DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Csak azért jelentkeztem az utolsó pillanatban, mert nem szeretném, ha elvarratlanul maradna az a szál, amit az előbb hallottunk, hogy az előző kormányok is mindent megtettek a határon túli magyarok érdekében. Dehogy tettek meg! Meg kell kérdezni a határon túli magyarok képviselőit, hogyan érzik ők: hogy a korábbi kormányok mindent megtettek a lehetőségeiknek megfelelően az ő érdekükben? Ők biztos nem ezt mondanák!
Ne mi mondjuk meg, hogy a kormányaink megtettek-e mindent, hanem tőlük kérdezzük meg, hogy valóban úgy van-e, ők úgy érzik-e, hogy a mindenkori magyar kormány mindent megtett, ami a lehetősége volt az ő érdekükben! Az ő megkérdezésükre is megvan a hivatalos fórum, a Magyar Állandó Értekezlet adott ülései, ahol ők is felszólalhatnak, elmondhatják a véleményüket, óhajaikat, panaszaikat, és ott kell ezeket a kívánságokat, ezt a listát valamilyen módon besorolni, mi az, ami teljesíthető belőle, és mi az, ami a magyar állam jelenlegi helyzetében akár anyagi, akár egyéb okok miatt nem teljesíthető. De ezt akkor nyilvánosságra kell hozni, és nem biztos, hogy feltétlen hatpárti meg mindenféle kompromisszumokra kell törekedni, mint a legutóbbi esetben is. Nyugodtan alá lehetett volna írni két párt nélkül is a zárónyilatkozatot, hadd látták volna határon belül és határon túl, hogy mely pártok azok, akik a határon túli magyarok kívánságait nem hajlandók aláírni. Az lett volna a mindenki számára világos üzenet, nem pedig az, hogy mindenféle kompromisszumokra törekszünk, és evvel gyengítjük a határon túli magyarok pozícióját.
Legközelebb az lenne a célszerű, hogy nézzük meg, mit kívánnak a határon túli magyarok, ehhez mit tudnak hozzáadni a magyarországi parlamenti pártok vagy azok többsége, és akkor azok többségével aláírni a zárónyilatkozatot, nem pedig lerontani azért, mert egy vagy két párt ezt nem hajlandó aláírni.
Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés