STEINERNÉ VASVÁRI ÉVA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. A második vitaszakaszban szeretném kiemelni a törvényjavaslat 3. § b) pontjának a kiegészítését. Ez arról szól, hogy az eredeti szövegezés nem eléggé egzakt módon határozta meg, hogy a veszélyes anyagok és veszélyes készítmények közül mi számít nagyon mérgezőnek, illetve mérgezőnek. A szabályozás eredetileg úgy szólt, hogy nagyon mérgező az, ami igen kis mennyiségben okoz halált vagy heveny egészségkárosodást, míg mérgező az, amelyik kis mennyiségben okozza ugyanezt. Véleményünk szerint műszakilag, de főleg jogilag nehezen megfogható az, hogy bizonyos esetekben mit jelent a "kis mennyiség" és az "igen kis mennyiség".
A 36. szám alatt beadott módosító javaslat nagyon pontosan meghatározza a "nagyon mérgező" és a "mérgező" kategóriát, aszerint, hogy szájon át került a szervezetbe vagy pedig bőrön keresztül szívódott fel. Ez a módosító javaslat minden kétséget eloszlat, és miután tól-ig határokat határoz meg például a "mérgező" kategóriánál, de a "nagyon mérgező"-nél is, mert úgy mondja, hogy "kisebb, mint", ezért úgy gondolom, ez pontos, egzakt és mindenki számára elfogadható lesz.
A következő terület, amihez hozzá szeretnék szólni, az "ismert összetételű anyagok" osztályba sorolt veszélyes anyagok újraosztályozási kérdése. A jogszabály az 5. § (6) bekezdésében előírja, hogy amennyiben egy "ismert összetételű" osztályba sorolt veszélyes készítménynél az összetevők számában vagy az összetételben változás történik, akkor újraosztályozásra van szükség, és az újraosztályozásnál annak a tényére, hogy az összetevők számában vagy az összetételben változás történt, a névben utalni is kell.
Ez így elmondva teljesen logikusnak tűnik, de szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét arra, hogy például ilyen ismert összetételű veszélyes anyag az autóbenzin is. Én évekig voltam egy olyan üzem művezetője, ahol benzint kevertünk, úgyhogy tudom, hogy egy benzin aznap hogyan keverődik ki, az attól függ, hogy melyik tartályban mennyi és milyen összetételű anyag van. Ha a szabályozás így maradna, akkor a benzin osztályozása 98/A, B, C és X lenne, mert a megfelelő oktánszámot és paramétereket naponta mindig más biztosítja. Ezért javaslatomban a jogszabályban meghatározott egyes kőolajipari termékeknél a névben való megjelölés elhagyását javaslom.
Következő módosító javaslatom arra vonatkozik, ahol a 10 tonnánál nagyobb mennyiségek bejelentését határozza meg a törvényjavaslat; ez a 7. § (6) bekezdésében szerepel, és a módosító javaslatom a 66. sorszámot viseli. Ez volt talán az a pont, amihez a legtöbb módosító javaslat érkezett, illetve az általános vitában is ez a rész lett a kritikák célpontja, mert az eredeti megfogalmazás eléggé szerencsétlen módon azt a kényszerképzetet keltette, hogy a kis mennyiségre nagyon odafigyelünk, míg a nagyobb mennyiségre nem annyira. Ez olyan, mintha a tyúklopást nagyon fontos lenne megnéznünk, de a milliárdokat már kevésbé, és ez valahogy mindenkinek szemet szúrt.
Mindenki a vérmérséklete szerint adott be módosítást, én az ismételt bejelentést emeltem ki. Nem kell ismételten bejelenteni, ha egyszer már bejelentették, és meghatároztam, hogy milyen paragrafusok, milyen előírások szerint nem kell ismételt bejelentést tenni a 10 tonna fellett. Vélhetően a többi módosító javaslat is elfogadható, mert minden módosító javaslat azt a megfogalmazást, ami mintha könnyítést jelentene a 10 tonna feletti veszélyes anyagok esetében, orvosolni szeretné.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés