KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ha már szó esett róla, akkor kezdjük a médiatörvénynél: valóban fontosnak tartok megjegyezni két dolgot.

Az egyik, hogy a médiatörvény a kényszerkompromisszum törvénye volt, és azt hiszem, ezt be kell látnunk. Egy véleményem szerint azóta is tartó, de akkor is igen-igen heves, már évek óta heves indulatokat keltő médiavita, médiakörnyezet rendezésére szolgált volna. Egyébként a média világának és a versenynek bizonyos szegmenseit tudta szabályozni; végül is voltak és vannak pozitív hatásai, elsősorban a jelentős számú kereskedelmi televízió, a kistérségi, regionális stúdiók megjelenésében, az új pályáztatásban, az új szervezetek felállításában. És valamilyen értelemben, még ha ezeknek a működése a mai napig sok-sok hibával és torzulással történik, az európai szabályozásnak megfelelő intézményrendszer felállítását célozta meg: ebbe tartozik az ORTT, ebbe tartozik a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács, tehát ebbe tartoznak ezek a szervezetek. Megerősítette a Hírközlési Főfelügyeletet, a szabályozó és az ellenőrző szerepeket igyekezett szétválasztani, tehát végül is valamilyen rendezést adott. De az alapvető jellemzője mégiscsak a kényszerkompromisszumok mentén történő törvényalkotás.

A másik nagyon fontos eleme az, és ezt szeretném kiemelni, hogy a gyakorlatilag '93 környékén megfogalmazott gondolatokat '94 környékén ütköztette; akkor majdnem sikerült az első, rendszerváltás utáni kormányzati ciklus legvégén elfogadni egy, akkor is kényszerkompromisszumok által kialakult törvényt. Majd, mivel az meghiúsult, a következő kormányzati időszakban, újabb egyéves birkózás után, végül is '96. január 1-jei hatállyal, de '95-ben megszületett egy törvény.

Igen ám, de még egyszer mondom, miután ennek az alapelvei, főbb motívumai a '92-es, a '93-as, a '94-es távközlési és informatikaáramlási időszak termékei, ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a törvény a '95 előtti időszak jogi szabályozásának felel meg.

Miért fontos fordulópont a '95-ös esztendő? Azért, mert 1995-ben jelenik meg több európai uniós direktíva, alapelvek, irányelvek, amelyek új módon kívánják az egész információgazdálkodást, az információs társadalom kérdését a Bangemann-riport után megközelíteni. Ebben az új megközelítésben már nem elég korszerű a magyar törvénykezés, sem a távközlési törvény, amely az első periódusában, mondjuk így, hogy a technikai, a technológiai, a műszaki infrastruktúra intenzív fejlődési időszakában, tehát nagyon gyors fejlődési időszakában a tőkebevonásra, a magyarországi albán színvonalú telefonellátottság felszámolására és az analóg rendszerek digitális, tehát korszerűbb rendszerre való átállítása időszakára jó törvény volt, nagyjából jó törvény volt. Tehát mind a két alaptörvényre, a távközlési törvényünkre és a médiatörvényre igaz az, hogy egyfajta időszak megfelelő szabályozását adták, ahogy egy törvénynek illik, kisebb-nagyobb hibával. De az ország igazából már elérkezett, körülbelül másfél esztendővel ezelőtt ahhoz az időszakhoz, amikor újra kellene fogalmazni - a nagyon gyorsan változó információk, a technológia, a gyors technológiai konvergenciák, a tartalomszolgáltatás fejlődése és a tartalomkonvergenciák miatt - az egész hírközlési törvényt és a médiatörvényt.

A korszerű megfogalmazás azt jelentené, hogy egyrészt kellene egy szektorsemleges, a technológiák konvergenciáját elismerő, a technológiák fejlődéséről, fejlesztéséről és jövőképéről szóló törvény, amely azt célozná meg, hogy Magyarországon milyen formában, milyen tőkebevonással, hogyan tudna egy erőteljes hálózati fejlődés elindulni vagy továbbfolytatódni egy minőségi, hálózati fejlődés - most már nem a vezetékes és a mobiltelefon-szolgáltatás, valamint a műholdas adatátvitel, hanem elsősorban a kábelszolgáltatás és az üvegszálas, tehát a szélesebb, nagyobb mennyiségű adatot gyorsabban továbbító adatátviteli eszközök telepítése. Az a kérdés, hogy ezt milyen gyorsan tudjuk Magyarországon létrehozni, ez milyen gyorsan jut el az intézményhálózathoz, az állami, az önkormányzati intézményhálózathoz, a gazdálkodó szervezetekhez és végül az egyedi végfogyasztókhoz. Ez lenne tehát a technológiai konvergenciáról szóló törvény, és tulajdonképpen ennek kellene a különböző típusú technológiákra nézve semlegesnek vagy azonos szabályozásúnak lennie.

És ezekben a különböző típusúakban van a vezetékes telefon, a mobiltelefon, az egyéb adatátviteli rendszer, úgymint a műholdas, a kábeles, a rövid távú, a földi szórású és a többi átviteli rendszer és ezek kombinációi. Ezek között csak egyetlen, jól súlyozott egységes szabályozás tud egy torzításmentes piacot létrehozni, és meggyőződésem szerint tud ismét egy dinamikus tőkebevonást létrehozni Magyarországon.

Elsősorban az a bajunk ezzel a törvénnyel - és erre utaltam már akkor, amikor azt mondtam, hogy a szakmai egyetértés nem tud kialakulni az egyes felek között már a szolgáltatói oldalon sem, nemhogy a fogyasztói oldalon -, hogy ez a törvény még nem ebben a logikában születik, hanem a '95 előtti logikában, amely logikából kimaradt egy elem. Elkészült a távközlési törvény, elkészült a médiatörvény, de a médiatörvény vitájában nem sikerült tisztázni a kábeltelevíziózásra vonatkozó, tehát már az akkor is jelentkező, más típusú szolgáltatásra is alkalmas eszköz szabályozását.

Mivel nagyon nagy volt a nyomás a médiatörvény elfogadására, de nagyon nagy volt a szabályozatlanság ezen a területen, a kompromisszum az lett, hogy bekerült a médiatörvénybe, hogy rövid időn belül szabályozni kell a kábeltelevíziózást - nem sikerült. Tehát ez nem sikerült '96-ban és '97-ben sem, ezt el kell ismerni, de nem sikerült most sem, mert ez a törvény ugyan megkísérli ennek a szabályozását, de még egyszer mondom: lejárt. Az a két alaptörvény már nem korszerű, amilyen közegben akarja ezt szabályozni, mert a világ közben sokat változott technológiailag. Nézzük csak meg, hogy Magyarországon milyen internet- vagy adatátviteli szolgáltatás volt '92-ben, és milyen van most! Vagy mire ez a törvény hatályba lép a jövő esztendőben, milyen lesz, vagy mire ennek a hatásait kifejthetné! Ennek a hatására jön be a tőke és kezdi építeni a saját hálózatait - ez mondjuk, két esztendő -, milyen lesz 2002-ben? Tehát azt hiszem, ez a legfontosabb probléma, és tulajdonképpen ezért kerül szembe ez a törvényjavaslat mind a fogyasztói, mind a szolgáltatói szektorral.

Ki szeretnék emelni két dolgot ebből a szembekerülésből. Az egyik: nagyon nagy, óriási társadalmi igény van arra - én úgy érzem legalábbis, mondjuk, ha választói körzetben sétálgat az ember -, hogy bizonyos műszaki színvonal és bizonyos kritikus szolgáltatói tömeg fölött, igen nyereséges távközlési szektorban képződő nyereség Magyarországon befektetésre kerüljön, és ne kerüljön ki az országból.

(21.20)

Tehát az egyik nagyon súlyos elvárásunk, a társadalom elvárása az lenne vagy lehetne a jövő törvényével szemben, hogy olyan közgazdasági versenyszituációt teremtsen Magyarországon, amikor a Magyarországon már jól működő vagy egyre dinamikusabban fejlődő távközlési szektorban megtermelődő profit akar infrastruktúrát fejleszteni a modernebb, további, bővített távközlési informatikai átviteli szektorban. Magyarul: egy olyan szabályozást, amikor nem kitiltom ezt a nagy tőkét, hanem éppen azt mondom ennek a nagy nyereségnek, hogy itt fektesd be, itt, a te szektorodba fektesd be! Persze, rögtön fölmerül, hogy te jó ég, még csak ez kéne! Nem elég, hogy van egy sajnos erőfölényben levő, természetes vagy nem természetes monopol-, de területi monopolhelyzetben levő vezetékes szolgáltató, aki ráadásul meghatározó a piacon, és utána még ez építse ki a hálózatot egy alternatív szolgáltatásra. Na, akkor lesz aztán verseny nélküli az ország, mert itt lesz akkor vezetékben és kábelben ugyanaz a szolgáltató.

Abban a logikában, ami a '95-ös törvényből következik, ez következne, és ez persze nem jó. De erre nem az a jó válasz, hogy akkor kitiltom ezt a tőkét, ezt a profitot, ezt a Magyarországon a fogyasztók által telefonszolgáltatás útján keletkező profitot kitiltom ebből a szektorból, és azt mondom, hogy te nem fektethetsz itt be. Meggyőződésem, hogy ez nem jó logika, mert nem mondhat le az ország évi 80-90 milliárd adózott nyereségről, hanem azt kellene egy komplexebb törvényjavaslatban elkészítenünk, hogy ez be tudjon itt fektetni és mégse kerüljön monopolhelyzetbe. Ez nem fából vaskarika, mert ez a modern, ez az, amit az európai uniós szabályozás akar, ami azt mondja, hogy válasszuk szét a technológiai, tehát a műszaki infrastruktúrát a tartalom szolgáltatástól.

Tehát a szolgáltatás és az infrastruktúra szétválik; ha nagyon szélsőségesen fogalmazom, ahogy a pályavasút a kereskedővasúttól, és azt mondja, hogy van pályavasút, de kereskedni már több vasúti társaság mehessen azon a pályán, csak fizettesse meg a szolgáltatási díjat. Ahogy van repülőtér és sok repülőtársaság, amely fizeti a repülőtér meg az állam területén áthaladó útvonal díját. Tehát van rá példa, tudjuk, hogy melyik irányba megy a modern világ. Az a véleményem, hogy ezzel a gondolkodással meg lehetne kísérelni és meg lehetne próbálni a Magyarországon képződő - a világon mindenütt így van, hogy a távközlési szektorban keletkezik a nyereség -, a távközlési szektorban keletkező nagy mennyiségű nyereség befektetési helyét. Hogy ne vásároljon az a nyereséges szolgáltató! Mert most mit csinál? Most megvesz akkor egy másik szegmenst. Megveszi, mondjuk, az egyik mobil szolgáltatót. Hát, ez a célszerű? Ezzel fog bővülni Magyarországon a verseny, és a fogyasztó oldaláról ezzel lesz valódi alternatív választás? Meggyőződésem, hogy nem.

Még egyszer mondom, nekünk alapvetően ez a problémánk a javaslattal, és ezért vagyunk nehéz helyzetben, amikor a konkrét javaslathoz érünk; kérdés, hogy a 3. §-hoz milyen módosítást adjunk be. Mivel alapvetően nem ezen az úton kell menni, hanem azon, amin a kormány maga is elindult egyébként, hiszen tavaly decemberben, a közlönyben is megjelentetett formában már megjelentette az egységes hírközlési törvény téziseit, azokat az alapgondolatokat, amiben EU-konform módon kívánja megközelíteni ezt az új területet, ami egyébként a jövő társadalmának nem egy stratégiai területe lesz, hanem valószínűleg a legnagyobb stratégiai területe; talán megtérülés és tőke szempontjából jelentősebb területe, mint a bankszféra és jelentősebb, mint az energiaszféra. Tehát akkor biztos, hogy érdemes lenne ennek a szabályozásán, valóban egy kicsit átfogóbb szabályozási metodikában gondolkodni.

Miért? Mert - és ez az utolsó, amit föl akarok evvel kapcsolatban hozni - ugyanis, ha ezt a törvényt elfogadjuk, akkor az az érzésem, hogy abba a hibába kerülünk, ami már most is gátja a fejlődésünknek, hogy tudniillik kicsit későn készült el a médiatörvény; későn ahhoz, hogy elegendő ideig legyen modern törvény. Tehát már az a baj, hogy ha elfogadjuk ezt a törvényt, mondjuk, jövő január 1-jétől életbe lép, biztos, hogy nem fogjuk egy-két éven belül fölszámolni. De biztos, hogy egy nehezen megkerülhető pontja lesz a jövő törvénykezésének. Miért? Azért, mert a gazdaság szereplői meg a fogyasztók is, de a tőkebefektetők is ezen jogi környezetben próbálnak majd, ehhez alkalmazkodva Magyarországon fejlődni, és bizony egy jó gazdaságban a jogbiztonság, a közgazdasági szabályozók stabilitása alapkérdés, és nem lehet két éven belül a világ trendje szerint legjelentősebb gazdasági szektorban alapvetően új törvénykezést hozni.

Tehát ha ezt elfogadjuk, akkor (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) kialakítjuk azt a rendszert, amit félek, hogy öt-hat évig nem fogunk tudni megváltoztatni. Ezért nem javasoljuk ebben a formában ezt a törvényt.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu