KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is nagyon sajnálom, hogy Turi-Kovács Béla a három héttel ezelőtti vitát nem ülte végig - bár itt volt mint vezérszónok -, mert akkor tanúja lett volna annak, hogy itt bizonyos elmozdulások érzékelhetők. Toller képviselőtársam nagyon helyesen utalt arra, hogy nem ellenzék és kormánypártok között, hanem a kormánypártok és az ellenzék (Derültség a Fidesz soraiban.) padsoraiban, pártállástól függetlenül jelentkeztek eltérő értékek és eltérő nézetek.

Úgy érzékeltem a három héttel ezelőtti vitában, hogy a megszólaló képviselők három területen nagyjából egy irányba mutattak a kompromisszumkeresés során. Ilyen volt a hatályba léptetés is. Megítélésem szerint lehet olyan területe a törvényjavaslatnak, olyan szakasza, amely nagyjából hatályba léptethető 2002 előtt is. Itt az az alapvető rendező elv, vagy az volt három héttel ezelőtt, ami kialakult, hogy semmiképpen nem lenne szerencsés az, ha egy új választás kiírására kerülne sor a törvény hatálybalépését követően.

A másik ilyen terület volt a felügyelőbizottsági tagság. Többek megszólalása alapján úgy értékeltem, hogy itt szélesíthető az összeférhetetlenségi kör. Az intézményvezetők kérdésében is mutatkozott egyfajta kompromisszum, nevezetesen az, hogy külső bizottsági tagként számításba vehetők lennének ők maguk is. Azt gondolom, hogy ma ebben a vitában a három héttel ezelőtti vita közös nevezőjén kellene folytatni a továbbgondolkodást.

Forrás: parlament.hu