DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Én ott folytatnám, ahol Solymosi képviselőtársam abbahagyta, méghozzá a növényvédelmi és növényorvosi kamarai törvény szükségességéről, hisz e kettő, a növényvédelemről szóló törvény és az, nem választható el egymástól, nemcsak azért, mert a szakmai presztízs ezt megkövetelné, hanem azért, amit ez a törvény is megfogalmaz, nevezetesen, azok a hatósági feladatok, az a rendszer, amelyben ennek működnie kell, mindenféleképpen megköveteli az ellenőrzést, és olyan szakmai, szakigazgatási, belső önkormányzatot, amely a feltételeknek megfelelő szakembereket feljogosítja, illetve a nem megfelelőket kitiltja ennek a tevékenységnek a folytatásából. Hisz nem kell itt sok mindenre visszautalni, de azt hiszem, az elmúlt évek hazai tapasztalatai is mutatják, akár az erviniajárvány, de sorolhatnánk, hogy milyen problémákat, milyen gondokat jelenthet az, ha nem felkészült, nem hozzáértő, rendszeren kívüli gazdálkodók, vagy esetlegesen magukat öngyógyító növényvédőknek kikiáltó emberek hajtanak végre olyan tevékenységet, amelynek a hatásmechanizmusa aztán sokkal később, évekre visszamenőleg is már olyan károkat okoz, aminek a helyrehozatala rettenetesen nehéz.

Tehát az SZDSZ-nek is az az álláspontja, hogy a Csatári képviselő úr által beterjesztett kamarai törvényt mielőbb tárgyalja meg az Országgyűlés, mert a növényvédelemről szóló törvénnyel összhangban a két rendszer működtetését így látjuk kívánatosnak és jónak.

Egyébként ennek a törvénynek az előtörténete 1996-ig nyúlik vissza, amikor az európai uniós jogharmonizáció jegyében felülvizsgálta a tárca mindazon jogszabályokat, amelyek a szakmairányítás, az ágazatirányítás, a humán- és állategészségügyre vonatkozó, európai normáknak megfelelő szabályozást írt elő. Ennek jegyében született meg az Országgyűlésben a takarmányozási törvény, az élelmiszertörvény, az állat-egészségügyi törvény és sorolhatnánk, és itt van a növényvédelemről szóló törvény is, amely részben a növényvédelmi szervezetet, a növényvédelmi tevékenységet, annak feltételeit, és ami legalább ilyen fontos, a növényvédő szereknek a forgalomba hozatalát és vizsgálati rendjét, szabadalmaztatási rendjét szabályozza le, úgy, hogy egy korábbi törvényerejű rendeletet helyez hatályon kívül, és hozza végre törvényi szintre azt a szabályozást, amely, úgy hiszem, mindenki számára kötelezően betartandó lesz.

Nos, a szabályozásról és a szervezetről Solymosi képviselőtársam szólt, én csak erősíteni tudom, hogy a növényvédelmi szakhatóság mintegy félkatonai rendben működő szervezet, Magyarországon mind ez ideig kiválóan ellátta a feladatát, még akkor is, ha létszáma az elmúlt években csökkent, hasonlóan az állat-egészségügyi szervezethez. Tehát kiválóra vizsgázunk minden nemzetközi fórumon, minden nemzetközi megmérettetésen, és ennek a szervezetnek, ennek a szakembergárdának kell azután ezt a törvény úgy végrehajtania, hogy az egyre inkább megjelenő kis- és középvállalkozások igényeit is ki tudja elégíteni a növényvédő szerek felhasználásával és annak engedélyeztetésével, valamint azoknak a továbbképzési rendszereknek a fenntartásával, amelyek jogosultságot biztosítanak egyes kemikáliák felhasználására.

Beszélhetnénk arról, hogy milyen felelősségviszonyok vannak, ezt Lezsák képviselő úr is érintette itt a méhek vonatkozásában. Igen, ezek komoly problémát jelentenek, hogy a felelősség magának a felhasználónak, a növényvédelmet irányító szakembernek és nem utolsósorban a környezetének, milyen szempontok alapján és hogyan alakul. És ebből az a számtalan per, ami az elmúlt években is volt, ha a rendszer harmonikusan és jól működik, akkor egyrészt talán megelőzhető, másrészt azt a környezetet, amelyet most már egyre inkább illik óvni és védeni, talán hatékonyabban tudjuk fenntartani az utókor számára is.

Emlékszem, a minisztériumban számtalan problémát jelentettek azok az úgynevezett vásárlói bejelentések, amelyek arra irányultak, hogy az általuk beszerzett növényvédő szerek hatásmechanizmusa nem egyezik meg azzal, amit ők vártak ettől, illetve egyes növényvédő szerek, úgy tűnik, nagyobb kárt okoznak, mint amivel számolni lehetett. Nos, felmerül a kérdés, hogy hol szerezték be ezeket a növényvédő szereket, milyen ellenőrzésen mentek át ezek, mert bizony előfordult, hogy a feketepiacon beszerzett növényvédő szerekkel kapcsolatos problémákat próbálták meg egyesek az állammal szembeni kárigény-érvényesítésre is felhasználni.

Nos, ez a törvény, azt hiszem, ebben is eligazít bennünket, és egyértelművé teszi azt a rendszert, amely alapján a felhasználónak, illetve a termelőnek, az előállítónak a felelőssége egymáshoz viszonyítva megjeleníthető. Nos, ennek a kikényszeríthetőségéről, a bírságolási rendről, annak mértékéről lehet vitatkozni, biztosan lesznek módosító indítványok is e vonatkozásban, de én azt hiszem, hogy ha a rendszer ebben a kerettörvényben egyértelmű, ha a felelősségviszonyokra leszabályozottak, akkor innentől kezdve az, hogy a szankciórendszeren mennyire szigorítunk vagy mennyire enyhítünk, az már másodlagos, mert a probléma gyökerét sikerül orvosolni.

Azt hiszem, ezzel a törvénnyel nagyot lépünk előre annak érdekében, hogy a bizonyítékrendszer, amelyet a Magyar Köztársaság egy-egy területére vonatkozóan kiad, hiteles legyen. Ez azt jelenti, hogy azok az ellenőrzési mechanizmusok, azok az országban felhasznált vegyszerekről szóló katalógusok, kimutatások és hatáselemzések, amelyek eddig is léteztek, most e törvény alapján, közhitelességüket tekintve, sokkal nagyobb megbecsülésnek örvendenek mind az Európai Unió, mind pedig a környező országok vonatkozásában, ugyanis ezeknek a felhasznált szereknek, ennek a gazdálkodásnak a hatása nem országhatárokig terjed, hanem a természet viszonyainak megfelelően, bizony ennek a hatása sokkal nagyobb lehet.

Abban az időszakban, amikor itt hazai természeti katasztrófákról is hallunk, sőt szomszédos országok által okozott kárral is szembe kell néznünk, akkor nekünk nagyon fontos, hogy a saját jogrendünkben a saját magunk által valamiféle potenciális veszélyt jelentő tevékenységre a szabályozás megfelelő legyen, nemcsak azért, hogy ennek a hatásai csökkentettek legyenek, hanem azért is, hogy itt a veszélyes anyagokra és a természet befolyására alkalmas anyagokkal való foglalkozás olyan szakmai keretek között történjen, aminek mindenféle háttere adott és megvalósult.

(9.30)

Nos, én is azzal fejezném be, amivel képviselőtársaim jó része, hogy ebben a törvényben politikai vitának helye, azt hiszem, nincsen. Egy szakmai törvényről van szó, egy olyan szakmapolitika érvényesüléséről, amelyet az Országgyűlés valamennyi pártja elfogad és támogat. Én azt hiszem, hogy ez a törvény, ha ehhez csatlakozva a növényvédelmi és növényorvosi kamara az Országgyűlésben elfogadásra kerül, akkor olyan szabályozást ad, ami nekünk már az Európai Unió vonatkozásában semmiféle további jogharmonizációs igényt nem jelent e tevékenységi kör vonatkozásában.

Ezért azt gondolom - és ezzel az SZDSZ valamennyi képviselője egyetért -, hogy ezt a törvényt az Országgyűlésnek haladéktalanul el kell fogadnia, és a működtetéséhez szükséges kormányzati, illetve miniszteri rendeleteket a szaktárca segítségével megalkotni annak érdekében, hogy ez a tevékenység a természeti harmóniának megfelelően, a szakmai megbecsülés keretei között legyen folytatható.

Köszönöm szépen, és megköszönöm a minisztérium szakmai apparátusának is ezt az alaposan előkészített törvénytervezetet, ami láthatóan e vonatkozásban a parlamenti pártokat összehozza, és nem elválasztja egymástól.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu