DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Minthogy a Ház együtt alkot törvényt, szeretném, ha többször is azt a magatartást követnénk, hogy egyetértsünk, vagy mutassunk rá arra a pontra, ahol egyetértünk a másik oldal nézetével - kormánypárt és ellenzék.

Én egyetértek Göndör képviselő úrnak azzal a mondatával, hogy valóban furcsa dolog azt remélni, hogy az Országgyűlés készíti el a hulladékgazdálkodás tervét. Egyetértek vele, ez olyan dolog, hogy fából nem lesz vaskarika, legalábbis nem így.

Még odáig is elmegyek, hogy a korábbi négyesztendős kormányzás során nem elhúzták, hanem elhúzódott - a fogalmazás, azt hiszem, eléggé lényeges, és talán azért is mondom, mert remélem, hogy keressük azt, amikor egymással egyet tudunk érteni azért, hogy a törvényjavaslatból törvény legyen.

Ott viszont nem tudok egyetérteni Göndör képviselő úrral, amikor azt mondta, hogy "az elérhető legjobb megoldás" valamiféle olyan laza dolog, ami nem lehet politikai vagy kormányzási irányelv. Igen, lehet! Ez kétezer év óta létezik a törvényhozásokban, utalok a magyar törvényekre - "... a jó kereskedő gondossága" a múlt századi kereskedelmi törvényből, vagy pedig "...a jó családapa gondossága", a "bonus pater familias". Ezek is olyan általános fogalmak, mint "az elérhető legjobb megoldás", tisztelettel mondom, a környezet- és hulladékgazdálkodási törvényalkotásban. Vannak más elemek is, amelyeket ha egyeztetünk, azt hiszem, igenis, előrelépünk ezzel a törvényalkotással, és nem kell visszavonni.

Köszönöm szépen. (Dr. Turi-Kovács Béla tapsol.)

Forrás: parlament.hu