrászorultabbak, a legelesettebbek körében milyen megoldásokat lehet előterjeszteni arra vonatkozóan, hogy vagy szociális tarifával, vagy más formában az ő helyzetükön segíteni lehessen.
Köszönöm önöknek azokat a felszólalásokat és megjegyzéseket, amelyekben a Magyar Energia Hivatal autonomitásának növelését szorgalmazták. Azt gondolom, hogy ez természetesen személyesen nem feltétlenül jó hír egy hivatalnak, hogy a konfliktusoknak egy jóval nagyobb részét kell a hivatalnak átvállalnia, hiszen természetesen az egy jellemző helyzet, hogy amennyiben a hivatal nem annyira autonóm, akkor a döntéseivel kapcsolatos felelősség kérdése is sokkal tisztázatlanabb. Az autonomitás esetleges növekedése mindenképpen ennek a felelősségnek a növekedését jelenti. De mindenképpen azt gondolom, hogy abban a megváltozott helyzetben, amely a villamosenergia-piacon be fog következni, csak ilyen módon tud megfelelni a hivatal azoknak a nagyon súlyos elvárásoknak, amelyekről itt önök is beszéltek.
Végül szeretném megköszönni azokat a kritikai észrevételeket, amelyek a beszámoló konkrét szerkezetével és tartalmi részeivel voltak kapcsolatosak. Mindenképpen nagyon fontos feladatnak tartom, hogy a jövőben az önök elé kerülő beszámolók tartalmi elemei, az elemzésre vonatkozó részek, a nemzetközi kitekintésre vonatkozó fejezetek és a részelemzések jóval nagyobb és jóval kidolgozottabb formában kerüljenek önök elé.
Még egyszer köszönöm az önök hozzászólásait, és még egyszer kérem, hogy a szavazás során is támogassák a hivatal beszámolójának és a csatlakozó határozati javaslatnak az elfogadását.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés