DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A 19. § (1) bekezdéséhez benyújtott módosító indítványról szeretnék szólni. Mint többször említettem, az életciklust fontosnak tartja a törvényjavaslat, legalábbis az indoklásban részletesen kitér erre, ebből a szakaszból viszont kimaradt, és - nyilván azzal a kitétellel, amit kiemeltünk a 3. §-nál - a veszélyes anyagokkal végzendő tevékenység megkezdése előtt és a veszélyes anyagokkal tevékenységet végzőre vonatkoztatná.
Azt a módosítást szeretném beemelni, amit most már kapcsolódó módosító indítvánnyal is beadtam, aminek az a lényege, hogy a veszélyes anyag egész életciklusa alatt az adott tevékenységet nyomon lehessen követni; ez egyébként a kockázatbecslés elvégzésénél szerepel. Én azt hiszem, indokoltam már az első átfogó kémiai biztonsággal kapcsolatos megnyilvánulásomnál, hogy az életciklus-vizsgálat, illetve az egész életciklusra való kiterjesztés mennyire fontos.
Itt ismét csak azt szeretném elkerülni, hogy még csak véletlenül se úgy gondoljuk egy adott veszélyes anyagról, ami egyébként a törvény alá tartozik... -egyébként, ha már az üzemanyagokról beszéltünk, például egy nagyon érdekes kérdés, és ez most jutott eszembe, kár, hogy a bizottságban nem, hogy vajon az olajos iszapok hova tartoznak. Én azt gondolom, a kenőolajok és az egyebek talán e törvény hatálya alá tartoznak, de vajon mint veszélyes hulladék az olajos iszapok hova tartoznak. Vajon a környezetvédelmi tárcához, a 102-es rendelet hatálya alá tartoznak, vagy egyébként máshova tartoznak?
Ezt most kérdésként is megfogalmaztam, ha úgy tetszik, de kár, hogy ez előbb nem jutott eszembe a bizottságban. Vagy az üzemanyag kapcsán - az üzemanyagok egyértelműen ide tartoznak -, az üzemanyagoknál keletkező hulladékok vajon hova tartoznak, melyik törvény vagy melyik tárca rendelkezése alá? Mert ha a hulladékká válással átkerül máshova, akkor az életciklus már teljesen másképp ítélődik meg, azt hiszem; illetve akkor jön be az, amit a törvény is mondott, hogy a hulladékká válásig, illetve az ártalmatlanításig. Ez sok esetben azt jelenti, hogy az ártalmatlanítás egyenlő azzal, hogy összegyűjtöttem a veszélyes hulladékot, megfelelő módon elszigeteltem, majd elvittem egy lerakóba - ami, kérem szépen, nem ártalmatlanítás!
Tehát ez a módosítás, ami itt szerepel, azt célozza, hogy a veszélyes anyagnak az egész életciklusára terjedjen ki ez a kockázatbecslés. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés