KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Még egyszer vissza kell menni oda, amit már az általános vitában is többször elmondtunk, és most Bauer Tamás képviselőtársam is világossá tette, hogy az ifjúsági és sportbizottság kellő időben benyújtotta a törvénymódosító javaslatát. Mindezt persze csak a rádióhallgatók kedvéért mondom.

Amennyiben elkezdte volna a Ház kellő időben a tárgyalását, s minden héten lehetőség kínálkozott volna arra, hogy tárgyaljunk a törvényjavaslatról, s nem fogalmazódott volna meg olyan igény az ifjúsági és sportbizottság jelen lévő alelnökétől, hogy ne adjunk be módosító javaslatot, akkor is a végére értünk volna már most a törvény tárgyalásának, ha hetente összeülünk.

Mi az akadálya, hogy összeüljünk? Csak a kormánypártoktól függ, hogy hetente idejöjjünk a Házba, hiszen mi készek lettünk volna eddig is arra, hogy a fontos ügyeket akár hetente is megtárgyaljuk. Nem tettek ilyen javaslatot, sőt a mi javaslatunkat eleve nem támogatják. Ebből kifolyólag nyilvánvalóan azt nem lehet elvárni, hogy az akár ellenzéki képviselők is módosító javaslatot ne nyújtsanak be. Ez megtörtént, és így nyilván most már nincs lehetőség arra, hogy kellő időben elfogadjuk a törvényt.

Én azt kértem, figyelemmel arra, hogy sajnos ez a törvény már nem tud hatályba lépni március 20-áig, vagy közel akkor fog hatályba lépni, tehát az adózók már nem tudnak rendelkezni, hogy legalább most ez már ne motiválja önöket abban, hogy elfogadják vagy nem fogadják el a módosító javaslatot, legalább most fogadják el, és legyen egyértelmű, pontosabban: adott esetben esetleg korrekciót is kell végezni ezen a módosító javaslaton kapcsolódó javaslat formájában.

(15.40)

Forrás: parlament.hu