PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A hulladékgazdálkodási törvény eddigi vitája mint cseppben a tenger híven tükrözi azt az ellentétet, amely egyrészről a távlatos gondolkodás, az európai uniós normák és gyakorlat, a fejlett országok állampolgárainak környezetvédelmi tudata és anyagi jóléte, másrészről a jelen magyar helyzet, környezetvédelmi gondolkodás, és nem utolsósorban az önkormányzatok többségének finanszírozási helyzete és a lakosság általános fizetőképessége és készsége között feszül. Ezen ellentmondásokat, bár a törvény messze nem csak a települési hulladék-gazdálkodásra állapít meg szabályokat, az önkormányzatok szemszögéből kívánom vizsgálni.
A tervezet kerettörvény jellege mellett éppen az önkormányzatok vonatkozásában konkrét kötelezettségeket is megállapít, így a hátrányosabb helyzetű önkormányzatok számára is. Szerencsére, mivel ez a településkör még nem tudta biztosítani a szervezett hulladékgyűjtést, ezért számukra a közszolgáltatás biztosításának kötelezettségét, annak feltételeit legkésőbb 2003. január 1-jéig kell a tervezet szerint megteremteni. Nem tudni, hogy ez ideig részesülnek-e olyan támogatásban, olyan lehetőség biztosításában, hogy ennek meg is tudnak felelni. A már működő hulladékgyűjtőknek is - a környezetvédelmi szempontból egyébként indokolt szigorító intézkedések miatt - költségnövekedéssel kell számolni. Mindezek forrásául a törvény alapvetően a lakosságtól beszedett díjakat gyakorlatilag önkormányzati készfizető kezességgel irányozta elő. A kilátásba helyezett állami támogatás bizonytalan, mint a kutya vacsorája, de még legjobb esetben is olyan mértékű, amely töredékét fedezheti a költségeknek. Az önkormányzatok így finanszírozási csapdába kerülhetnek, ami elfogadhatatlan.
Ezen helyzetet enyhíthetné, ha a törvény a termékdíjrendszer további sorsának lebegtetése helyett határozottan állást foglalna azon megoldás mellett, ahol a szelektív gyűjtés és válogatás működtetésének többletköltségeit a gyártók és a forgalmazók megtérítenék az önkormányzatoknak. Itt jegyzem meg, hogy a szelektív gyűjtés alternatívájaként időnként megjelölt vegyes gyűjtés és azt követő válogatás eddig a világon mindenhol kudarcba fulladt.
Az elhagyott hulladékért viselt felelősség, melyről Lezsák képviselőtársam is szólt, méltányos szabályozást igényel. A tervezet az ingatlan tulajdonosát teszi felelőssé az okozott kárért, amit rendkívül hosszadalmas és nehézkes bizonyítani. Ez különben is aránytalan terheket és fenyegetettséget jelent a földtulajdonosok számára. Ugyanakkor el kell kerülni azt is, hogy az ingatlantulajdonos összejátszhasson a hulladéktermelővel, és a közösség költségén helyeztesse el hulladékát. A nyilvánvaló vétlenség esetén azonban a hulladékelhelyezést és ártalmatlanítást állami feladatként kellene kezelni.
Ami a hulladékgazdálkodási tervek készítésének kötelezettségét illeti, itt a regionális szemléletet, a területfejlesztési törvénnyel való összhangot kell erősíteni, és a helyi önkormányzatok feladatait csak az általuk valóban ellátható feladatok körére kell szűkíteni. Itt kívánom elmondani, hogy a megyei önkormányzat feladataival sem látom biztosítottnak a hulladékgazdálkodási terv elkészítését a törvényben meghatározottak szerint. Az önkormányzati törvény szerinti egymás mellé rendeltség, illetve a településeknél tapasztalható ellenérzések, törekvések megkérdőjelezhetik a közös terv kidolgozását, az alkalmas lakóhelyek közös meghatározását, ami, úgy gondolom, érthető.
A lakóhelyek kijelöléseinek nehézségeiről az a véleményem, tudomásul kell vennünk, hogy a hulladékbefogadó létesítménye elsősorban nem csupán jogi és műszaki normák szerint kialakított építmény. Éppen ezért a telephely kijelölésénél hiba és bűn lenne a kényszerítés eszközéhez nyúlni. Ezt elsősorban a jó szakmai előkészítést követő, közérthető kommunikációs stratégia alkalmazásával, az érdekek mentén a konszenzus megteremtésével lehet megvalósítani úgy, hogy az mindenki számára elfogadható legyen.
A gazdálkodó szervezetek tekintetében a települési kötelező közszolgáltatás igénybevételét akkor kell előírni, ha ezekről bizonyítható és hitelt érdemlő más engedélyezett módon maguk nem gondoskodnak. Be kell zárni a kiskaput környezetvédelmi szempontból, másrészt azonban, és ez elsősorban a gyárszerűen működő gazdálkodókat érinti, óvakodni kell, és óvakodni kellene a piaci viszonyokba való beavatkozástól, a monopolhelyzetek kialakításától.
Összefoglalva az elmondottakat, illetve előretekintve a teendőinkre: úgy látom, hogy a hulladékgazdálkodás területén tapasztalható problémák megoldása törvényi szabályozást igényel, különös tekintettel az európai uniós normák átvételére, illetve a jogharmonizációra. Mindezzel együtt meggyőződésem szerint fontos, hogy a kormány biztosítsa a törvényjavaslat által előírt többletfeladatoknak megfelelő, szükséges forrásokat az intézményi és garanciarendszerekkel, mert az önkormányzatok különben nem tudnak megbirkózni ezekkel a nehéz feladatokkal.
A hulladékgazdálkodás beruházási és működtetési forrásainak számbavételéhez kevés a címzett és céltámogatási lehetőség, tehát vagy az itt rendelkezésre álló keretet és az adható támogatások mértékét kell emelni, vagy kellő forráskoordinációs lehetőséggel kell bővíteni a kört.
Meggyőződésem, hogy az elmondottak mellett ugyanolyan fontossággal bír, melyről szintén már ma is volt szó, a lakosság szemléletváltozásának segítése, amely valamennyiünk közös feladata, de természetesen nem valósítható meg megfelelő színvonalú oktatás nélkül.
Ismeretes, hogy a mezőgazdasági bizottság a törvényjavaslatot általános vitára sem tartotta alkalmasnak, részben a már általam is elmondottak, részben az általános vitában is megfogalmazott sok bizonytalanság és szakmai hiányosságok miatt. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a hulladékgazdálkodáshoz igenis törvényi szabályozás szükséges. Ez jól felfogott érdekünk, de erre int bennünket a csatlakozással kapcsolatos teendőnk is. Úgy gondolom, hogy csak alapos átdolgozással, a vitában elhangzott, szakmailag megalapozott vélemények beépítésével fogadható el a törvénytervezet.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés