BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, hogy a vége felé közeledik ez a vita, legalábbis az általános vita. Sok-sok módosító javaslatról fogunk még a részletes vitában beszélni, és most az általános vita végén egyetlenegy kérdést szeretnék felvetni, amely mintegy tanulságként alakult ki bennem ezt a vitát is hallgatva és egykor az országgyűlési képviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi vitát is végigkövetve.

Én azok közé tartozom - közéjük tartoztam az előző ciklusban is -, akik nagyon határozottan szorgalmazzák az ilyen fajta összeférhetetlenségi szabályokat, mert azt gondolom, a magyar közélet egyik alapproblémája a közélet tisztasága, az, hogy a magyar társadalomban - mint ezt számos közvélemény-kutatás is mutatja - nagyon rossz vélemény van a politikai elitről és a politikai élet résztvevőinek a tisztaságáról, és ez nagy baj, mert ez az egész demokratikus politikai rendszert illetően alakít ki egy rossz közvélekedést. Másfelől viszont azt lehet tapasztalni ma is és lehetett tapasztalni három hete is meg három évvel ezelőtt is, hogy nagyon kínlódik az Országgyűlés, amikor egy működőképes összeférhetetlenségi szabályozást akar kialakítani.

Azt gondolom, hogy itt egy nagyon súlyos problémával állunk szemben. A legjobb lenne, ha összeférhetetlenségi törvényeket nem is kellene alkotnunk, és azért nem kellene összeférhetetlenségi törvényeket alkotnunk, mert a társadalomban, a politikai élet, általában a közélet résztvevőiben törvényes szabályozás nélkül is megvannak azok, hogy úgy mondjam, illemszabályok, hogy egy közéleti szereplőnek mi mindent nem illik csinálnia. Azért kényszerülünk ilyen törvényes szabályozásra, mert ilyen illemszabályok Magyarországon nem vagy nagyon korlátozottan működnek.

Mondok egy nagyon egyszerű példát: tíz évvel ezelőtt született egy olyan összeférhetetlenségi szabály az akkori Országgyűlésben, hogy polgármester nem lehet országgyűlési képviselő - talán még emlékeznek rá -, nem egészen függetlenül attól az információtól, hogy egy szabad demokrata képviselő főpolgármesternek el akar indulni, Demszky Gábor.

(11.10)

Akkor, négy év elteltével a szocialista-szabad demokrata kormánytöbbség ezt az összeférhetetlenséget megszüntette, miközben az akkori jobboldali ellenzék ezt a megszüntetést nagyon helytelenítette. Azt gondoltuk akkor, hogy nem helyes teljesen kizárni az Országgyűlésből az önkormányzati szféra képviselőit, a polgármestereket. De arra nem gondoltunk, akik támogattuk ezt a megszüntetést, hogy négy év múlva tele lesz az Országgyűlés polgármesterekkel. Mert, azt hiszem, ha ennyire gyakori, hogy polgármesterek ugyanakkor országgyűlési képviselők is, az nem egy szerencsés állapot. Egyrészt sok esetben általában nem lehet jól ellátni a két tisztséget, és az sem helyes, ha az országgyűlési döntésekben az önkormányzati polgármesteri szempontok ilyen nagy súllyal vannak jelen. Azt gondolom, hogy ebben az esetben is a pártok részéről - akiket persze az vezetett, hogy egy polgármesternek a választáson sokkal jobbak az esélyei, mint egy ismeretlen valakinek, és ezért jelöltek ennyi polgármestert képviselőnek, és itt valamennyi pártról van szó - nem működött semmiféle önkorlátozás ebben a kérdésben.

Egy kicsit ugyanez a helyzet a gazdasági összeférhetetlenséggel is. Ha illemszabály lenne, hogy önkormányzati képviselőt ne ültessünk be felügyelőbizottságba meg igazgatótanácsokba, akkor nem lenne szükség arra, hogy ezt törvényben rögzítsük, és azokban a valóban szükséges kivételes helyzetekben el lehetne fogadni a dolgot. Ha illemszabály lenne, hogy ne legyen általános, hogy az önkormányzati intézmények vezetői maguk ülnek be az önkormányzati testületekbe, akkor ez egy körzeti orvos vagy egy iskolaigazgató esetében, aki az adott település legtekintélyesebb közéleti szereplője, nem okozna gondot. Csakhogy a gyakorlat nem ez, hanem az, hogy az önkormányzati képviselők sok helyen egymást jutalmazzák a gazdasági tisztségeknél - ha rossz szándékúak lennénk, akkor azt mondhatnánk, hogy egymást lekenyerezik ezekkel a tisztségekkel.

Ha viszont törvényben akarjuk áthidalni ezt a problémát, vagyis normatív szabállyal, akkor nem tudunk olyan szabályt alkotni, amely a sok-sok különböző helyzetet és feltételt egyaránt jól tudná kezelni. Tehát azért kínlódik itt az Országgyűlés az önkormányzati képviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályozásnak egy törvényben való megalkotásával, mert 2000-ben meg 2001-ben a magyar társadalomban ezek az illemszabályok, ezek az önkorlátozási szokások sajnos még nem működnek. Azt szeretném még ehhez hozzátenni, hogy az itt képviselt pártok sem tesznek sokat azért, hogy az önkorlátozás kialakuljon. Mert bizony a pártoknak, abban a pillanatban, amint valahol az országban valamilyen szinten megszereznek egy hatalmi pozíciót, az első dolguk az, hogy ebben a hatalmi pozícióban a híveiket megjutalmazzák különböző tisztségekkel, különböző módokon. És bizony ez nem elsősorban az önkormányzatoknál van így, így van ez nagyon sok szinten.

Mi, szabad demokraták már ez első ciklusban is azért harcoltunk, amikor az akkori MDF-es pénzügyminiszter ajánlotta valamennyi frakciónak, hogy az állami vállalatok felügyelőbizottságaiba küldjenek országgyűlési képviselőket, akkor mi azt mondtuk, hogy nem, nem fogunk ezzel élni. Pedig megvolt a lehetőségünk, és akkor még nem volt összeférhetetlenségi törvény, ami ezt tiltotta. És kiharcoltuk - nagy harc volt - a második ciklusban, hogy legyen ilyen összeférhetetlenségi törvény. De nem elég törvényt alkotni, hanem önkorlátozás kell valamennyi párt részéről, az egész közélet részéről, hogy a megszerzett hatalmi pozíciókat ne arra használjuk, hogy gazdasági pozíciókba, területfejlesztési tanácsi pozíciókba és minden elképzelhető pozícióba ültetjük a saját híveinket, és ezzel jutalmazzuk meg őket azért a politikai támogatásért, amit a választások előtt, után nekünk nyújtottak.

Azt gondolom, hogy ez az igazi kulcskérdés, és ha ebben lesz haladás, változás a mai állapotokhoz képest - mert azt kell mondanom, hogy, mondjuk, a tíz évvel ezelőtti helyzethez képest, miközben a törvényi szabályozás lassan javul, mert egymás után alkottunk összeférhetetlenségi törvényeket, a nem törvényi szokás inkább romlik, és ez olyan helyzetet teremt, amikor az egész magyar közélet és az egész magyar politika megbecsülése a polgárok részéről az, ami folyamatosan romlik. Nagyon nagy kérdés, hogy el lehet-e érni ebben fordulatot. Azt gondolom, hogy egy ilyen összeférhetetlenségi törvénynek nemcsak az a fontos része, hogy milyen konkrét szabályokat állít fel az egyes pontokon. Az összeférhetetlenségi törvény is egy üzenet, hogy mit várunk el, mit tart helyes iránynak a politika abban, hogy a közélet különböző szereplői a megszerzett pozíciókat hogyan használják fel egyéb előnyökre.

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)

Mondok még egy utolsó példát. Önkormányzati képviselők, önkormányzati testületek tagjai tanulmányutakra szoktak utazni szerte a világon - valamennyien tudunk erről. Nincs olyan jogszabály, nem hozható olyan jogszabály, amely azt mondaná, hogy, mondjuk, Dél-Amerikába utazni a városi közlekedés tanulmányozására milliós költségekkel megengedhető-e, vagy, mondjuk, Szlovákiába utazni ugyanebből a célból. Nem lehet jogszabállyal differenciálni, hogy mi az, ami megengedhető, és mi az, ami nem. Holott ezek az utak kisebb részben tanulmányutak, nagyobb részben egymás megjutalmazását jelentik. Itt megint csak az önkorlátozás és a közéleti illem segíthet, annak kell segítenie. De ezzel a törvénnyel is, ha megalkotjuk, és ha nem teszünk engedményeket a felügyelőbizottság kérdésében, mint ahogy a benyújtott törvényjavaslat tesz, ha keressük a hatályba léptetésnél is a lehetséges keménység útját, az üzen abban a tekintetben is, hogy mit tartunk fontosnak, elvárhatónak azokban a kérdésekben, amelyeket magában a törvényben nem tudtunk szabályozni. Ezt tartom a legfontosabbnak az összeférhetetlenségi törvény létrejötténél.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu