IFJ. HEGEDŰS LORÁNT (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves magyar Testvéreink! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a marosvásárhelyi pogrom - fekete március - tizedik évfordulóján felidézzem azt a jelenetet, amit a pogromot követően az úgynevezett közszolgálati magyar televízió a késő esti órákban, éjfél körül mert csak bemutatni.

A pogrom előtti jelenetet idézném, amikor is a városháza mellvédjén a marosvásárhelyi színésznő, Illyés Kinga a következő verset szavalta: "Nem a fenyők, a hegyek, borvizek, nem mítosz, nem ködlő hangulat, nem a születés bíbormáglyája, mi e földdel engem összead, a szépség, a vérség mind kevés. Több kell ide: hű számvetés. Itthon vagy, itt lehetsz magad, kötések kötnek, hogy légy szabad, léted csak itt lelheti igazát, lényegét, házat és hazát."

Utána következett a nagy áttörés: a román rendfenntartó erők átengedték a felfegyverzett, leitatott román parasztokat, rá a magyar tömegre. De hát nem ez volt az egyetlen fekete márciusa Marosvásárhelynek, Erdélynek, az úgynevezett határon túli nemzetrészeknek.

(19.30)

Csodálkozom azon, hogy MSZP-s képviselőtársaim - noha természetesen én sem értek egyet azzal, hogy amikor döntő jelentőségű nemzetpolitikai kérdésről van szó, akkor pártpolitikai vonatkozásokról beszéljünk, de mégis valahol a magyar kormányzati hozzáállás, a magyarországi politikai hozzáállás pártcsatározásokon keresztül dől el pro vagy kontra. Csodálkozom azon, hogy szocialista képviselőtársaim közül néhányan, köztük Tabajdi Csaba képviselő úr rendszeresen kitér - még akkor is, amikor a határon túli magyarokról van szó - a szomszédos nemzetek érzékenységére, ennek rendszeresen hangot ad, de egy ilyen alkalommal, ami tulajdonképpen évforduló, és joggal emlékezhetünk a mi érzékenységünkre is, erről nem szól.

Pedig sorolhatnánk azt, aminek egyébként a magyar közoktatás elmulaszt a történelemtankönyvekben megfelelő hangsúlyt adni, hogy mi is történt akkor, amikor vitéz nagybányai Horthy Miklós békésen kívánta a magyar nemzeti önrendelkezést megteremteni, és ezt a nemzeti önrendelkezési törekvést nagyhatalmi politikai jelszóval egy tollvonással megszüntették. A Maniu-gárdistákról van szó, akik lefejezett székely fiúkat körbejárattak az udvaron, mert még tovább mozgott a testük, vagy a Felvidéken télvíz idején bevagonírozott magyarokról, akiket a Szudéta-vidékre szállítottak, vagy Kárpátaljáról a negyvenezer áldozatról, akik a málenkij robotnak estek áldozatul, vagy gondoljunk csak a Délvidékre, Bácskára, a negyvenezer magyarra, akiket horrorisztikus eszközökkel mészároltak le a partizánok. Íme, én úgy gondolom, hogy van okunk az érzékenységre, és ennek megfelelően - természetesen korrekt szemlélettel, nem hisztérizálva, de feltétlenül a megfelelő történelmi vonatkozásokat szem előtt tartva - a magyar nemzeti érdek képviseletére.

És itt van a probléma, amit a Magyar Igazság és Élet Pártja felvet a magyar belpolitikai életet illetően. Nem mi kívánunk, úgymond, ítélkezni azok felett, akik önmagukat magyarnak tartva, a magyarsággal azonosulva próbálják nézetüket a szólásszabadságra hivatkozva is kifejteni, hiszen önmagukat minősítik, amikor beszélnek első osztályú magyarról, aki magyar állampolgár, és másodosztályú magyarról, aki már nem magyar állampolgár.

Bauer képviselőtársam figyelmébe ajánlom Izrael állam példáját - pozitív példa -, ahogyan Izrael állam a világban élő zsidóságról gondoskodni kíván. A Magyar Igazság és Élet Pártja ezt tartja követendő példának, és örülünk annak - noha nem kívánom rontani semmiképpen Szűrős Mátyás képviselőtársamnak a Szocialista Párton belül elfoglalt pozícióját -, hogy a másik nagy ellenzéki párton belül is vannak azért olyan képviselők, akik egyébként nemcsak most - mert mi ezt tudjuk, mert megfelelő módon tudunk mérlegelni -, hanem a korábbiakban is a nemzeti érdek szerint jártak el. Magyarországon a rendszerváltás tragédiája éppen az volt, hogy amikor az állampárt kitermelt végre olyan vezetőket, akik közül többen nemzetben gondolkodtak, a rendszerváltással gyakorlatilag áldozatul estek annak, hogy a magyar politikai akaratképzésben részt vegyenek, és helyette megkaptuk a pufajkást, megkaptuk a csapatát, megkaptuk a liberálisokat, megkaptuk a kettős identitással rendelkezőket, akiknek az identitását nem lehet megkérdőjelezni; ennek ellenére Bauer képviselőtársam azt állítja, hogy az állampolgárság eleve magában hordozza a többségi identitás vállalását.

Kérem szépen, ez abszurd és nevetséges, mert én nem kötelezhetem, mondjuk, Bauer képviselőtársamat arra, hogy vállalja a magyar nemzettel való azonosulást és identitást. Isten ments, hogy kötelezzem rá! Lehetősége van, ha kívánja, vállalja, ha kívánja, nem vállalja. Hasonló módon beszélhetünk ugyanígy a németországi törökökről. Én nem állítom azt, hogy a németországi törökök között nincsenek olyanok, akik a német identitást vállalják, de azt állítom, hogy azért vannak olyanok, akik nem vállalják. Ennek megfelelően úgy vélem, hogy a magyar nemzethez való tartozást ne eszerint próbáljuk mi mérlegelni, mert abban az esetben valóban csak egy választása marad a magyarságnak, ha akaratképzését érvényesíteni kívánja: hogy a határ odébb tolásával biztosítsa a magyar nemzetnek a lelki, szellemi, kulturális és ténylegesen államalkotói egységét.

Úgy vélem, hogy erre nézve tökéletesen egyetértek azzal, amit dr. Gidai Erzsébet képviselőtársam mond: a magyarságnak egyébiránt joga van, az alapszerződéseknek valóban az volt az egyetlen haszna, hogy a status quót biztosították itt, Közép-Kelet-Európában, ezt kellett keresztülvinni és keresztülhajszolni, mert nem Szlovákiával, nem Ukrajnával, nem Szerbiával kötöttük meg az 1947-es párizsi békeszerződést, mely a nemzeti önrendelkezés határait megszüntette, hanem Csehszlovákiával kötöttük meg, Jugoszláviával kötöttük meg és a Szovjetunióval kötöttük meg. Pontosan erről van szó!

A Magyar Igazság és Élet Pártja úgy látja, hogy a történelmi előzményekre tekintettel nem várhatjuk azt, hogy a szomszédos államokban - miután Trianon kialakította a szomszédos többségi nemzetekben a magyarságról a betolakodottsági képet - el lehetne érni a magyarság emancipációját, emberi jogainak, kollektív jogainak az érvényesítését. Nem bízunk, nem hiszünk a nemzetközi szervezetekben sem, hiszen ezek a szervezetek végső soron ahhoz az oldalhoz tartoznak javarészt, akik annak idején érdekeltek voltak a trianoni határ újra-visszaállításában 1947-ben.

Mi viszont bízhatunk önmagunkban, a megfelelő nemzeti akaratképzés elérésében, de ehhez szükség van arra, hogy erős anyaország legyen, olyan ellenzékkel, ahol a nemzeti érdek egyértelműen megjelenik, és csak az jelenik meg. Abban az esetben ez az ország nem fog hanyatlani nemzetgazdaságilag, nem fog hanyatlani demográfiailag, nem fog hanyatlani közigazgatási szempontból, nem fogják betelepíteni idegenekkel, ahogyan megpróbálják javasolni a népességcsökkenés ellenszerét, mondván, hogy ezzel is védekezhetünk, hanem magára talál és az életet tudja választani.

Ennek megfelelően azt hiszem, hogy méltóságteljesen szólhat ebben a Házban ismételten - bár régen hangzott el - ez az imádság, de úgy vélem, hogy ez szól lelki értelemben mindenképpen és szellemi értelemben határon inneni és határon túli testvéreinknek: "Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában." (Dr. Gidai Erzsébet: Úgy legyen!)

Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiból.)

Forrás: parlament.hu