NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Természetesen választhatjuk azt a munkamódszert, hogy előveszünk vastag fóliánsokat visszamenőlegesen három esztendőre vagy öt esztendőre, vagy tíz esztendőre, csemegézünk az újságokból, és különböző cikkeket, interjúrészleteket idézünk, de én szeretném arra felhívni a tisztelt Ház figyelmét, hogy itt most egy konkrétan az asztalon levő, mindenki által elolvasható jelentésről van szó, amelyben ezek, amiről itt az előttem szólók beszéltek - beleértve még Tóth képviselőtársamat is (Tóth Károlyra mutat.), most nem a viccek mondására gondolok, hanem az egyéb tényekre - úgy nagyjából 95 százalékban nincsenek benne.

(15.10)

Tehát én mint módszert végül is értem, a más hasába lyukat beszélés módszere ez, hogy kezdjünk olyanról beszélni, aminek semmi köze nincs a tárgyhoz, se nem cáfolja, se nem igazolja azt, amiről beszélünk, de beszéljünk róla, mert jóízűen lehet a másikat vádolni meg nem történt vagy nem létező eseményekkel, vagy olyan tényezőket belekeverhetünk az adott tárgyalásba, amiknek ahhoz valójában semmi közük nincs.

Én ez ellen a módszer ellen emeltem föl a szavam és fogom fölemelni mindig, hogyha ennek nyomára jutok. Mert azt gondolom, hogy ennek semmi egyéb célja nincs, mint az egyébként az ügyben valóban kevéssé tájékozott képviselőtársaink vagy a bizottsági üléseken részt nem vevő és azt kevéssé ismerő képviselőtársak és a közvélemény megtévesztése.

Én azt gondolom, hogy erre nincsen szükség. Javaslom mindenkinek, hogy térjünk vissza a tárgyra, amennyiben arról még bárkinek valamiféle relevatív, új elmondandója volna. Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu