DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves magyar Testvéreim! Szándékosan nem mondtam a páholyban ülőknek azt, hogy kedves vendégeink, hiszen mi azt szeretnénk, ha nem vendégek lennének ebben a Házban, hanem a magukénak éreznék az ország Házát, nemcsak az ország, hanem a nemzet Háza lenne, és ugyanolyan joggal éreznék magukat otthon ebben a Házban, mint azok a szerencsésebbek, akiknek a feje fölött nem tolták át teljesen igazságtalanul a határokat.
Bizonyára sokan visszaemlékszünk még az úgynevezett rendszerváltás előtti jelszóra, az akkori vezetők jelszavára, hogy nem szabad olyan repülőre lőni, amelyen a mi túszaink ülnek. Ezzel a jelszóval fogták ki a szelet abból a vitorlából, hogy foglalkozni kell a határon túli magyarokkal. Azzal a csavart logikával vetették el, hogy nem kell vele foglalkozni, mert ők eshetnek áldozatául annak, ha az akkori magyar kormány felvetné a problémáikat.
Az eredményeket tudjuk; tudjuk a falurombolást, ismerjük azt, hogy milyen volt akár a kárpátaljai, akár a más elszakított területen élő magyarok helyzete azért, mert az akkori magyar kormányok felelőtlenül álltak ehhez a kérdéshez. Egyértelmű tehát, hogy ma a magyar kormányoknak és a Magyar Országgyűlésnek foglalkozni kell - kutya kötelessége foglalkozni - a határon túli magyarok helyzetével és problémájával. Ugyanakkor hiányolom, hogy a magyar kormány politikájában és a jelentésben sem jelenik meg az az általános nemzetközi tilalom, amely azt mondja, hogy az etnikai összetétel erőszakos megváltoztatása tilos.
És tudjuk, hogy az utóbbi időben bizony, nagyon sok helyen erőszakosan megváltoztatták - a magyarok hátrányára - a Kárpát-medencében a népesség összetételét. Gondolhatunk itt akár a falurombolásra, akár az Erdélyben végzett egyetemisták Kárpátokon túlra küldésére, akár az olyan betelepítésekre, hogy zárt városok voltak Erdélyben, ahova csak románokat lehetett beengedni, magyarok nem települhettek be, így változott meg a városok népesség-összetétele, és említhetnék sok más példát a múltból, de napjainkban is itt van az erőszakos betelepítés témája, és most sem foglalkozik vele a kormányzat.
Gondoljunk csak a délvidéki helyzetre, amikor előbb a horvátországi háború után, majd a boszniai háború után, végül a koszovói háború után százezres nagyságrendben jöttek betelepülők a Délvidékre, és változtatták meg az etnikai összetételt. Mindezt minden különösebb reagálás nélkül megtehették. Nem fordult senki a nemzetközi szervezetekhez, hogy kérem szépen, itt az etnikai összetétel erőszakos megváltoztatása folyik, amely a nemzetközi szerződések szerint tilos.
Nagyon fontos lenne, ha a magyar kormány végre elszánná magát arra, hogy nem valami forradalmi újítást, csak másokat követve... - mondjuk, az osztrák példát követve, amit ők a dél-tiroli osztrákokkal szemben folytatnak, védőhatalmi státust igényeltek maguknak. Sok időbe tellett, de megkapták. Tudjuk, hogy ez mit jelent: egyszerűen beleszólásuk lehet a dél-tiroli németek, osztrákok ügyeinek vitelébe, az ügyeikben való olasz döntésekbe. A dél-tiroli németek problémáit, ha lennének - nem tudom, vannak-e - elvihetnék nemzetközi fórumokhoz.
A magyar kormány nem nagyon fordul nemzetközi fórumokhoz a határon túli magyarokat ért sérelmek miatt, sem az egyéni sérelmek ügyében, sem a kollektív sérelmek ügyében. Ilyen egyéni sérelem lehet az, hogy még most is, 2000-ben is bebörtönözhetnek politikai okból a határon túl magyart; mondjuk, Székelyudvarhelyen a Cserehát-ügyben folytatott tevékenysége ügyében. Ebben a kérdésben nemigen látni eredményes fellépést. De ugyanígy nemigen látni eredményes fellépést a kollektív sérelmek ügyében sem. Hadd mondjam el, hogy körülbelül egy hónappal ezelőtt Kárpátalján voltam a KMKSZ 11. közgyűlésén, ahol örömmel jelentették be - példaként mondom -, hogy ebben az évben ismét lehet magyarul felvételizni az egyetemekre Kárpátalján, és ezt minden évben külön-külön kell kiharcolni ahelyett, hogy érvényt szereznének annak az előírásnak, annak a nemzetközi szerződésnek, hogy joguk van. És amihez joguk van, azt ki kell követelni; ha nem megy a két ország között, akkor nemzetközi fórumokon kell kikövetelni.
Ugyanígy követelni kellene, ha már ezek a nyomorult alapszerződések megköttettek - mert mást nem tudok rájuk mondani, mint hogy nyomorult alapszerződések -, akkor legalább annak a kevés jó törvénynek, amit a határon túli magyarok mostani anyaországában hoznak - legalább annak a kevés, jó törvénynek -, a végrehajtását. Ha az adott ország nem hajlandó végrehajtani, akkor szintén nemzetközi fórumokhoz kell fordulni. Ezt mondhatnám az intézmények kérdésében, mondhatnám a földek visszaadásának kérdésében, egyházi kérdésekben, oktatási kérdésekben.
Az államtitkár úr éppen a Csángóföldön járt. Pontosan tudja, hogy még mindig mennyire nem biztosítják a csángóknak az anyanyelvű oktatást. A törvény biztosítja. De ha végigment Nagyváradtól a magyar úton Marosvásárhelyig, megmondhatná, hogy hány helyen látott magyar táblákat ott, ahol a lakosság lélekszáma a 20 százalékot meghaladja, tehát a törvény szerint kötelező lenne nemcsak a település elején és a végén, hanem utcatáblákat, közintézmény-táblákat is magyarul elhelyezni. Nincsenek! Nagyváradtól Kolozsvárig egyedül Körösfőn található ilyen, még Bánfihunyadon sem, Kalotaszeg székhelyén.
Tehát volna mit követelni, hogy legalább azt a kevés törvényt hajtsák végre, amit elfogadott az az ország. Nagyon szomorú látni azt a fogyást, ami elsősorban szórványvidékeken történik. A figyelem, a magyar kormány figyelme elsősorban a tömbmagyarságok felé fordul. Szerintem ugyanilyen figyelmet kellene fordítani a szórványvidékekre is, hiszen Dél-Erdélyben járva korábbi magyar településeken vagy magyar többségű településeken - nem csak magyarok által lakott településeken - elvétve vagy egyáltalán nem lehet már magyar hanggal találkozni, magyar felírásról pedig már nem is beszélek, legfeljebb régi templomokon, amelyek mennek tönkre. Tehát a szórványokkal való foglalkozás fontos.
Legalább ilyen fontosnak tartjuk a mostaninál fokozottabb gazdasági együttműködés támogatását. Jól tudom, hogy az Új Kézfogás Alapítvány tesz erre kísérleteket, és halvány eredmények vannak is. Kevés! Sokkal több, sokkal hatékonyabb együttműködés kellene a határon túli magyar vállalkozók megsegítésére és a magyar-magyar kapcsolatok kiépítésére nemcsak politikai téren, hanem gazdasági téren is. Ugyanúgy, ahogy oktatási téren, egyházi téren és minden egyéb téren, fokozni kellene az együttműködést, mert a jelenlegi kevés.
Vannak jó lépések, tehát nem azt mondom, hogy a mostani lépések nem jó irányba mennek, de nagyon óvatosan, nagyon lassan mennek. Ennél sokkal radikálisabban és sokkal gyorsabban kellene, mert ha ilyen lassan megyünk, mire odaérünk, elfogy a magyarság. Nem lesz kihez odamenni, elfogynak.
Az utóbbi időben néhány, nem jobboldali nemzeti újságban olvashattam olyan írásokat, hogy sok az a pénz, amit a magyar kormány a költségvetés alapján a határon túli magyarokra fordít - 2 milliárd az egyetemre, néhány száz millió még az Illyés Közalapítványnak és más utakon -, én viszont azt mondom, hogy kevés. Nagyon kevés!
Lényegesen több kellene, mert ha csak visszautalok a kárpátaljai közgyűlésen tett látogatásomra, a szívem szorult össze attól, hogy egy hideg, fűtetlen színházteremben kellett megtartani a KMKSZ közgyűlését, mert annyira nem volt pénzük, hogy befűtsenek. Ez tarthatatlan! Úgy gondolom, hogy a magyar kormánynak évente egyszer meg lehetne adni azt a támogatást egy határon túli magyar szervezetnek, hogy ne tegyék ki annak a küldötteiket, hogy náthásan, betegen menjenek haza a küldöttgyűlésről, mert arra nincs pénz, hogy ilyenkor, egy évben egyszer befűtsenek.
Összegezve tehát: a jelentésre is, meg az egész határon túli magyarság kérdésére azt tudjuk mondani, hogy a MIÉP támogatja a kormányzatnak azokat az intézkedéseit, amelyeknek az első csíráit látjuk, de ha ez a csíra ilyen lassan fejlődik, ahogy már jeleztem, nagyon soká lesz belőle termés.
(19.00)
Kérem a kormányt, hogy gyorsítsa fel ezt a munkát, és tegye hatékonyabbá, eredményesebbé, nehogy az legyen, hogy végül nem lesz kinek a támogatást nyújtani.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés