SZABADOS TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Nagyon nagy érdeklődéssel hallgattam, nem mindig örömmel, de nagy érdeklődéssel hallgattam az itteni a vitát, a bizottsági tagok egymás közötti finom vagy kevésbé finom pengeváltását, és egy kicsit úgy éreztem magam, mint abban a bizonyos anekdotában, amikor a bolondok házában a beutaltak egymásnak betűket mondtak, á, bé, cé és hatalmasakat nevettek.
Arról szólt nekem ez a vita, hogy milyen hangnemben és miről is nem szólt ez a vita a bizottságban. Nem vettem részt a bizottságban, de valamikor nekem is meg kell majd nyomni a gombot és nagy dilemmában vagyok, hogy mit is fogok megnyomni, mert ez az előterjesztés, amit kaptunk, nem volt igazándiból informatív. Nem volt arra alkalmas - legalábbis számomra -, hogy megismerjem, hogy mi is történt 1997-ben vagy 1994 és 1998 között amiről akkor a miniszterelnök úr vádja szólt. Amikor a vád elhangzott, néztem a televíziót. Drámai volt. A Fidesz-logo alatt állt a miniszterelnök úr és pásztázta végig a kamera a Fidesz frakcióját. Döbbent arcok, kárörvendő arcok, de mindenesetre nagy döbbenetet váltott ki, és az villant át bennem, hogy ha ez igaz, amit itt a miniszterelnök úr állít, akkor ez az oldal húsz évre eláshatja magát. Csak arra gondoltam, hogy mi is lehet a forgatókönyv, hiszen az ország miniszterelnöke nem állhat ki csip-csup ügyekkel és nem mondhat bele a kamerába országnak-világnak olyan dolgokat, amiről nincsen meggyőződve.
Megmondom őszintén, most itt bevallom önöknek, amikor ezt néztem, teljes mértékben meg voltam arról győződve, hogy a miniszterelnök úr kezében olyan cáfolhatatlan bizonyítékok vannak, amelyek alá fogják azt támasztani, amit ő mondott. Csak azon gondolkoztam, hogy milyen forgatókönyvvel fogja ezeket bevinni a köztudatba. Az egyik forgatókönyv az lett volna, a könyörületesebb, kíméletesebb, hogy mintegy géppuskatűzzel egyszerre minden dokumentumot feltár és lekaszálja az itteni oldalt és a Szocialista Pártnak egyszer és mindenkorra el kell tűnni a politikából. Aztán volt egy kevésbé - arra is gondoltam - kíméletes megoldás: az, hogy egymás után adagolja majd a miniszterelnök úr ezeket az adatokat és mint a középkorban, a kivégzésnek azt a módját választja, hogy kerékbe töri és előtte még jól ki is élvezi a látványt, hogy hogyan agonizál itt ez a párt. De még egyszer mondom, nem gondoltam arra, hogy nincs igazi, illetve semmilyen bizonyíték a kezében.
Aztán vártunk, vártunk, még tovább vártunk. Aztán jött ez a bizottság, megalakult a bizottság, elnökévé Kosztolányi urat választották meg, akit - most elnézést kérek - addig nem ismertem. Tudtam, hogy van ilyen képviselő úr, még szoktunk is egymásnak köszönni a parlament folyosóján, és akkor önt ez országosan ismertté tette. Amit a televízióban láttam a bizottság üléseiről meg képviselőtársaim elmondásából, önt sokan úgy jellemezték, meg az újságokban is az ön nyilatkozatai arra engedtek következtetni, hogy ön nem biztos, hogy a legalkalmasabb jelölt volt ennek a bizottságnak a vezetésére.
Aztán ma láttam önt a televízióban. A Nap TV-ben nyilatkozott a Kereszttűzben. És akkor azt mondtam, hogy dehogyisnem! A Fidesz szempontjából Kosztolányi Dénes képviselő úr a lehető legjobb választás volt. Ugyanis tessék körbenézni, ön mögé, kedves képviselő úr! Hányan ülnek? Hárman. (Körömi Attila kezével négyet mutat. - A Fidesz padsoraiban négy képviselő ül.) Volt úgy, hogy hatan is ültek, de ön itt egyedül állja a sarat több-kevesebb sikerrel az itteni véleményekkel szemben. Még egyszer visszatérve erre a tévéadásra, néztem az arcát - én pszichológiát is tanultam -, ön hisz ebben, amit csinál. És ezt teljes mértékben akceptálom, és szeretem az olyan embereket, akik hisznek abban, amit csinálnak. De kedves képviselő úr, nem gondolt arra, hogy önt felhasználják valamire?
(16.30)
Nem gondol arra, hogy ön mögül már a saját képviselőtársai is kihátráltak? Nem gondol arra, hogy olyan nyilatkozatok után, mint amilyeneket Nyitray képviselő úr az előbb tett, hogy jó, jó, lehet, hogy nem ismernek el itt semmi vádat, de mégis ismerje már el néhány szocialista képviselő azt, hogy valami történt.
Itt vagyunk, és itt vagyunk a lényegnél. De nem azért vagyunk itt ma, hogy bizonyítsuk azt, hogy valami történt, itt egy nyilvánvaló, nagyon durva és - hogy úgy mondjam - a politikai közéletet nagyon felkorbácsoló miniszterelnöki kijelentés bizonyításáról vagy cáfolatáról van szó. Ez a jelentés, ami előttünk fekszik, ennek a miniszterelnöki kijelentésnek egyetlenegy elemét nem bizonyította. Egyetlen elemét sem. Most úgy állunk, hogy önök állítanak valamit, önök most ebben a bizonyos jelentésben. Mi azt mondjuk, hogy ez nincs így. Ez látszólag fifty-fifty, 50 százalék. És majd mondjuk a választó meg fogja ítélni, hogy kinek ad igazat. De kedves képviselő úr, ön jogvégzett ember! Hát nem gondolja azt, hogy azért egy jogállamban nem a megvádoltnak kell bizonyítani az ártatlanságát, hanem a vádlónak kell bizonyítani a tények igazát, tehát a vád igazát? És ezt önök semmilyen módon nem tudták bizonyítani.
A kérdés ami maradt, az most már csak a következő lehet. A miniszterelnök úr, aki ezt a nagyon komoly vádat megtette annó dacumál, kétféle indítékból tehette meg. Veszem a kevésbé jó változatot, amikor tudatosan, általa is tudva, hogy nem mond valós tényeket, tudatosan vezette félre a magyar közvéleményt. De én ezt elvetem, mert hiszek abban, hogy Magyarország mindenkori miniszterelnöke ezt nem teheti meg. Nem teheti meg a magyar választókkal, a polgárokkal.
Marad tehát az, hogy félrevezették. Félrevezették a miniszterelnök urat, és akkor maradt volna egy lehetőség, az a lehetőség, hogy amikor erre rájött Orbán Viktor miniszterelnök úr, akkor ezt vissza kellett volna vonnia. Ma ez önöknek 5-10 százalékot jelentene a népszerűségi listán. Ugyanis lehet hibázni, de a hiba beismerése néha nagyobb emberi nagyságot tükröz, mint annak tagadása.
Ezért én azt mondom, még mindig nem késő. Ha önök azt mondják, hogy ez a dokumentum, amit itt elénk tártak, és amely számomra nemhogy nem meggyőző, hanem ennél sokkal cifrább dolgot tudnék mondani, de az elnök úr, aki azóta elment, felszólított, hogy ne sértegessük egymást, és én tartózkodok ettől, tehát ezen dokumentum színvonala nem éri el azt, hogy egyáltalán ebben a Házban érdemi vita folyjék róla. És én éppen ezért nem tartom csodálnivalónak azt, hogy a vita döntő többsége nem arról szólt, ami benne van, mert nincs benne semmi, hanem arról, ami nincsen benne, és ügyrendi vita van, hogy milyen formai hibáktól hemzseg ez a dokumentum.
Nagyon kérem Kosztolányi képviselő urat, hogy emelkedjen felül esetleg saját magán, vagy ahogy önt jellemeztem, a hitének legyen egy olyan magaslata is, amivel elismeri, hogy most rossz ügyet szolgált.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés