DR. SZŰRÖS MÁTYÁS (MSZP): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Két megjegyzésem lenne. Az egyik, hogy változatlanul azt tapasztaljuk, hogy devalválódnak a szavak, a kifejezések mindkét oldalon, és a stíluson azért változtatni kellene, nem kellene nekünk ehhez hozzászokni és megbékélni ezzel.

A másik pedig az, mindig hangsúlyoztam, Lakitelken volt ezzel kapcsolatban annak idején konferencia, hogy nekünk a külpolitikában megfelelő önbecsülést kell tanúsítanunk, és az integrációval kapcsolatban is. Nekünk meg kell őrizni nemzeti mivoltunkat a jövőben is, és erősíteni kellene a nemzetközi tevékenységünket ebben a kérdésben is. Mondok erre egy példát - és nem kell ezt feltétlenül tabuként kezelni.

Amikor ideiglenes elnök voltam, találkoztunk Mitterranddal Budapesten. Mitterrand megfogalmazta, hogy itt, Közép-Kelet-Európában a bajok gyökere vagy forrása a trianoni békeszerződés. (Taps a MIÉP soraiban.) És megkövetett minket ezért. Sajnos, ennek nem volt igazából nagy visszhangja Magyarországon. Bukarestben rendkívül nagy visszhangja volt, a románok nagyon megsértődtek, szabályosan megharagudtak Mitterrandra, és tudom, hogy vannak francia vezetők, akikkel lehet erről szót váltani, nem beszélve más nemzetiségű vagy más nemzethez tartozó politikai vezetőkről. Tehát ha Mitterrand ezt belátta, ez nem azt jelenti, hogy nekünk területi revízióval kell foglalkozni, de abban segítsenek nekünk ezek a hatalmak is, hogy a magyarok teljes jogú polgárai legyenek (Az elnök jelzi az idő leteltét.), államalkotó nemzetei legyenek a környező országoknak. Tehát sajátos a helyzet (Az elnök jelzi az idő leteltét.) itt a Kárpát-medencében és Közép-Kelet-Európában.

Ezt a két megjegyzést tettem volna.

Köszönöm szépen a szót. (Taps.)

Forrás: parlament.hu