DR. SZAKÁCS IMRE ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Kedves Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nem csodálkozom azon, hogy Bauer képviselőtársam nem az eredeti napirend utáni témáját mondta el. Nyilván az az indulat, amely képviselőtársam szívében dúl, elhomályosította a szemét, és nem vette észre, hogy rossz lapot vett elő. (Bauer Tamás ingatja a fejét. - Tóth István nevet.)
Ugyanakkor a képviselő úr szájából elhangzottak olyan állítások, amelyekről, azt gondolom, nemcsak a tisztelt Ház, hanem a kedves rádióhallgatók is jó, ha tudják, hogy milyen módon történtek.
Az az eset, amelyet a képviselő úr említ - azaz az Országos Rádió és Televízió Testület televíziós frekvenciák elosztásáról szóló döntése - még a Horn-kormányzat idején született, amikor az ORTT-ben az akkori kormánypártoknak - tehát a Szocialista Pártnak és a Szabad Demokraták Szövetségének - volt többsége. (Bauer Tamás: Nem volt többség!) A döntésben természetesen, amely a bíróság előtt folytatódó TV3-, illetőleg RTL klubos pert illeti, egyáltalán nem bizonyos, hogy azok a személyek részt vettek, és azon a módon, amit a képviselő úr megpróbált előadni.
A másik nagy tévedés az, hogy ugyan a bírósági szakasz valóban megszűnt a perben, hiszen az alperes új tulajdonosa visszavonta a keresetet, a bírósági szakasz azonban nem fejeződött be, így bírósági szakban lévő ügyről van szó, ahol a felülvizsgálati kérelem során a Legfelsőbb Bíróság akár meg is változtathatta volna a korábbi döntését, hiszen épp erre vonatkozik a felülvizsgálati kérelem.
Azt gondolom, hogy szerencsés, ha a rádióhallgatók tudják azt, hogy olyan információk hangzottak el Bauer képviselő úr szájából, amelyek vagy nem teljes egészében felelnek meg a valóságnak, vagy durva csúsztatásokat tartalmaznak. Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés