LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót elnök asszony. Képviselőtársam erősen félreértette mondandómat, és az ellen hadakozik, vagy olyan mondatok és állítások ellen, amit én nem fogalmaztam meg. A jegyzőkönyvben majd nyilván utánaolvas képviselőtársam, hogy én egyértelműen azt a helyzetet jeleztem, és azt a két álláspontot, ami megfogalmazódott a közvéleményben, illetve a sajtóban, és azt szögeztem le, idézem: véleményem szerint nem lehet álszemérmesen kétértelmű ez a törvény. Azaz vagy el kellene fogadni bizonyos engedélyek megléte esetén az ombudsman javaslatát, vagy egyértelműen tiltani kellene ezt a tevékenységet. A köztes megoldás a legrosszabb megoldás. A szociálpolitikai fejtegetésével egyébként teljes mértékben egyetértek, ezt egyébként a kormányprogram is nagyon határozottan rögzíti.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés