ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Megragadva Pap János utolsó kétperces hozzászólását, a törvénynek magának valóban foglalkoznia kell azzal a kérdéssel is, hogy egy termék életútja hogyan fejeződik be, és az abból fennmaradó hulladéknak mi a sorsa.
Vissza szeretnék utalni Gyárfás Ildikó felszólalására. Abban a részben teljesen egyetértek vele, hogy az önkormányzatoknál nem csak azok a feladatok vannak, amelyeket felsorolt, hanem gyámügyi, térségi gyámügyi feladatok, építészhatósági feladatok is, és lehetne tovább sorolni.
Költségvetés szempontjából az önkormányzatok részére nem tett különbséget a költségvetés az elvonás tekintetében. A személyi jövedelemadó 5 százalékos visszajuttatásánál nem tett különbséget azon önkormányzatok között, amelyek több térségi feladatot kénytelenek ellátni, pontosan ezekből adódóan. Nem ezzel szeretnék foglalkozni.
Mindannyian tudjuk, hogy amikor a törvényt beterjesztették, mindegyik párt, mindegyik frakció megfogalmazta a maga részéről, hogy ez kerettörvény, de ebben a formában nem tudja elfogadni, nem tudja akceptálni. Számos módosító indítvány került eddig is benyújtásra, és a környezetvédelmi bizottság 24-ei ülésén, ahol a kémiai biztonság kérdéseivel foglalkoztunk, és közel 160 módosító indítvány került benyújtásra, meglepő módon a kormányzat részéről a módosító indítványok 90 százalékát támogatták. Ez meglepő, mert bizottsági üléseken talán soha nem fordult még elő, hogy a kormány képes volt ilyen nagy arányban befogadni a módosító indítványokat.
Hasonlóképpen, mint ahogy Turi-Kovács Béla és Lezsák Sándor is elmondta, maximálisan egyetértek vele és bízom abban, hogy a mostani módosító indítványokat is a tárca, a kormány legalább 70-80 százalékban be fogja fogadni, mert akkor valóban egy olyan hulladékgazdálkodási törvény tud kialakulni, amire ennek az országnak igenis szüksége van.
A szelektivitás kérdéséről: egy kicsit ellentmondóan fogalmaz a törvénytervezet a szelektivitás kérdésében, de ahogy több képviselőtársam is elmondta - és hivatkozva Ausztria, Németország példájára -, bevezetés kérdése. Bevezetés és döntés kérdése, de a döntés mögött igenis ott kell lenni - és ezt szeretném a miniszter úr figyelmébe is ajánlani -; a megvalósíthatósági tanulmánynak van egy olyan fejezeti része, amely már utal arra, hogy megyénként 100 ezer lakos egyenértéknél kell egy depóniát kialakítani.
Regionális szinten valóban meg kell teremteni annak a feltételeit, ami jelenleg rettentően hiányzik: a hulladékfeldolgozás kérdése. Mert hiába próbáljuk meg szelektíven gyűjteni, hiába van 100 ezer egyenértékű lakos egy depóniára - odaszállítják a szemetet -, ha mögötte nem teremtődik meg annak a feltétele, hogy valóban a hulladékfeldolgozás irányában is tudjunk hatni.
Szeretném az önkormányzat kérdését pont abból a kérdéskörből megvilágítani, amit Gyárfás Ildikó is elmondott a maga részéről: terheket lehet az önkormányzatok számára adni, de a feltételeket, a pénzügyi forrásokat mindenképpen biztosítani kell. Ha valóban kialakul megyénként az a három-négy depónia, akkor igenis azokat az önkormányzatokat, amelyek képesek felvállalni, képesek úgy kialakítani a szemétlerakó-depónia elhelyezését, hogy az európai uniós szabványoknak maximálisan megfelel, megfelel annak, hogy a 27-30-50 településről beszállított hulladékot valóban megfelelőképpen lehessen szelektálni, nem törvényszerű, hogy már a településen kell szelektálni, hanem az ilyen depóniáknál ki lehet alakítani a szelektivitást, mint ahogy Pécsett megcsinálták már, legalábbis kísérletek vannak arra, hogy a hulladékot egyfajta szelektáláson keresztül lehet vinni. Ez foglalkoztatási kérdés is.
Ki szeretném hangsúlyozni, hogy a környezetvédelmi bizottság ülésén több alkalommal foglalkoztunk a környezetvédelmi tárca megerősítésének kérdésével is. Hasonlóképpen kellene kezelni, mint a gazdasági tárcát, a környezetvédelmi tárcát is. Óriási lemaradásaink vannak.
(11.20)
Ha a hulladékgazdálkodást is be akarjuk indítani és itt van a kémiai biztonság kérdése, a növényvédő szerek kérdése, a növényvédelemmel kapcsolatos kérdések, ezek pontosan mind olyan feladatok, amelyekre a jelen viszonyok között sokkal több pénz szükségeltetik, sokkal több és ésszerűbb támogatási rendszer kialakítása szükséges.
Szeretném kihangsúlyozni, hogy az önkormányzatokat ebből a szempontból már nem lehet, nem szabad terhelni, viszont ebben a pillanatban le kellene állítani minden olyan támogatási rendszert - akár céltámogatást, akár megyei területfejlesztési, vagy regionális támogatási rendszert -, amely nem úgy fogalmaz, hogy hulladékdepónia elhelyezésére kívánnak pénzt elnyerni, mert akkor azt ebben a pillanatban valóban le kell állítani. Meg kell fogalmazni megyei szinten, melyek azok a területek, amelyeken adott esetben megyénként, régiónként a regionális vagy megyei depóniákat ki lehet alakítani és elsősorban oda koncentrálni mindennemű olyan támogatási pénzeszközt, amivel a csapadékvíz-elvezetés, a tüzivíz-elvezetés meg egyéb megoldható; lehetne sorolni, hogy technológia szempontjából mi szükséges ahhoz, hogy valóban korszerű szemétdepóniák tudjanak kialakulni. És nem adni lehetőséget arra, hogy olyan pályázatok is beérkezhessenek, hogyha mondjuk 1,5 éves élettartamra ki akarnak alakítani egy depóniát, ahhoz közutat fejlesztenek, meg egyéb más dolgot, mert ez teljesen értelmetlen.
Tehát az önkormányzatok szempontjából ezeket nagyon komolyan végig kell gondolni. És végig kell gondolni, mely önkormányzat az, amelyik valóban jogosulttá válik arra, hogy egy korszerű szemétdepónia és szelektív gyűjtés el tudjon indulni a területén.
A másik kérdés, amit Pap János képviselőtársam is elmondott, hogy valóban a szennyező fizessen, tehát ez kötelező legyen. És nem annyira az önkormányzat számára kell ezt kötelezővé tenni, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy minden önkormányzatnál környezetvédelmi alapot kellett létrehozni. Tehát lehetővé kell tenni az önkormányzat számára is, hogy a környezetvédelmi alap feltöltését egyfajta szankcionálással, büntetéssel, ezekkel vagy ezen feljogosítással valóban végre tudja hajtani.
Amit a törvénytervezet a megyei önkormányzatokra próbál testálni az egy kicsit ellentmond az önkormányzati törvénynek, mert a megyei önkormányzatoknak nincs jogosultsága arra, hogy utasítsák a települési önkormányzatokat. Tehát ezt a területet ebből mindenképpen ki kell venni.
Ami nagyon fontos kérdés, hogy megyei szinten környezetvédelmi programmal kell rendelkezni, ezt a tárcával mindenképpen egyeztetni kell és utána az ott élő lakossággal is hasonlóképpen végig kell csinálni ezt a folyamatot. Regionális szinten is ugyanúgy környezetvédelmi programmal kell rendelkezni, amelybe már be tud épülni a megyei, regionális adott esetben hulladékfeldolgozó iparnak a pontosítása, helymeghatározása és annak alapján valóban a folyamat elindítása.
Ami óriási nagy kérdés, az a folyékonyhulladék kérdése, vagy a mezőgazdasági szervestrágya-hulladék kérdése. Ezek ma még nincsenek tisztázva Magyarországon. Rengeteg folyékonyhulladék képződik Magyarországon. Ennek az elhelyezése egyszerűen nem megoldott. És a törvényből adódóan sem látszik tisztán, hogy milyen folyamatokat kell végigvinni annak érdekében, hogy a folyékonyhulladék elhelyezését, tehát mint egyfajta végtermék vagy hasznos végtermék - fogalmazzunk így - elhelyezését a törvénytervezet valahol megfelelőképpen próbálná meg a helyére tenni.
Szeretném kihangsúlyozni, hogy a jövő évben a költségvetésben a környezetvédelmi tárcának sokkal több pénzzel kell rendelkeznie. Nemcsak a hulladékgazdálkodási törvényből adódóan, hanem az Európai Unió által megfogalmazott kötelezettségekből adódóan is. Számos alkalommal kihangsúlyoztam, hogy a maga részéről az Európai Unió is rádöbbent arra, hogy nem fog mentességet adni pontosan a ciánszennyezéssel kapcsolatosan. Elég jól visszajött, hogy ez tulajdonképpen lassítani fogja a felvételt, mert nem fog mentességet adni és biztosítani. Ebből a szempontból a környezetvédelmi tárcának sokkal több pénzügyi fedezettel és feltétellel kell rendelkeznie.
Ami nagy kérdés, az a környezet-egészségügy kérdése: a törvénytervezet nagyon keveset foglalkozik a környezet-egészségügy kérdésével. Ezzel a területtel sokkal hatékonyabban kellene foglalkozni, hogy milyen hatása van, milyen oktatási rendszereket kell kialakítani ahhoz, hogy a szemléletváltozásnak, vagy adott esetben egy-egy településnél a környezet-egészségügyi kérdésnek milyen hatásai vannak mondjuk a hulladékgazdálkodással kapcsolatban és hogy milyen kihatásai vannak.
Szeretném elmondani azt is, hogy egy-egy településnél vizsgálni kellene, és most már országosan is valóban el kellene készíteni azt a térképet, hogy környezet-egészségügyi szempontból egy-egy település mennyire terhelt jelenleg. Ez nagyon fontos kérdés lenne és kategória szerint, ahogy a hátrányos helyzetű települések közötti megkülönböztetés is kialakult törvényileg, ezen vizsgálatot mindenképpen végre kellene hajtani és ezek alapján a településrészeket, településeket kellene besorolni.
Ezzel kapcsolatban nem akarok különleges példát elmondani: nagyon jól ismert Ajkán a szürke iszap, vörös iszap kérdése, 250 hektáros területen 50 millió tonna van - ez nem húsz hordó esete, 50 millió tonnáról beszélünk! Ennek igenis vannak környezet-egészségügyi kihatásai és a törvény ezekkel a kérdésekkel kevésbé foglalkozik. Tehát a tárolás: a tárolás alatt azt értjük, hogy 3 éves tárolási kapacitási mennyiséget lehet biztosítani, de a végleges megoldás ebben a kérdésben ma még nincs rendezve.
A környezetvédelmi bizottság foglalkozott az ökoadó, a környezettervezési díj kérdésével. Sajnos, ez több éve elő van készítve. Pontosan "a szennyező fizet"-elv alapján - nagyon szakszerűen és úgy, hogy ez a lakosságot nem sújtaná többletteherrel - lehetne a környezetterhelési díjakat elindítani, bevezetni.
Rengeteg kormányrendelet szükségeltetik a hulladékgazdálkodási törvényhez. Mindenképpen szeretnénk, ha valóban aszerint alakulnának a kormányrendeletek, mint ami a hatástanulmányban is megfogalmazódott és azon módosító indítványok kapcsán, amelyek általam és a környezetvédelmi bizottság által is benyújtásra kerültek, valóban az elfogadás irányába történne a vélemények megfogalmazása. Úgy érzem, minél több módosító indítvány kerül elfogadásra, a hulladékgazdálkodási törvény igenis nagyon jó kerettörvényt fog biztosítani az ország számára és lehetőséget arra, hogy a szelektív szemétgyűjtés is el tudjon indulni.
Amivel abszolút nem értek egyet: ahogy elmondtam, hogy az önkormányzatoknak költségvetésből kellene garantálni, hogy abban az esetben, hogyha a hulladéktermelő kilétét nem tudják felderíteni, akkor az önkormányzat a saját költségvetéséből oldja ezt meg. Elnézést, melyik részéből oldja meg? Melyik normatív támogatást vegye el az önkormányzat? Mert ilyenkor az a kérdés merül fel, hogy honnan vegye el az önkormányzat az esetleges probléma megoldására a fedezetet? Tehát aki a szennyezést okozza, valóban azzal szemben kell egyfajta kötelező elvárásként díjfizetést alkalmazni. Másrészt pedig olyan büntetési rendszert kell kialakítani, amely alapján nem következnek be az ilyen esetek.
Úgy érzem, és a Magyar Demokrata Fórum véleménye is az, hogyha a módosító indítványok elfogadásra kerülnek, akkor valóban nagyon jó törvény tud kialakulni. Teljesen logikus az is, hogy egy törvénynél nem annak kell lennie az elvárásnak, hogy adott esetben 1 vagy 2 év alatt az megvalósításra kerül, hanem pontosan olyan kormányrendeleteket, olyan pénzügyi hátteret kell mögéje biztosítani, amelyek alapján ki lehet mondani a törvényben is, hogy 5 vagy 10 év alatt ezt kívánom elérni. De akkor viszont azt el kell érnünk!
És ehhez, úgy érzem, a módosító indítványok is megfelelő biztonságot és garanciát fognak nyújtani, adni, biztosítani. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés