TÓTH IMRE (FKGP): Tisztelt Képviselőtársaim! Igaz, hogy egy frakcióban ülünk Turi-Kovács Béla képviselőtársammal, de az első hozzászólásomban - még mielőtt ő megérkezett - valami hasonlót vagy éppen ugyanazt mondtam, de nem az azonos platform alapján, hanem az azonos logikai menetet követve a hatályba léptetésre és az esetleges differenciált megközelítésre vonatkozóan, hiszen az eddigi vitában közöttünk az világossá vált - és az előterjesztő sem titkolta -, hogy látjuk azokat az egyébként tíz év alatt fölhalmozott, magunk előtt görgetett ellentmondásokat, amelyekre nézvést valamiféle rendet szeretnénk tenni vagy nagyobb rendezettséget elérni.

Erre tekintettel vajon állhat-e érdekünkben további három évig - az önkormányzati választások hátralévő idejére utalok - fenntartani teljes egészében ezeket az ellentmondásokat, vagy igenis megfontolhatjuk azt, hogy mint ahogy más jogszabályok differenciálnak a hatálybalépést illetően, mi is szabadon beszélhetünk erről, mert nincs olyan szabály, amely ezt adott esetben tiltaná. A közös egyetértésünk az egyedüli akadály.

Tehát ha látjuk, hogy egy célt el akarunk érni a nagyobb rendezettség irányába, akkor az eszközöket mellé lehet - ha mellé akarjuk - tenni. Egyszerűbben fogalmazva: aki a célt akarja, annak az eszközöket is akarnia kell. Ez az egyik megközelítésem.

Kovács Zoltán képviselőtársam, a Fideszből, a Vas megyei összetételt mutatta be, az értelmiséget vajon kisöpörjük-e, fönnáll-e ennek a kockázata vagy sem. Én elfogadom azt a statisztikai tényt, amit ő bemutatott, de egy egészen más következtetésre is juthatunk akkor, ha, mondjuk, megnéznénk és kigyűjtenénk, hogy a háromezer lélek alatti települések esetében az összképviselői körhöz viszonyítva hány fő az, akiről most beszélünk, tehát az értelmiség és helyi intézményvezetők.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu