LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszonyt. Tisztelt Országgyűlés! Miniszter Úr! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja - ezt már több képviselőtársam, Ékes József és Gémesi György is kifejtette - csak módosító indítványok elfogadása révén látja lehetségesnek ennek, az Európai Unió hulladékgazdálkodásához közeledő törvénytervezetnek az elfogadását. Ez a törvényjavaslat olyan nagy joganyagot fog át, hogy mind a módosító javaslataim, mind a mostani észrevételeim szükségszerűen szerteágazóak lesznek.
Mindenekelőtt hadd legyen egy általános megjegyzésem: nagyobb határozottságot várunk el az előterjesztőtől. Számomra bántóan sok helyen feltételes módban szerepelnek az igék a törvényjavaslatban, és nem az elvárható kijelentő módban. Emiatt úgy tűnik, mintha óhajok, kívánságok listáját tartalmazná a törvényjavaslat, és nem egyértelmű utasításokat. Például: rendelet ne kötelezhesse, hanem kötelezze a hulladék termelőjét; vagy a hulladékkezeléshez használt technológia, anyag alkalmazását és forgalmazását alkalmassági vizsgához jogszabály ne csupán köthesse, hanem kösse is. Ezt a két kiragadott példát még számos továbbival tudnám kiegészíteni.
A törvényjavaslatban meghatározott alapfogalmak köre hiányos, elsősorban azért, mert bizonyos fogalmi csoportok egyik tagja szerepel az alapfogalmak között, a párja viszont nem. Például a háztartásokból származó települési hulladék fogalmát meghatározza, az ipari hulladék fogalmát már nem. Szükséges lenne egyértelműen megfogalmazni a szelektív hulladék fogalmát, hiszen szankciók fűződnek a szelektív hulladékgyűjtés megsértése esetén a hulladék kibocsátójára.
A 12. § részletezi a fogyasztók kötelezettségeit. Ezek a törvényben előírt kötelezettségek túl általánosak, részletesebb kifejtésükre lenne szükség. Például az az előírás, miszerint a fogyasztó köteles a szervezett szelektív hulladékbegyűjtési rendszereket igénybe venni, mást jelent a gyakorlatban egy kilométernyi távolság esetén, és mást a háztartás szomszédságában lévő hulladékgyűjtő esetében. Pontosítani, a fogyasztó számára reális felkínált lehetőséggé kell változtatni ezt a parttalan kötelezettséget, hogy betartható legyen.
A 15. és 16. § részletezi a hulladékbegyűjtésre és a hulladékszállításra vonatkozó jogszabályokat. Ez a szabályozás nem egyértelmű, és jogvitákra adhat alkalmat. Épp a napokban adott hírt a sajtó arról, hogy több önkormányzat szabálysértés címén kukázókat, azaz a szemeteskukák tartalmát szelektáló személyeket büntetett meg. Az önkormányzat indoka az volt, hogy a kukázók azért, hogy hozzáférhessenek a szemeteskuka aljának a tartalmához, általában kiborítják, felfordítják a kukásedényeket, és ezáltal szélesebb körletet is beszemetelnek. Több, az esettel foglalkozó napilap viszont azt a véleményét hangsúlyozta, hogy bárkinek joga van belenyúlni a kukásedénybe, hiszen a szemétről lemondott a tulajdonosa, és ha gondosan teszi a szemét átvizsgálását, akkor a kukázás mint alapvető emberi jog, nem feltétlenül jár a szemetelés növekedésével.
Ehhez közel álló következtetésre jutott az esettel foglalkozó egyik országgyűlési biztos is. Nos, a 15. § értelmezhető úgy is, hogy a kukázók a jövőben törvényt sértenek, mert a hulladékbegyűjtési tevékenység végzése környezetvédelmi hatósági engedélyhez kötött. De úgy is értelmezhető, hogy a kukázásnak nem a hulladékbegyűjtés a célja, azaz erre nem vonatkozhat a környezetvédelmi hatóság engedélye.
Véleményem szerint nem lehet álszemérmesen kétértelmű ez a törvény, azaz vagy el kellene fogadni bizonyos engedélyek megléte esetén az ombudsman javaslatát, vagy egyértelműen tiltani kell ezt a tevékenységet. Míg a lakosság kötelezhető a szervezett szelektív hulladékbegyűjtési rendszereket igénybe venni, addig a törvényjavaslat - nyilván figyelmetlenségből - a 21. §-ban nem kötelezi erre az önkormányzatokat. Akár az a furcsa eset is előfordulhat, hogy a lakosok kötelesek külön-külön gyűjteni a konyhai, papíros-, üveg- vagy műanyag hulladékokat, ezt külön-külön szépen elszállítják, és az önkormányzat hulladéktelepén akkurátusan egybeöntik. Amennyiben az ott élőket kötelezzük a szelektív hulladékbegyűjtési rendszer igénybevételére, akkor erre magától értetődően köteleznünk kell az önkormányzatokat is.
A törvényjavaslat 25. és 26. §-a a hulladékkezelési közszolgáltatási díjak szabályaival foglalkozik. Mint ismeretes, az Alkotmánybíróság ebben a kérdéskörben több önkormányzat díjmegállapítását semmissé nyilvánította, és kinyilvánította azt az alkotmányos igényt, hogy a hulladékkezelési közszolgáltatási díj összegének valóban a szolgáltatás nagyságát kellene tükröznie. E döntések indoklása felidézi az Alkotmánybíróság egy korábbi állásfoglalását, amely szerint a településtisztasági szolgáltatás és a fogyasztó között polgári jogi viszony áll fenn, amelyre nézve a polgári törvénykönyv az irányadó. Eszerint a díj nagysága nem lehet független az elszállított szemét mennyiségétől. Alkotmányellenes helyzet jött létre annak következtében, hogy az Országgyűlés mindeddig elmulasztotta a településtisztasági közszolgáltatás, például a szemétszállítás díjának megállapítására vonatkozó garanciális rendelkezések törvényi szabályozását - mondta ki az Alkotmánybíróság, és felhívta az Országgyűlést szabályozási feladatának 2000. június 30-áig történő teljesítésére.
(10.20)
A 25. és 26. §-ok szövege arra utal, hogy a törvény előterjesztői változatlanul az önkormányzatok hatáskörében hagyják a hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának alapelveit, és ez év június 30-áig valószínűleg nem tölti be az Országgyűlés azt a szerepet a díjak megállapításában, amit számára az Alkotmánybíróság meghatározott.
Több hozzászóló felvetette a 30. § ingatlantulajdonosokra sérelmes rendelkezéseit, miszerint az ingatlanon elhagyott hulladékok kezelési kötelezettsége az ingatlan tulajdonosát terheli. Egyetértek ennek a paragrafusnak az ellenzőivel, hiszen nem kényszeríthetünk több száz ezernyi útmenti telektulajdonost kerítkezésre csupán azért, mert az illegális szemétlerakó szempontjából kedvező fekvésű az ingatlanuk; nem lehet terhelni vétleneket amiatt, mert a hatóságok nem fordítanak kellő figyelmet a zugszemétszállítók leleplezésére. Magam úgy határoznám meg a rajta kapott illegális szemétlerakó büntetési tételeit, hogy abból fedezni lehessen az elhagyott hulladék kezelési költségeit.
40-44. §-ig szabályozzák a hulladékgazdálkodási igazgatás feladat- és hatásköreit. Úgy vélem, hogy ezekben a feladatkörökben olyan átfedés keletkezik az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat eddigi feladatköreivel, ami csak felesleges jogvitákat és felelősség esetében gazdátlanságot okozhat. Mivel a törvény záró rendelkezései nem szüntetik meg az 1999. évi XCVI. törvény 4. §-át, amely szerint "...a talajjal, a szilárd és folyékony települési hulladékokkal, a veszélyes hulladékokkal kapcsolatos közegészségügyi követelmények és normák kimunkálása és érvényesülésük ellenőrzése az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat feladata.", a jelenlegi törvényjavaslat számos rendelkezése ütközik egy korábbi törvényben megjelölt felelős hatóság feladat- és hatáskörével. Nem kívánom az illetékes minisztériumok helyett eldönteni azt a kérdést, hogy ezekben az esetekben melyik hatóság a valódi felelős, de fontosnak tartom felhívni figyelmüket erre a várható problémára.
A 48. § a hulladékgazdálkodási bírságot központi bevételként kezeli és a Környezetvédelmi Alapot illető forrásnak tekinti. Ennek a szemléletnek az a nagy hibája, hogy ezekből a bírságokból nincs mód jóvá tenni éppen azt a környezetszennyezést, amit a megbírságoltak okoztak vagy korábban okozhattak. Nem tudom elfogadni ezt a szemléletet, hiszen a bírság elsődleges és alapvető funkciója az okozott kár helyreállítása, további funkciója is lehetne például az elkövető által vélelmezetten korábban okozott károk helyreállítása. Éppen ebből a bevételcentrikus, központosító szemléletből fakadnak azok a visszásságok, hogy a törvényjavaslat - ahogy erről korábban már szóltam - a teljesen vétlen ingatlantulajdonosok költségére oldaná meg az illegális szemétlerakók eltávolításának a gondját, a forrása pedig ennek a feladatnak a bírság, de ezt a 48. § szerint központosítani kell.
Az 50. § nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről rendelkezik. Éppen a törvényjavaslat egyik legfontosabb céljáról feledkezik meg ez a paragrafus, nem csupán a kezelt hulladékok mennyisége és összetétele lényeges egy ilyen adatszolgáltatásban, hanem a kezelések eredményeként keletkezett és újrahasznosítható termék vagy energia mennyisége is.
Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának elnökeként is csak üdvözölni tudom az 53. §-nak azt az előírását, hogy a hulladékgazdálkodással kapcsolatos ismereteket valamennyi oktatási intézményben tanítani kell, és ezek az ismeretek a Nemzeti alaptanterv részét kell hogy képezzék. Ez az előírás szükséges, de messze nem elégséges. Például el kellene indítani nappali tagozatokon a hulladékgazdálkodással foglalkozó szakemberképzést, olyan új szakmák képzéséről kellene gondoskodni a szakmunkásképzésben, mint komposztkészítő szakmunkás, műanyag-feldolgozó, bányamester a lerakók működtetéséhez, hulladékkezelő ügyintéző, és a felsőfokú oktatásban is meg kellene kezdeni például a hulladékkezelő szakmérnökök, hulladékelemzéssel foglalkozó vegyészek képzését. Ma ezek az ismeretek egy-egy szakma határterületén helyezkednek el, a jövőben tudatosan, célzottan kell képeznünk az erre alkalmas szakembereket.
Az 56. § évekre bontva ütemezi a mindeddig hulladékká vált csomagolóanyagok újrahasznosításának mértékét vagy a hulladéklerakóban lerakott hulladékok szervesanyag-tartalmának a csökkentését. Ezek az előírások mindaddig óhajok maradnak, ha nem biztosítunk hathatós költségvetési támogatást üveg, papír, műanyag vagy építőipari sitthulladékokat újrafeldolgozó vállalkozások megindulásához. Sajnos, jelenleg éppen a kívánatos folyamat fordítottja történik, tavaly a környezetvédelmi támogatás drasztikus lecsökkentése után visszaesett a legtöbb hulladék begyűjtése, legjobban a környezetet leginkább szennyező üveghulladékoké. Az üveghulladék jelenleg idehaza szinte eladhatatlan, az egyetlen használtüveg-feldolgozással foglalkozó cég, az orosházi üveggyár kizárólag fehér üveget tud újrahasznosítani, a tavalyi támogatásmegvonás óta pedig az export is ráfizetéses. Mielőtt tehát szelektíven gyűjtenénk az üveghulladékot, tudnunk kell ennek az értelmét is, hogy mi végre is gyűjtjük. Sürgető feladat lenne akár állami támogatással a használt üvegek feldolgozásának az elindítása.
A tavalyi támogatásmegvonás a műanyag hulladék körében csak alig érezhető visszaesést okozott, de csak azért, mert a hazai feldolgozó kapacitás hiánya miatt amúgy is csak a hulladék néhány százaléka hasznosul. Egy budapesti műanyagfeldolgozó üzem a közeljövőben elkezdi a munkáját, de ezután sem várható a jelenlegi, nagyon alacsony újrahasznosulási arány növekedése. Megkerülhetetlen az állami szerepvállalás növelése a műanyaghulladék feldolgozásának területén.
Jelenleg a papírhulladék nagy részét, a színesfémhulladék szinte egészét külföldi vállalatok dolgozzák fel. Akár akarjuk, akár nem, úgy tűnik, hogy külföldi profitérdekek növelése érdekében kényszerítjük a hazai lakosságot - hulladékgazdálkodási bírságok révén is - a törvényjavaslatban előírt szervezett szelektív hulladékbegyűjtési rendszerek igénybevételére, hiszen - úgy tűnik - nem is törekszünk hazai hulladékfeldolgozók építésére. Nem lenne szerencsés, ha a törvényjavaslat lakossági fogadtatása (Az elnök csenget.) ilyen értelmű lenne, azaz már csak e miatt sem nélkülözhetjük a hulladékgazdálkodásról szóló törvényből az állami támogatások körének rögzítését.
Az elmondottak alapján módosító javaslataimat írásban is előterjesztem.
Köszönöm türelmüket. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés