DR. SOLYMOSI JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A sors úgy hozta, hogy az elmúlt ülésen, amikor a növényvédelemről szóló törvényjavaslatot tárgyalta az Országgyűlés, akkor nem voltam idehaza, így nem is vehettem részt az ülésen akkor, amikor a miniszteri expozé, a bizottsági vélemények, a vezérszónoklatok és jó néhány hozzászólás elhangzott. De a szó szerinti jegyzőkönyv lehetővé tette, hogy mindenről tudjak, ami történt az elmúlt ülésünkön.
Bizonyos szempontból még talán jobb is, hogy most valamennyi hozzászólást ismerek, és a véleményemet ennek megfelelően tudom megformálni. Örömmel olvastam a jegyzőkönyvben, hogy szinte mindenki támogató véleményt mondott a törvényjavaslattal kapcsolatban. Ez annál is inkább öröm számomra, mert igazából én sem akarok más hangvételű véleményt megfogalmazni.
A sors úgy hozta, hogy az életem egy részét én is növényvédelmi szakmérnökként a gyakorlatban töltöttem, így nem politikai megközelítésben, hanem inkább szakmai oldalról próbáltam a véleményemet megfogalmazni.
Jó ez a törvénytervezet. Jól előkészített, tehát lehet érezni, hogy szakemberek készítették, és ahogy én tájékozódtam, a gyakorlati-elméleti szakemberek is jónak tartják a törvénytervezetet. Szükséges a törvénytervezet, hisz nagyon sok minden megváltozott az utóbbi időben, és én mint az európai integrációs bizottság tagja nap mint nap tapasztalom, hogy a csatlakozásunk kapcsán rendkívül fontos szerepet kap ez a terület; a növényvédelem és állategészségügy területén nagyon sok a tennivaló, és ez a törvény azért sok tekintetben most már eurokonformnak tekinthető, s minden valószínűség szerint megkönnyíti ezen a területen a csatlakozásunkat.
Volt, aki azt mondta, hogy nem tartja túlzottan szerencsésnek azt a vizsgálati elemzést, azt a háttértanulmányt, ami készült. Én pedig azt mondom, hogy bár minden törvénynél legalább ilyen mértékű háttértanulmányt csatolnának az előterjesztők, hisz ez nagyban megkönnyíti a törvényalkotók véleménynyilvánítását.
Történelmi időszak zajlott le az elmúlt években a magyar mezőgazdaságban, így a növényvédelem területén is. Emlékezzünk vissza - az idősebb korosztály talán jobban vissza tud emlékezni -, hogy a '70-es évekig a növényvédelem általában azt jelentette, hogy olyasmiről hallottunk rendszeresen, hogy DDT, HCH, Matador, Gezarol, és ezzel gyakorlatilag ez a szakma be is fejeződött.
Óriási változások a '70-es években kezdődtek, amikor Magyarországon egy egész más szemléletű gazdálkodás, növénytermesztés s ezzel kapcsolatban agrárgazdálkodás indult. Éppen ezért én megdöbbenéssel olvastam a jegyzőkönyvben, hogy Kapronczi képviselő úr még ide is becsempészte azt a nagyon durva politikát, ami nemigen kellene, hogy egy ilyen törvényjavaslat kapcsán napvilágot lásson, amikor azt mondja, hogy "az orosz megszállók érdekeinek megfelelően akkor a mennyiségi szemlélet volt a jellemző".
Én azt hiszem, hogy nem erről volt akkor szó. Örült a szakma, hogy végre kinyílt a határ, végre a világtechnika, a világtechnológia bejött Magyarországra, új fajtákkal, új technológiákkal, gyomirtással ismerkedtünk meg, és természetesen ez új kihívást jelentett az akkori szakembergárdának. Ennek a szakembergárdának akkor én is részese voltam, és ennek az új helyzetnek megfelelően egy új növényvédelmi szervezet is kialakult ebben az országban, egy olyan szervezet, aminek akkor a csodájára járt a világ, és az ENSZ FAO példaként említette a magyar rendszert.
Elmondta az elmúlt ülésen már Bodzás képviselő úr és Sáringer képviselő úr is, hogy akkor Nagy Bálintnak, az akkori főosztályvezetőnek óriási szerepe volt abban, hogy ez a rendszer kialakuljon. Én is azt mondom, hogy nagyon nagy volt abban az időszakban a tisztessége a szakmának, és jó volt akkor növényvédő szakembernek lenni.
De azt is megéltük már, hogy a '90-es évektől kezdődően azért sok minden megváltozott ebben az országban, új helyzet állt elő, új tulajdonosok, új parcellák lettek, és ezzel együtt természetesen egy kicsit úgy tűnik, hogy felhígult a szakma. Márpedig a növényvédelem ezt a szakmai lazaságot, szakmai felhígulást nem tudja elviselni. Hisz itt valamennyiünk egészségéről, a környezetünkről van szó, és itt egy-egy hiba olyan következményekkel járhat, aminek évtizedekig ihatjuk a levét.
(9.20)
A törvénytervezet alkalmazkodik ehhez az új helyzethez, és ez a keret jellegű törvény - mint ahogy említettem - megfelelő választ próbál adni erre az új helyzetre. Keret jellegű a törvény, ami nem baj. Bár voltak, akik kifogásolták, hogy miért nem részletesen szabályoz bizonyos kérdéseket. Én azt vallom, hogy a törvénynek nem kell részletekbe menni, jó ez a keret jellegű törvény, de a végrehajtási utasítást talán jó lett volna mellékelni, és akkor sok minden tisztább lett volna. De valószínű, hogy a szakemberek készítik ezt a végrehajtási rendeletet, utasítást is, és remélhetőleg a részletekben is ilyen minőségű és ilyen jellegű szabályozásra fogunk ismerni.
Általános vitáról van szó, ezért én a részletekbe nem akarok belemenni, hisz tíz perc alatt nincs is lehetőség rá. Ez a 12 fejezet, azt hiszem, jól lefedi a célokat, és azzal a filozófiával, hogy zöld utat biztosít a termelői szabadságnak, azzal csak egyet lehet érteni, de ugyanakkor melléteszi a hatósági feladatokat, a szakértelemnek a szükségességét, a technikai feltételek biztosítását, az állami és közérdekű védekezésről szól, az új közigazgatási szervezetről, a büntetésről, az európai jogharmonizációról, és ezekről a kérdésekről majd a részletes vita kapcsán lesz módunk és lehetőségünk még szólni; a politikának lesz majd nagyon nagy feladata, hogy a közvélemény előtt is ezt az új filozófiát el tudja fogadtatni.
Végezetül, mivel csak tíz perc áll rendelkezésemre, néhány szót azért szeretnék szólni arról, ami nincs benne ebben a törvénytervezetben, nevezetesen a növényvédő-mérnöki kamarákról. Előttünk van már több hónapja - úgy is mondhatnám, hogy több mint egy éve - egy tervezet Csatári képviselő úr beterjesztésében a növényvédő-mérnöki kamarákról, és én őszintén csodálkozom, hogy ezzel a törvénnyel együtt miért nem tárgyalja a magyar parlament ezt a törvénytervezetet. Tehát együtt kellett volna tárgyalni, de ha már nem tárgyaltuk együtt, akkor viszont azzal kellene egyetértenünk, és én mindenképpen támogatnám Csatári képviselő úr módosító javaslatát, amelyet már benyújtott, hogy legalább próbáljuk beépíteni a szükségességét ebbe a törvénytervezetbe, ebbe a törvénybe, és tűzze hamarosan napirendre az Országgyűlés a növényvédő-mérnöki kamarákról szóló törvénytervezetet, hisz Magyarországon kiváló növényvédő szakembergárda van, és megérdemelné ez a szakgárda, hogy hasonlóan az orvosi, ügyvédi, építő kamarákhoz, egy kicsit nagyobb szerepvállalása legyen a célok megvalósításában.
Erre alkalmas lenne a törvénytervezet, és én most már, még egyszer, csak azt tudom megismételni, hogy nagyon remélem, a törvény előterjesztője, a képviselők által többszörösen és sokszor megfogalmazott kérést, hogy kerüljön hamarosan ez a törvény a parlament elé, teljesíteni fogják.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés