DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy akik még jelen vagyunk ebben az esti órában, azoknak az a fontos, azért vannak itt, mert egy közös aggodalom köt minket össze.
(20.00)
Éppen ezért az a közös aggodalom a nemzet és a tőlünk elszakított nemzetrészek jövője. Ha pedig ez így van, akkor talán jó volna, ha visszatérnénk a jelentéshez, és kevesebbet foglalkoznánk egyrészt a múlttal, mert én is előhozakodhatnék saját családom fájdalmas múltjával is ezen a területen, de azt hiszem, a múlt felhánytorgatása, sérelmek emlegetése sehová nem vezet. Sokkal fontosabbnak érzem azt, hogy van előttünk egy jelentés, ennek vannak nyitott kérdései, azokkal a reális teendőkkel kellene foglalkozni, hogy miben tudunk hatékonyabban és jobban segíteni. Ha kérhetném a képviselőtársakat, hogy ebbe az irányba vigyük a vitát, azt hiszem, akkor jobb érzéssel tudnánk lezárni.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés