BALOGH LÁSZLÓ (MDF): Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Én is a médiatörvénnyel kezdem. A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény, amelynek 121. §-a (3) bekezdése előírja a műsorelosztás részletes szabályairól szóló törvény megalkotását, az Antenna Hungária Rt. budapesti AM-mikro-szolgáltatását is a műsorelosztáshoz sorolja, mint rádió távközlő eszközzel végzett műsorelosztást. A benyújtott törvényjavaslat a vezeték nélküli, vagyis rádió távközlő eszközzel végzett műsorelosztást nem szabályozza, annak ellenére, hogy előzetesen több olyan törvénytervezet is szakmai véleményezésre került, amely ezen szolgáltatás kódolására tartalmazott változatokat.

Szakmai körökben az AM-mikro-szolgáltatás hosszú ideje nyílt vitákat vált ki. A viták során az érintett Antenna Hungária kivételével általában mindig egyetértés mutatkozik abban, hogy az AM-mikro-szolgáltatás szabályozatlanul működik, és a szolgáltatás vételkörzete, Budapest és vonzáskörzete meghaladja a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény által megszabott maximális értéket is.

(21.30)

Az AM-mikro-rendszer egyértelmű versenytársa a kábeles műsorelosztó, vagyis a kábeltévérendszereknek, de ez a verseny nem azonos feltételek mellett folyik. A közcélú távközlési szolgáltatássá vált kábeltévére igen helyesen egyre szigorodó szabályok vonatkoznak, amelyek meghatározzák a szolgáltatási feltételeket, a szolgáltató fogyasztói kapcsolatait, valamint a szolgáltató ellátási és szerződéskötési kötelezettségét. Jelen törvényjavaslat ezen szabályozást finomítja, bővíti. Ugyanakkor a teljesen azonos funkciót betöltő, azonos szabályozási kategóriába tartozó AM-mikro-szolgáltatást a javaslat nem szabályozza.

Mindezek alapján mondható, hogy a rádiótávközlő eszközzel történő műsorelosztást be kell emelni a törvény hatálya alá, és az AM-mikro-szolgáltatásra ugyanazon szabályozásnak kell vonatkoznia, mint a kábeles műsorelosztásra.

Továbbá problémának érzem, hogy a törvénytervezet nem foglalkozik azzal a lehetőséggel, ha egyes műsorelosztók műsorszolgáltatóként is megjelennek, mint ahogy ezt az elmúlt hetek szakmai reklámjai bizonyítják. Természetesen nem a kisvárosi kábeltévékre gondolok, amelyek helyi műsort is készítenek, nekik ezt a lehetőséget továbbra is biztosítani kell, hanem azokra a nagy műsorelosztókra, amelyek egyébként már a médiatörvény egyhatodos kvótáját is közelítik. Ha nem szabályozzuk a műsorelosztók és a műsorszolgáltatók piaci viszonyát, akkor lehetőséget biztosítunk újfajta médiamonopóliumok kialakulására.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz és az MDF soraiból.)

Forrás: parlament.hu