DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. A Belügyminisztérium korábban elhatározott szándéka, hogy a vitában elhangzottak megtárgyalása érdekében ezt a Toller képviselő úr által felvetett egyeztetést meg fogja tartani ennél korábban. Bár azt is hozzáteszem, hogy a vita azt mutatta, hogy itt a pártok megszólaló képviselői között egyetértés mutatkozik abban a kérdésben, ami a polgármesterek illetményének, illetőleg megbecsülésének a nagybani javítási szándékát célozza meg, úgyhogy vélhetően ez a majdani hatpárti tárgyalásokon is a sikert fogja eredményezni.
Köszönöm szépen. (Dr. Géczi József Alajos: Egyúttal a médiakuratóriumokat is meg kellene...)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés