DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igaza van Toller képviselő úrnak, számos dolgot észre kellett vennünk az általános vitában. Toller képviselő úr, mondjuk, azt vehette volna észre, hogy én voltam a Kisgazdapárt vezérszónoka, és ugyanazt mondtam el, mint amit most. Szeretném tehát felhívni a szíves figyelmét arra, hogy nem arról van szó, sőt arról egyáltalán nincs szó, hogy szűkíteni kívánnánk azt a kört, amely érintett ebben a törvényben. Kizárólag arról van szó, hogy meri-e, akarja-e bármelyik oldalon valaki vagy valakik felvállalni azt, hogy gazdasági érdekből - szigorúan, ki kell mondanom, párt- és egyéni gazdasági érdekből - leszűkítsék a hatálybalépést olyan módon, hogy az majd csak 2002-től érvényesítse az egész törvénynek azt a hatását, amit állítólag valamennyien akarunk.

Én azért mondtam a h) ponttól, mert az volt az ellenzéki érv - megismétlem, ma még nem hallottam, csak érintőlegesen -, hogy ebben az esetben egy nagyon széles értelmiségi réteg maradna ki. Nagyon jó volt Kovács képviselő úr felszólalása, amelyből kiderült, hogy ez a széles réteg mekkora. Nem ettől tartanak azok, akik a hatálybalépést el kívánják tolni, hanem azon gazdasági érdekek sérülésétől, amit a törvény további részének a mostani hatályba léptetése jelentene.

Ezért mondom azt, hogy a törvény nyugodtan hatályba léphet úgy, hogy aki vezérigazgató lett ebben a megbízatásban, aki igazgató lett, aki igazgatótanácsi tag lett, többnyire nem feltétlenül az értelmiség krémjét, hanem inkább a vállalkozók krémjét jelentik. Azt gondolom, hogy ők nyugodtan választhatnak, hogy képviselők akarnak lenni, vagy vezérigazgatók akarnak lenni, vagy netalántán igazgatótanácsi tagok akarnak lenni a hátralévő időben, vagy az általuk kapott megbízásnak megfelelően népképviseletet akarnak ellátni. Én azt gondolom, hogy ez nem egy lehetetlen választási lehetőség.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu