DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdésére röviden azt válaszolhatom, hogy igen, jó a magyar fogyasztóknak az, hogy nem épült meg ez az erőmű, hiszen ma Magyarországon a rendelkezésünkre álló villamosenergia-termelő kapacitás némi import mellett teljes egészében ki tudja elégíteni a hazai igényeket, és a felesleges kapacitások sajnos az úgynevezett befagyott költségeket növelték volna mindössze, és ennek az árát természetesen a fogyasztók fizették volna meg az ezt követő hosszú évek során.
A történet ma már többé-kevésbé ismert. A Mátrai Erőmű Rt. privatizációja során az RWE által alkotott vevői konzorcium az ÁPV Rt.-vel valóban egy különmegállapodást kötött a bükkábrányi lignit bázisú erőmű megépítésére vonatkozóan. A különmegállapodás alapján a német befektetők a vételáron felül további 26 millió dollárt fizettek azért, hogy Bükkábrányban új erőművi blokkot építhessenek. Az ország energiaszükségletének a korábban becsültekhez képest alacsonyabb, lényegében változatlannak tekinthető volumene miatt, a Magyar Villamos Művek Rt. a hosszú távú erőművi kapacitások létesítésére kiírt tendert 1999-ben eredménytelennek nyilvánította.
A német befektetők az MVM Rt. hosszú távú áramvásárlási szerződésének hiányában viszont a bükkábrányi erőmű tervbe vett két blokkjának megépítését nem tartották megvalósíthatónak, a különmegállapodásban az ÁPV Rt. ugyanis kötelezettséget vállalt arra, hogy a tervbe vett bükkábrányi két új blokk által termelt villamos energiát az MVM Rt. hosszú távú áramvásárlási szerződéssel garantáltan megvásárolja. A német befektetők a különmegállapodásban foglalt - egyébként, mint ahogy ön is említette, jogellenes - hosszú távú áramvásárlási garancia meghiúsulása miatt viszont visszakövetelték az általuk fizetett 26 millió dollárt.
Az Állami Számvevőszék és az ön által vezetett országgyűlési tényfeltáró albizottság, a felkért jogi szakértők a különmegállapodás számos pontját egyértelműen jogellenesnek minősítették azóta, a vizsgálatot végző szervek és személyek viszont az ÁPV Rt. számára - és azt gondolom, ez is érthető - egyöntetűen a békés, tárgyalásos, megegyezéses megoldás kialakítását és elfogadását javasolták.
Az ÁPV Rt. jelenlegi vezetésének a német befektetőkkel folytatott tárgyalásai során sikerült a magyar fél érdekeinek megfelelő kompromisszumot elérnie. A megegyezés lényege az, hogy az ÁPV Rt. visszafizeti a német konzorciumnak a különmegállapodásért fizetett tőkét, tehát az említett 26 millió dollárt, valamint az 1995. december 15. és 1999. december 15. közötti időszakra évi 4 százalékos kamatot térít. Az ÁPV Rt. a bükkábrányi beruházás eddigi fejlesztési ráfordításait viszont nem téríti meg, másrészről pedig a német befektetők a jövőre nézve a különmegállapodásból származó esetleges valamennyi követelésükről véglegesen és visszavonhatatlanul lemondtak.
Tehát azt gondolom, valóban egyfajta kompromisszumos megoldás született. A befektetők számára nagyon fontos jogbiztonság szavatolásával tehát az ÁPV Rt. jelenlegi vezetése ezzel a megoldással teljesítette a szerződéses kötelezettségeket, annak ellenére, hogy a szerződés tartalmával természetesen egyetérteni, ahogyan ön is említette, semmiféleképpen nem lehet.
(14.40)
A fogyasztók szempontjából a német konzorciummal kötött megállapodás - hogy a kérdésére válaszoljak - egyébként nem érinti a villamos energia árát, a jövőre nézve pedig általánosságban elmondható, hogy az energiafogyasztók részére az az előnyös, ha a piacon a szabad verseny és nem a hosszú távú megállapodások érvényesülnek.
Végezetül tájékoztatom arról, hogy az ÁPV Rt. jelenlegi vezetésének ismerete szerint szerencsére nincs más olyan különmegállapodás, amely az ön által említett, az előző kormány energetikai rohamprivatizációja során keletkezett.
Köszönöm a figyelmet és kérem válaszom elfogadását.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés