GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Horváth János képviselőtársam által elmondottak rettentő jól illenek ahhoz a mondanivalóhoz, amit én tulajdonképpen szerettem volna mondani. A céllal, a szándékkal, én azt hiszem, nemcsak mi, akik itt ülünk - ahogy Pap János azt mondta, hogy közöttünk gyorsan létrejönne a konszenzus -, hanem talán akik nincsenek benn az ülésteremben, még ők is egyetértenek. Közös az akarat, közös a szándék.
Csak egy baj van. Adva van ez a törvényjavaslat, ami előttünk fekszik - úgy, ahogy képviselőtársam is mondta -, és tulajdonképpen ebből kezdődik az összes bajom. Én most már odáig jutottam a belső vívódásaimmal, hogy mégiscsak az lenne a célszerű, hogy itt sok mindenről beszéltünk, és talán ha meggondolná a kormány képviselője, hogy a vitában elhangzott tapasztalatok alapján mégiscsak visszavenné átdolgozásra ezt a törvényjavaslatot, és nem mi képviselők kezdenénk el gyógyítgatni "n" számú módosító indítvánnyal. Mert én attól félek - most már sokadik olvasatban -, hogy mi nem fogunk tudni egy koherens rendszert fölépíteni, ez pedig azt jelentheti, hogy nem fogunk megfelelni annak a nagyon kívánatos célnak, amit magunk elé tűztünk.
Ebben az összefüggésben szeretnék néhány dolgot kiemelni és ráirányítani a figyelmet, hogy tényleg komoly baj van ezzel a törvényjavaslattal. Ha egyszer azt mondjuk, hogy ez kódex - márpedig tényleg az, mert ez egy alapmű, itt fogalmakat határozunk meg, kellene hogy tisztába tegyünk -, akkor ebből az következne, hogy később - úgy, ahogy képviselőtársaim eddig is a vitában elmondták -, 5-10-15 év múlva se legyen arról vita, hogy kit köteleztünk valaminek a betartására vagy valamilyen tevékenységnek az elvégzésére.
Én azt hiszem, ebből a kódex jellegből fakad az, hogy túl sokat markoltak, olyan területekre is benyúltak, amelyeket más törvények szabályoznak, ebből eredően még komoly törvényi ütközések is vannak. Majd néhány példát szeretnék erre külön kiemelni.
Tehát akkor, amikor a törvényből egyes részeknek az elhagyására teszünk javaslatot, ez nem politikai felhang, hanem egyszerűen az, hogy indokolatlanul állítunk olyan követelményeket, amelyek nem betarthatók vagy fölöslegesen bürokratikusak; némelyiket egyszerűen nem tudom mivel indokolni.
Hadd kezdjem rögtön a fogalmi körrel! Szeretném, ha a képviselőtársaim megpróbálnának arra figyelni, hogy a fogalmak között meghatározza a törvényjavaslat, hogy ki a termelő. Itt még semmi baj nincs. De a későbbiekben, ahelyett, hogy ezt a "termelő" szót használná, mint aki kötelezett bizonyos dolgokra, módszeresen hulladéktermelőről beszél. Ez sok esetben így van, három paragrafust is említek, tessék megnézni: egészen komikus szóösszetételek szerepelnek a 32., a 44. vagy az 50. §-ban. Tehát nem a hulladéktermelőről van szó, hanem a termelőről, akinek a tevékenységének ez a hulladék velejárója, mellékterméke vagy bármi! De ha a fogalmak közt definiáltuk, hogy ki a termelő, akkor utána az már csak mindig a termelő vagy a hulladék birtokosa, de nem a hulladék termelője. Tehát ilyen összefüggésben ezt ki kéne irtani, de én is úgy érzem most már sokadik olvasás után, hogy nem is találom meg az összeset, ahol nem ebben az összefüggésben kellene ezt használni.
A következő: miért kell a hulladék definíciójába az, hogy a tulajdonos meg akar-e ettől válni vagy sem? Ha egyszer van, valahol keletkezett, attól kezdve a kötelmek rá hárulnak, és az számunkra, törvényalkotók számára teljesen közömbös, hogy ettől ő meg akar-e válni vagy sem. Tehát mindenképpen ezt is rendbe kellene tenni.
A következő: a hulladékgazdálkodás fogalomkörébe bevontuk az oktatást meg a szaktanácsadást. Akkor sokkal egyszerűbb, ha a törvény hatályánál azt mondjuk, hogy a hulladékgazdálkodással összefüggő dolgokról rendelkezik, és azokra ez mind vonatkozik, és be kell hogy tartsák. De már ne mondjuk ki, hogy a hulladékgazdálkodásnak része az oktatás meg a szaktanácsadás, mert később akkor viszont ez gond lesz, mert ezt a szót, hogy "hulladékgazdálkodás" használja mint címszót a törvényjavaslat több helyen.
Nagyon érdekes és szintén jó szemelvény az "újrahasznosítás" fogalma. Gondolják el, képviselőtársaim, ha csak az eredeti célra lehetne fölhasználni! Erre Horváth János és Pap János is mondott példát. De mi van, ha nem az eredeti célra használtuk? Akkor már kiskaput nyitottunk? Nem! Az a lényeg, ami később, egy másik helyen nagyon jól meg van fogalmazva: az a lényeg, hogy felhasználásra, fogyasztásra már nem kerül, termelési célra nem kerül, tehát valahol intézkedni kell arról, hogy ez valamilyen feldolgozásra vagy megsemmisítésre, kezelésre kerüljön - hogy használjam a törvényben használt fogalmat.
(12.20)
A következő: az elérhető legjobb megoldás. Szóval, ez is egy gyönyörű fogalom, de ha nem tudjuk azt mondani, hogy hol a kályha, a "mihez képest", akkor ez is csak egy írott malaszt. Engedjék meg nekem, ennyiben még azt is vállalom, hogy ez politikai kérdés.
Ez hasonlít egy kicsit az előző évtizedeknek azokra a kifejezéseire, hogy "kívánatos lenne" és "jó lenne", csak éppen semmi nem tartozik hozzá.
Szeretném a 6. §-ban az anyagfelhasználási kötelezettséggel összefüggően elmondani, ahol a gyártót kötelezik a minél korszerűbb anyagok felhasználására, hogy ez is elvnek jó, de így, ahogy itt meg van fogalmazva, nem helyes, mindenképpen át kellene alakítani. Ha egy olyan törvényjavaslatot akarunk, most ha viccet mondanék, mint a kisnyúl, hogy van sapkája, nincs sapkája, mindegy, nem jó. És nem hiszem el, hogy ne tudnák a Környezetvédelmi Minisztériumban, hogy egy vállalkozás, amikor eldönti, hogy milyen anyagot használ fel a termékéhez és milyen technológiát alkalmaz, akkor valahol törekszik a nyereségre is. Ez jól összeillik azzal, hogy aki hulladékot termel, fizesse meg. De azt, hogy ne piaci információk alapján döntsön, hanem e törvény szerint kizárólag, én azt hiszem, célként kitűzni is teljesen irreális.
Szeretnék még néhány dologról szólni. Hasonló a hulladékszállítás kérdése, tessék megnézni a 13. §-t. Ha ezt valaki idegen végzi, akkor neki kötelezettségei vannak, ha a sajátomat szállítom, már semmi kötelezettségem nincs. A csudát nem; ha egyszer a hulladék ott van nálam, ráadásul mondjuk még veszélyes hulladék is, ha én saját magam próbálom ezt valahova elszállítani, rám ugyanolyan kötelezettségeknek kellene érvényesülni, mint bárki másra, aki arra adta a fejét, hogy ilyen tevékenységgel foglalkozik. Tehát ebben ilyeneket nem lenne szabad meghagyni.
A vállalkozásokkal kapcsolatban. Teljesen indokolatlannak érzem azokat a megkötöttségeket, amikor azt mondjuk, hogy az a vállalkozás, amely erre a tevékenységre vállalkozik mint közszolgáltatás, be kell hogy mutassa az önkormányzatnak, és jelentéseket készítsen, ugyanazon a paragrafuson belül megvan a gyönyörű alternatívája, hogy ha arra kötelezhetem, hogy különítse el a különböző tevékenységeinek a költségét, hogy a keresztfinanszírozástól megóvjuk a hulladékgazdálkodással kapcsolatos ráfordításokat, de azt, hogy erről a helyi önkormányzatnak, vagy miután regionális lesz, az önkormányzatoknak folyamatosan adjon a számviteléből információkat az egyéb tevékenységeire vonatkozóan, teljesen irreális, nem lesz, aki megnézi, indokolatlan ilyen követelményt támasztani.
Egy másik dolog, amiről a kétpercesekben nagyon határozott vita folyt; én nagyon sajnálom, úgy látom, hogy Balsay képviselő úr csak kiment, mert a papírjai itt vannak. Amikor mi arról beszélünk, hogy ehhez a hulladékgazdálkodási tevékenységhez források kellenek, akkor az én rögeszmém, hogy az lenne a célszerű, ha a törvényben meghatározott feltételekhez valamilyen normatív támogatást rendelnénk. Számomra rendkívül fontos, mert itt el akarunk érni valamit, hogy az önkormányzatok tudják a tervezésük során, a költségvetésük készítése során azt, hogy ha előrelépnek az eddigi helyzethez viszonyítva, vagy - urambocsá! - azt a távoli optimális célt, amelyet ez a törvény sugall, ők el akarják érni, akkor mire számíthatnak.
A jelen esetben ennek különösen azért van hangsúlya, hadd emeljem ki, képviselőtársaim, a mai hulladékszállítási, hulladékelhelyezéssel, hulladékkezeléssel összefüggő díjakban, tessék belegondolni, hol van a fedezete azoknak a feltételeknek, amire itt azt mondjuk, hogy 30 évig még utólagos monitorozás költségeit is; nincs. Ez ma egy nagyon drasztikus díjemelést jelentene, én azt hiszem, hogy sokkal érdekesebb, és nagyon jó az, amit Balsay István elmondott, hogy sok pályázat van és el lehet nyerni, ezek kiegészítő források, de amikor itt mi egy rendszert akarunk, akkor nem lehet arra hagyatkozni csupán, hogy egy önkormányzat vagy nyer egy pályázaton, vagy nem, főleg akkor, amikor a pályázatokkal kapcsolatban mindig vannak félelmek és aggályok, hogy azok hogyan dőlnek el, és milyen feltételekkel és körülményekkel.
Tehát azt gondolom, hogy ki lehetne ebben a törvényben jelölni azt a néhány helyet, azokat a minimálfeltételeket, amelyeknél azt mondjuk, hogy ha az önkormányzat ebbe az irányba elmozdul, és bizonyos minőségi mutatókat elér, akkor számíthat valamilyen normatív hozzájárulásra. Biztos, hogy megoldható lenne.
Azt gondolom, hogy a törvénynek egy másik részét is, ahol az önkormányzatokkal, a jegyzővel, a megyei önkormányzat feladatával foglalkozik, teljesen át kellene gondolni, figyelemmel a ma hatályos törvényekre. Például a megyei önkormányzatnak nincs egyenes ráhatási joga, lehetősége a helyi települési önkormányzatokra. Együttműködést koordinálhatnak, ezt lehet, sőt, egy mondatot hadd ragadjak ki anélkül, hogy a paragrafus..., tessék elgondolni, hogy mi történne akkor, ha egy megyei önkormányzat jelölné ki, hogy melyik helyen lehet hulladéklerakót létesíteni. Erről szerintem szinte minden képviselőtársam tudna helyi problémát hozni, hogy azonnal aláírásgyűjtés, tiltakozás és mi minden következik, holott ezt a problémát valójában meg kellene oldani. De hadd folytassam!
Azt mondja, hogy "a jegyző nyilvántartásba veszi a közszolgáltatót". Miért kell ezt tenni? Van ma hatályos törvény a cégnyilvántartásról, megvan, hogy mi kell ahhoz, hogy egy vállalkozás elinduljon, milyen tevékenységeket folytathat. Tehát egyszerűen teljesen felesleges ilyen kritériumot tenni, mert ha a törvényben azt mondjuk, hogy csak az végezhet ilyet, akinek megfelelő feltételei vannak, de azt nem a jegyzőnél kell igazolni, az a lényeg, hogy neki az alapító okmányaiban ez minden körülmények között rögzítve legyen.
Ebbe a csokorba még hadd vegyem be a szerződés felmondásának a kérdését. Tessék belegondolni, ilyen kitétel szerepel, hogy "csak abban az esetben, ha a bíróság kimondta", miközben az önkormányzatnak pedig kötelezővé tettük, és teljesen természetes kötelme, hogy azonnal gondoskodnia kell a szolgáltatás folytatásáról; ha oka van, alapos oka van, nyilván mérlegelte, és szintén más jogszabály ad kezelési lehetőséget arra, hogy ha egy szerződés felmondását valaki jogtalanul tette meg, annak milyen következményei vannak.
És a végére hagytam, bocsánat, még egy összetett mondatot, elnök úr. Én tisztelettel kérném, miniszter úr, hogy a jogszabály szerkesztésére ha egy kicsit jobban odafigyelnének, egy külön gyöngyszem az 58. §, ahol az összetett mondatnak a részmondatai is mint bekezdések kerültek kodifikálásra, de ha megnézi, akkor az valójában egy összetartozó szöveg. Ez azt mutatja számomra, hogy mielőtt a Ház elé került ez a törvényjavaslat, nem nézte át senki, hogy ebben vannak elírási hibák, egyéb írásjel dolgokat nem szívesen hoznék ki, azokat majd a módosító javaslatokban szerepeltetjük.
És az utolsó mondatom, a 33. §-ban, képviselőtársaim, az szerepel, hogy az Országgyűlés készíti el az ország hulladékgazdálkodási tervét. Ez egyenesen paródia. Ezért gondoltam azt, hogy a vita alapján, én azt gondolom, igaz, hogy ez egy kis presztízsveszteséggel jár, de meg kellene fontolni a miniszter úrnak, hogy ezt visszavonják, és egy új változatban az asztalra hozzák elénk, és akkor mi készek leszünk ezt elfogadni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés