KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Már több alkalommal próbáltam hozzászólásomban felhívni képviselőtársaim és a kormány figyelmét az Ormánság nehéz helyzetére. Az Ormánság Baranya megyében, Magyarország legdélebbi térségében található. Délről a Dráva folyó, míg nyugatról Somogy megye határolja. Északról és keletről a határt az ormánsági lakosság sajátos jellege adja. A térség területe mintegy 570 négyzetkilométer, az Ormánsághoz néprajzilag tartozó 47 település, valamint a csatolt 5 község - összesen 52 - összlakossága mintegy 21 ezer fő. Az Ormánság természeti adottságainak megfelelően a lakosság meghatározó tevékenysége a múltban és a jelenben is a mezőgazdaság. Egyéb munkalehetőséget főként a két legnagyobb település, Sellye, Vajszló kínál.

Ismertettem elmaradott közúthálózatát, vasúthálózatát, szóltam arról, hogy jól elkészített pályázataik is általában eredménytelenek voltak. Most az önkormányzatok nehéz helyzetét szeretném bemutatni a hozzám intézett jelzéseik alapján.

Zaláta, Kemse, Piskó községek önkormányzatai súlyos gazdasági-pénzügyi helyzetük megoldása tárgyában kerestek meg. Kemse, Piskó község önhikis pályázatokat adott be a második fordulóban, de sajnos elutasították a kérelmüket. Zaláta község önkormányzata azért nem adott be újabb pályázatot, mert eleve kilátástalannak látta a pályázat elnyerését. A pályázati feltételek önkormányzataikat hátrányosan érintik, mert a valóság egészen mást mutat, még akkor is, ha csak az alapvető állami feladatok ellátását veszik figyelembe. Ugyanis a munkanélküliség katasztrofálisan magas.

Siklósnagyfalu polgármestere az alábbiakról tájékoztatott. Az Ormánság aprófalvainak gondjai rájuk is jellemzőek. Általános a munkanélküliség és a lakosság eladósodása, önkormányzatukat a vagyonnélküliség és a minimális adóbevétel jellemzi. Kiadásaik 10-20 százalékát csak pályázatok segítségével képesek rendezni, mert hiába a lecsupaszított költségvetés, a sport- és a kulturális feladatok elhagyása, a szociális kiadások csökkentése, az aktív korúak szociális segélyezése, a munkanélküliek jövedelempótló támogatása komoly megterhelést jelent számukra. A kisebbségi önkormányzat támogatására már egyáltalán nincs keret. A jelenlegi finanszírozási rendszerben lehetetlenség az adósságspirálból kiszabadulni.

Matty község önkormányzata részéről az Állami Számvevőszék Baranya megyei ellenőrzési irodája által az önkormányzatuknál tartott vizsgálat eredményéről tájékoztattak. Az ellenőrzés során három, címzett támogatás igénybevételére benyújtott pályázatot vizsgáltak. Mindhárom pályázat a település ivóvízellátását szolgálta. Az ÁSZ 4 millió 229 ezer forint kamatos visszafizetésre kötelezte őket, noha a kifogásolt összeget is a vízműre költötték. A büntetés kifizetése egy ilyen kistelepülést csődhelyzetbe hoz.

Végezetül szeretném az Ormánság fővárosának tekintett Sellye pénzügyi problémáját bemutatni. Ez a település is mindent megtett annak érdekében, hogy elkerülje az önhikis pályázat benyújtásának szükségességét. Sellye város önkormányzata a 2000. évi költségvetését 36 millió 731 ezer forint forráshiánnyal tudta csak elkészíteni. A forráshiány annak ellenére jelentkezik, hogy a központi állami támogatás mértéke az 1999-es költségvetési évhez képest 10 százalékkal emelkedett.

Ez a következő okokra vezethető vissza: Sellye város halmozottan hátrányos helyzetű, Ormánság kistérség központja. Ebből adódóan olyan feladatokat is felvállal, amelyek a település státusza és a lakosság száma alapján nem tartoznának a kötelezően ellátandó önkormányzati feladatok közé. A térségben az országos átlagot kétszeresen meghaladó munkanélküliségre tekintettel a normatív támogatásból nagy hányadot fordít a szociális ellátórendszer működtetésére, az itt élő emberek létfenntartásának biztosítására.

A helyi lakosság terhelhetőségét figyelembe véve a bevezetett helyi adók tekintetében a törvényi alsó határ közelében kénytelen megállapítani az adómértéket. A térségi szerepkör ellátására, a helyi közszolgáltatások biztosítására és az elvándorlás visszafogására kiépített intézményhálózatot működtet.

(18.50)

A hátrányos helyzetből való kilábalás érdekében széles körű előkészítő munkálatokat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) hajt végre, önkormányzati pénzeszközökből. Még mondtam volna, de letelt az idő.

Forrás: parlament.hu